5p

A KSH hétfő reggeli közlése szerint az októberi külkereskedelmi többlet magasabb lett a korábban nyilvánosságra hozottnál. 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becslése szerint a kivitel volumene októberben 0,3 százalékkal mérséklődött, a behozatalé 1,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az aktívum 1,0 milliárd eurót tett ki, az egyenleg 53 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Az export kiigazított volumene 1,3, az importé 1,4 százalékkal elmaradt a szeptemberitől.

A három héttel ezelőtti első becslésben a KSH még arról számolt be, hogy októberben az export euróban számított értéke 0,8 százalékkal mérséklődött, az importé 0,2 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit, a termék-külkereskedelmi egyenleg 127 millió euróval romlott, a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 2,9, az importoldalon 3,0 százalékkal felülmúlta az előző havit.

A most már tehát véglegesnek tekinthető adatok szerint októberben a kivitel értéke 12,9 milliárd euró (5194 milliárd forint), a behozatalé 11,9 milliárd euró (4776 milliárd forint) volt.

Októberben az egy évvel korábbihoz képest:

  • Euróban kifejezve az export értéke 0,5, az importé 0,1 százalékkal mérséklődött.
  • Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 4,0, a behozatalé 1,8 százalékkal csökkent.
  • A termék-külkereskedelmi egyenleg 53 millió euróval romlott. (Az egyenleg 74 millió euróval nagyobb többletet mutatott az első becslésben közöltnél.)
  • A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 4,0, a behozatalban 2,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. A cserearány 1,3 százalékkal javult. A forint árfolyama az euróhoz mérten 4,2, a dollárral szemben 0,9 százalékkal gyengült.

A gépek és szállítóeszközök exportvolumene 3,4 százalékkal csökkent, behozatala nem változott. A villamos gép, készülék és műszer árucsoport volumene a kivitelben közel ötödével, a behozatalban pedig nagyjából tizedével elmaradt az előző év azonos időszakitól. A közúti jármű árucsoport exportvolumene kismértékben csökkent, importvolumene hasonló mértékben nőtt a bázisidőszakihoz képest. A híradástechnikai, hangrögzítő és ‑lejátszó készülék exportvolumene minimálisan mérséklődött, importvolumene viszont negyedével nagyobb lett. Az energiafejlesztő gép és berendezés árucsoport volumene a kivitelben kismértékben, a behozatalban mintegy ötödével elmaradt az előző év azonos időszakitól. A gépek és szállítóeszközök árufőcsoport az exportoldalon 2,0 százalékponttal fokozta a teljes forgalom volumencsökkenését, míg az importoldali forgalom alakulását nem befolyásolta.

A feldolgozott termékek exportvolumene 4,1, importvolumene 0,5 százalékkal nőtt. A kivitel volumenének bővülése mögött a gyógyszer, gyógyszerészeti termék jelentős növekedése húzódott meg. Az importban szintén a gyógyszer, gyógyszerészeti termék volumene bővült a legnagyobb mértékben. A feldolgozott termékek árufőcsoport az exportban 1,2 százalékponttal ellensúlyozta a teljes forgalom volumencsökkenését, az importban 0,2 százalékponttal járult hozzá a teljes forgalom volumenének növekedéséhez.

Az energiahordozók exportvolumene 2,7, importvolumene 3,8 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Az exportoldali és az importoldali növekedés egyaránt a kőolaj és kőolajtermék árucsoportnál regisztrált jelentős bővüléssel magyarázható. Az energiahordozók volumenének alakulása a kivitelben 0,1 százalékponttal lassította a teljes export csökkenését, a behozatalban pedig 0,3 százalékponttal fokozta a teljes import növekedését.

Változó cserearányok
Változó cserearányok
Fotó: Depositphotos

Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 6,3, a behozatalé 8,3 százalékkal nagyobb lett. Az export növekedését nagyrészt az egyéb, táplálkozásra alkalmas termék és készítmény, az importét pedig a gabona és gabonakészítmény forgalomváltozása befolyásolta. Az árufőcsoport által realizált volumenváltozás a teljes exportforgalom csökkenését 0,5 százalékponttal visszafogta, az import volumennövekedését ugyanennyivel fokozta.

Az EU27 tagállamaiba irányuló kivitel volumene 3,1 százalékkal csökkent, az onnan érkező behozatalé 3,6 százalékkal nőtt. A termék-külkereskedelmi mérleg 441 millió euróval romlott, 1304 millió eurós többlet keletkezett. Az export 76, az import 71 százalékát bonyolítottuk le ebben a viszonylatban.

Az EU27-en kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 9,3 százalékkal nőtt, a behozatalé 3,6 százalékkal csökkent. A termék-külkereskedelmi egyenleg ebben a viszonylatban 388 millió euróval javult, 265 millió eurós passzívumot mutatott.

Idén január–október között:

  • A kivitel értéke 121 milliárd euró (48 ezer milliárd forint), a behozatalé 111 milliárd euró (44 ezer milliárd forint) volt.

Idén január-október között az egy évvel korábbihoz képest:

  • A kivitel volumene 1,8, a behozatalé 3,6 százalékkal csökkent.

  • A termék-külkereskedelmi mérleg 2,5 milliárd euróval javult, a többlet 10,4 milliárd eurót tett ki.
  • A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 0,5 százalékkal nőtt, a behozatalban 0,2 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz mérten. A cserearány 0,7 százalékkal javult. A forint az euróhoz képest 2,7, a dollárhoz viszonyítva 2,1 százalékkal gyengült.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG