3p
Mi jöhet az Iszlám Állam legyőzése után? Három külön állam békés egymás mellett élését tartja a legjobb megoldásnak az egyik kurd szakértő. Irak népei mélyen bizalmatlanok egymással szemben, ezt mutatják a legújabb tapasztalatok, lehet, hogy már csak így lehet helyreállítani a békét.

Kurdisztán, Síita állam, Szunnita állam. Hosszú távon ezek békés egymás mellett élése jelenthet megoldást az iraki politikai válságra az iraki kurdok kormányának egyik tanácsadója szerint, és ez jelentheti az Iszlám Állam legyőzése utáni béke kulcsát. Irak a valóságban már ma is megosztott, és a jelenlegi állapot mindenkinek elviselhetetlen – írta a német N-TV.de.

Masrour Barzani, a kurd kormány biztonsági tanácsának feje és az elnök fia a múlt héten már mondott hasonlót, szerinte a szövetségi állam nem vált be, ezért vagy független államok szövetségének, vagy teljesen független államoknak kell átvenni a helyét. Mindez akkor, amikor az Iszlám Államot (IS) lassan visszaszorítják, például Faludzsában.

Erbíl, a zömmel kurdok lakta Erbíl kormányzóság székhelye Irakban. Fotó: Wikimedia Commons / Myararat83

Az ország felosztásának igényét azokra a tapasztalatokra is alapozzák, amelyek szerint az ország népei borzasztóan bizalmatlanok egymással szemben, és részben joggal. A szunnita lakosság a síita vezetésű kormány csapatairól és az azt támogató síita szabadcsapatokról nem tudja eldönteni, hogy felszabadítók vagy megszállók, és megtorlástól tartanak. Faludzsában a teljes férfi lakosságot őrizetbe vették, hogy megvizsgálják, ki volt terrorista. Nemrég pedig egy másik településen az IS elűzése után a győztes kurdok és türkmének estek egymásnak az irányításért. Ezért most vegyes, például kurd-síita csapatok felállításával próbálkoznak.

Vannak, akik attól tartanak, hogy ha három részre osztanák Irakot, akkor a széthúzás miatt még több részre szakadna, atomizálódna. A helyzetet bonyolítja, hogy a szunnita arabok sokszor nem egy blokkban, hanem eleve szétszórva élnek, így lehetetlen lenne mindenkinek megfelelő határokat húzni. (A konfliktus gyökeréről, a határok történetéről itt írtunk, egy lehetséges felosztás térképe itt látható.)

A helyzetet bonyolítja, hogy a Kirkuk körüli területek népessége sem egységes, a kurdok is megosztottak, és saját bevallásuk szerint korábban egymillió elűzött arabot fogadtak be. A gazdaságuk viszont mély válságban van.

Hasonló vallási és etnikai konfliktusok, a mély sebeket ejtő polgárháború miatt Szíria felosztásának lehetősége is felmerült, sőt az ország felbomlása lényegében meg is kezdődött.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A háború lezárása is inflációs kockázat, „most vagy soha” helyzetbe kerülhet az MNB
Imre Lőrinc | 2026. február 3. 05:44
Az idei év finoman szólva sem kezdődött túl fényesen a magyar gazdaság számára. Bár a januárban közölt adatok még 2025-ről adtak képet, ezek is iránymutatóak lehetnek az áthúzódó hatás miatt. Az úgynevezett „puha indikátorok”, vagyis a különböző hangulatindexek pedig szintén azt sugallják, hogy 2026 sem hozza majd el a már több mint három éve hiába várt lendületes felpattanást. A Magyar Nemzeti Bank viszont kihasználhatja, hogy egy 8 éve nem látott, kedvező inflációs adat érkezhet az év elején.
Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
Makro / Külgazdaság Pesszimisták a beszerzési menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
A GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG