4p

Több lényeges változtatásról döntött a Magyar Nemzeti Bank. Gyakorlatilag hetente változhat majd a kamatszint, akár felfelé, akár lefelé, ezzel például a forint árfolyamát közelebb lehet hozni a régiós devizák mozgásához. A kedvezményes jegybanki hitelprogram keretében új pénz érkezik a bankokhoz, cserébe magas betéti kamatot kapnak 14 hónapon keresztül. Emellett a külföldi jegybankok gyakorlatának megfelelően eszközvásárlási programot is indított az MNB, hogy az állampapírok hozamemelkedésének gátat szabhasson.

Kedden rendkívüli lépéseket hajtott végre a jegybank döntéshozó testülete, a monetáris tanács: most ugyanis az eredeti menetrend szerint nem tárgyaltak volna a monetáris feltételekről. A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozására, a bankrendszer likviditásának biztosítása érdekében azonban új intézkedésekről döntöttek a jegybankárok. Ezek pedig az eddigihez képest lényeges változásokat jelentenek a monetáris politikában.

Itt az egyhetes kamatdöntések korszaka
„Az alapkamat szintje nem változott, továbbra is 0,9 százalék, de amúgy sem ezzel, hanem más eszközökkel alakította a monetáris feltételeket az MNB. Az úgynevezett overnight (egynapos) betéti kamat -0,05 százalékos szinten maradt, de az egynapos hitel és egyhetes kamatot 1,85 százalékra emelte. Az egyhetes betéti eszköz kamata most az alapkamatnak megfelelően 0,9 százalék, de az eltérhet attól felfelé és lefelé is.

„Ez a lépés az egyik leglényegesebb döntés. Ugyanis az MNB ezzel kinyitotta a kaput, azaz lehetősége van arra, hogy akár 1,85 százalékos szintig emelje a kamatot. Ugyanígy csökkentheti is azt a jövőben. A döntés azért is fontos, mert ezzel gyakorlatilag bevezette a heti kamatdöntést. Minden héten az egyhetes betéti  tenderek előtt dönt majd a jegybank azok kamatszintjéről, majd utána a beérkező ajánlatok alapján arról, hogy ezen a kamaton mekkora összeget fogad be” - mondta az MNB lépéseit értékelve Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Hozzátette: „Azzal, hogy felfelé nyitotta meg a kaput az MNB, valószínű, hogy a soron következő csütörtöki tenderen szigorítani fog, azaz magasabb lesz a kamat. A jegybank célja ezzel, hogy a piaci helyzetre gyorsan tudjon reagálni és a forint árfolyamát stabilizálni tudja. Vagyis, hogy a magyar deviza jobban együtt tudjon mozogni a régiós devizákkal, az elmúlt hetekben ugyanis láttunk olyat, hogy nagyon elszakadt tőlük a magyar fizetőeszköz.”

Felvétel az MNB élő közvetítéséből
Felvétel az MNB élő közvetítéséből


Lépések, kamatok, hozamok, betétek
Az MNB keddi döntései között szerepel az is, hogy bevezet egy új preferenciális kamatot. Ez úgy fog kinézni, hogy a növekedési kötvényprogram és a kedvezményes hitelprogram keretében április 7. után kihelyezett hitelállomány-növekedésből függően helyezhetnek el pénzt a preferenciális betétben, az újonnan bevezetett 4 százalékos kamat mellett 2020. május 4-től 2021 júniusának végig, vagyis 14 hónapig. „Ez az MNB-nek költséget jelent, de a lépéssel a válságban lassuló hitelezést igyekszik felpörgetni. Ugyanakkor a piaci kamatszintet megemelheti az, hogy a preferenciális betét kamata meglepően magas, 4 százalékos” - emelte ki a K&H szakértője.

A kedvezményes hitelprogramot is bővíti az MNB, mégpedig úgy, hogy az eddigi NHP Fixben még fel nem használt 500 milliárd forint mellé további 1000 milliárd forintos keretet biztosít, NHP Hajrá néven. Ráadásul hosszabb futamidő mellett vehetnek részt ebben a vállalkozások, eddig 10 év volt a maximum, mostantól viszont 20 év lesz. Továbbá az MNB a külföldi jegybankokhoz hasonlóan most eszközvásárlási programot is indított, ennek keretében jelzálogleveleket és magyar állampapírokat vásárol a másodlagos piacon. Ennek a célja, hogy megtámassza a hozamokat, vagyis megakadályozza az állampapírok túlzott hozamemelkedését.

A forintnak tetszett
Németh Dávid elmondta: „Már a nap elejétől erősödött a forint a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt. Majd az MNB-döntések bejelentése előtt közvetlenül 359 forintba került egy euró, ezt követően pedig 357 forint alá került a jegyzés.

Határozott üzenetet küldött a jegybank, erősödött a forint

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG