1p
A növekedési kilátások némi javulása az intézményi befektetők várakozásaiban is tetten érhető, hiszen a részvénypiacok javuló teljesítményére, valamit a kőolaj árának emelkedésére számítanak. Ugyanakkor a jelenlegi eredmények alapján az intézményi befektetők csupán kis része véli úgy, hogy még idén megszülethet a megállapodás az EU/IMF-párossal.

A K&H Alapkezelő éves konferenciáján arról kérdezte a hazai intézményi befektetőket, az egyes befektetési instrumentumokat tekintve mire számítanak egy éves távlatában. Idén 51 intézményi befektető, köztük nyugdíj- és egészségpénztárak, bankok, biztosítók, alapkezelők, valamint egyéb pénzintézetek vettek részt a megkérdezésben, amelyek együttes kezelt vagyona meghaladja a 450 milliárd forintot.

Az intézményi befektetők esetében a következő egy év befektetési politikájának kialakítása jellemzően a negyedik negyedévben történik, ezért a befektetési piac, ezzel együtt a hazai befektetési eszközök iránti kereslet alakulását nagyban befolyásolja, hogyan vélekednek a hazai és nemzetközi folyamatokról – írja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

 

2012.09.19. (tény)

2013.09.19. (átlag)

MNB alapkamat

6,75%

5,97%

EURO alapkamat

0,75%

0,67%

10 éves államkötvények referencia hozama

7,19%

7,07%

EUR/HUF árfolyam

283,32

287,97

EUR/USD árfolyam

1,3069

1,2852

EUR/CHF

1,2110

1,2420

BUX index

18 741

18 760

MSCI World Index

1 341,50

1 411,22

MSCI Emerging Market Index

1 009,40

1 082,38

kőolaj (WTI)

92,0

95,2

arany (USD)

1 770,4

1 747,0

forrás: K&H Alapkezelő intézményi befektetői felmérés

Feljöhetnek a részvények

A növekedési kilátások némi javulása az intézményi befektetők várakozásaiban is tetten érhető, hiszen a részvénypiacok javuló teljesítményére, valamint a kőolaj világpiaci árának emelkedésére számítanak.

A halvány optimizmus törékenységét jelzi azonban, hogy az arany esetében a jelenlegi magas árszint fennmaradását valószínűsítik. Az euró esetében jövő ilyenkor 1,29 körüli EUR/USD árfolyammal, míg a svájci deviza esetében 1,24-es EUR/CHF árfolyammal kalkulálnak.

Gyengébb forintot várnak - meglepetés lenne az idei IMF-megállapodás

A legegységesebb vélemény az EUR/HUF árfolyamot tekintve alakult ki: a jelenlegi árfolyamszintnél valamelyest gyengébb, 288 forintos árfolyamra számítanak az intézményi befektetők. A megkérdezett befektetők jövő ilyenkor 6%-os jegybanki alapkamatot, ugyanakkor a 10 éves államkötvények jelenlegihez hasonló hozamszintjét valószínűsítik.

A hazai gazdaságpolitika egyik kulcskérdéséről, az EU-IMF-fel kötendő megállapodásról meglehetősen megoszlanak a várakozások, ugyanakkor jól látható, hogy a megkérdezett intézményi befektetők csupán kis hányada (14%) feltételezi, hogy még idén megszületik a megállapodás.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG