3p
Továbbra is várat magára a beruházások élénkülése, idén a hazai nagyvállalatoknak már fele sem tervez fejleszteni. Aki mégis, elsősorban technológiafejlesztésben gondolkodik, a finanszírozási lehetőségek közül pedig hitelfelvétel helyett inkább a vállalat belső forrásaira támaszkodik.

A több mint félezer nagyvállalati döntéshozó megkérdezésével végzett K&H nagyvállalati növekedési index felmérés legutóbbi eredménye szerint a cégek nem egész fele készül fejleszteni idén. „Míg tavaly év elején a vállalatok 56 százaléka tervezett beruházást az elkövetkező 12 hónapban, addig év végére ez az arány 47 százalékra mérséklődött. Egyre kevésbé várható tehát a beruházások ugrásszerű bővülése” – mondta el Peter Roebben, a K&H vállalati üzletágának vezetője.

Nagyvállalatok által tervezett beruházások. Forrás: K&H

 

A megvalósítandó beruházásoknál viszont a vállalatok legnagyobb arányban továbbra is főként technológiafejlesztésre (29%) és kapacitásbővítésre készülnek (20%), ezt követően az értékesítés- (7%), illetve folyamatfejlesztésre (6%) koncentrálnak a cégek.

Nem akarnak több pénzt fejlesztésre költeni

A beruházási hajlandóság mérséklődésének hátterében az áll, hogy a fejlesztést tervező cégek közül egyre többen inkább szinten tartják meglévő beruházásaikat, mint hogy emelnék az erre fordítandó összeget.

A vállalati döntéshozók elmondása alapján 30-ról 26 százalékra esett vissza a növekvő beruházási értékkel számoló cégek aránya. Emellett a vállalatok többsége (66%), hasonlóan a múlt negyedévhez, döntően nem fog változtatni a fejlesztésekre fordítandó költségeken.

Országrészenként eltér

A cégek földrajzi elhelyezkedése alapján leginkább a nyugati régióban emelik a fejlesztésekre szánt ráfordításokat, míg a keleti és a fővárosi cégek inkább nem változtatnak beruházásaik értékén.

A nyugat-magyarországi vállalatok 37 százaléka tervezi növelni a fejlesztésekre szánt összeget, a keleti régióban ez az arány 28 százalék, a budapesti vállalatok esetében pedig közel minden ötödik (22%) cég készül többet költeni beruházási célokra idén.

Így állnak a hitelhez

Ahogy a beruházások, úgy a vállalati hitelpiac élénkülése is várat még magára. A kutatásban résztvevők nyilatkozatai alapján az látszik, hogy a finanszírozási lehetőségek közül leginkább a vállalat belső forrásaira támaszkodnak a cégek, de egy részük nem zárkózik el a különböző hitelek, vagy a lízing lehetősége elöl. „Csak minden körülbelül hetedik (14%) vállalat tervezi hitel vagy lízing igénybevételét. A legnépszerűbb konstrukció a hosszú lejáratú hitel, a cégek mintegy 6%-a tervezi, hogy új hitelt vesz fel az idén” – mondta el a szakember.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG