2p
A londoniak szerint nagyobb lehet az infláció annál, mint amit a jegybank gondol, így vége lehet a lazaságnak - igaz, szigorítás helyett csak semleges álláspontot várnak az MNB-től.

Londoni pénzügyi elemzők szerint a növekvő inflációs nyomás hamarosan arra késztetheti a Magyar Nemzeti Bankot, hogy a jelenlegi enyhítési alapállásról semleges monetáris politikára álljon át.

A Morgan Stanley elemzői a közép- és kelet-európai térség kilátásairól összeállított, pénteken ismertetett rövid távú előrejelzésükben közölték: várakozásuk szerint a tizenkét havi magyarországi infláció márciusban eléri az MNB 3 százalékos központi célszintjét. (Erről március 8án, szerdán adja ki jelentését a KSH.) A ház - jóllehet ezután átmeneti lassulást vár - az idei év egészére a jegybanki előrejelzésnél jóval magasabb inflációs prognózisokat tart érvényben.

A Morgan Stanley jelenlegi előrejelzési forgatókönyvében az idei második negyedévre, 2,7 százalékos, a harmadik negyedévre 2,9 százalékos, a negyedik negyedévre 2,8 százalékos átlagos éves összevetésű infláció szerepel.

Az alapkamat alakulása - a jegybank a monetáris lazítást jóideje nem az alapkamat csökkentésével (hiszen nem is nagyon van már hova), hanem úgynevezett nem szokványos eszközökkel végzi - ezek közül az egyik legfontosabb a 3 hónapos betétállomány szűkítése azért, hogy a kereskedelmi bankok a jegybank eszközeinek igénybe vétele helyett a reálgazdaságot finanszírozzák, illetve állampapírokat vásároljanak.

Ezt benézték a jegybankok?

Az eurózónában hirtelen 2 százalékra, a jegybanki cél fölé ugrott az infláció, Amerikában pedig 44 éve nem volt olyan kevés új munkanélküli, mint múlt héten. A EKB és a Fed igen hosszú ideig homokba dugták a fejüket, pedig nyilvánvaló volt, hogy a pénzözön ezt eredményezi, és ki tudja, a folyamat hol áll meg? Írásunk a háttérről >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG