3p

Nem változtatott az irányadó dollárkamatsávon az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed (Federal Reserve) monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság, a FOMC.

A szerdán végződött kétnapos monetáris politikai döntéshozó ülést követően közzétett határozat értelmében a FOMC egyhangú határozattal a márciusi ülés óta érvényes 0,00-0,25 százalékos sávban hagyta az irányadó dollárkamatot, valamint megtartotta eszközvásárlási programjának havi 120 milliárd dolláros keretösszegét is. A bejelentés megfelelt a piaci várakozásoknak.

A Fed jelezte egyúttal, hogy a foglalkoztatás és az inflációs cél terén a gazdasági mutatókban tapasztalható javulást nyugtázva "hamarosan" indokolttá válhat megkezdeni az eszközvásárlási program keretösszegének fokozatos csökkentését, valamint a kamatemelést is meg lehet majd kezdeni korábban, mint amire eddig a piaci elemzők számítottak. A döntéshozók fele, 18-ból 9-en úgy vélik, hogy a kamatok emelését már 2022-ben meg lehet kezdeni.

A döntéshozók többségi véleménye szerint az alapkamat 2023 végére elérheti az egy százalékot is. A döntéshozók mindegyike egy kivételével szükségesnek tart "legalább egy" kamatemelést 2023 végéig, és kilencen közülük úgy látják, hogy 1,00 és 1,25 százalék között lehet az irányadó dollárkamat.

Egyelőre nem változtattak a kamaton
Egyelőre nem változtattak a kamaton

A Fed döntéshozói szerint a 2,5 százalékos irányadó kamat az, amelyik sem nem ösztönzi, sem nem fékezi a gazdasági növekedést. A kamatemelési kilátásokkal együtt is tehát még a gazdaságösztönző tartományban maradnak a dollárkamatok. Különös tekintettel arra, hogy 2024-re sem készülnek 1,8 százaléknál magasabb kamatot beállítani.

A Federal Reserve március első felében váratlanul két alkalommal is csökkentette az alapkamatot. Március 3-án 50 bázisponttal 1,00-1,25 százalékra süllyesztette az irányadó dollárkamatot, majd március 15-én egy teljes százalékponttal zéró közeli szintre, a 0,00-0,25 százalékos sávba.

A monetáris politikai döntéssel egyidőben közzétett legfrissebb gazdasági helyzetjelentésében és prognózisában a FOMC csökkentette az idei GDP-növekedési előrejelzését. Az idei GDP-növekedés eszerint 5,9 százalék lesz a júliusi ülésen jelzett 7,0 százalék helyett. A jövő évi GDP-növekedési prognózist ezzel szemben 3,8 százalékra emelték 3,3 százalékról, a 2023-ast pedig 2,5 százalékra 2,4 százalékról. A Fed 2024-re 2,0 százalékos növekedést jelez előre. Az előző ülésen 2024-re a Fed még nem adott előrejelzést, hosszabb távra viszont 1,8 százalékosat vetített előre, amit most is megerősített.

Az idei munkanélküliségi ráta a júniusban jelzett 4,5 százalék helyett 4,8 százalék lehet, a későbbiekben azonban az előző ülésen jelzettnek megfelelően alakul, jövőre 3,8 százalék, a következő évben pedig 3,5 százalék lehet. Idei inflációs előrejelzését is megemelte a Fed az előző üléshez képest. Eszerint 4,2 százalékkal emelkednek a fogyasztói árak 3,4 százalék helyett, ami jövőre és 2023-ban 2,2 százalékra mérséklődik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG