Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
6p

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

Az eredeti hiánycél 110 százalékát teljesítettük, a gazdasági tárca szerint decemberben kaszál majd nagyot az állam.



Az államháztartás központi alrendszerének 2013. augusztusi hiánya 110 milliárd forint volt, a 2013. első nyolc havi deficit 961,2 milliárd forintot tett ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn. Ez azt jelenti, hogy az éves hiánycél 110 százaléka összejött. Ebből amúgy nem szabad messze menő következtetéseket levonni, hiszen a kiadások és bevételek lefutása nagyon eltérő éven belül is, sőt, megnézhetjük, hogy tavaly hogyan állt a hiánycél "teljesítése" ebben az időszakban, de sok értelme ennek sem biztos, hogy van. Az NGM közleménye is felhívja rá a figyelmet, hogy a kiadások és bevételek összehasonlításakor figyelembe kell venni, hogy azok egymáshoz képest időbeli elcsúszással teljesülnek. A bevételi oldalt tekintve, néhány adónemből származó bevételi előirányzat csökkent, bizonyos adónemek megszűntek, illetve módosultak, másrészt új adónemeket vezettek be.

Nézzük a részletes számokat.

Most akkor 91,5 vagy 110 százalék?

Az első nyolc havi deficit a parlament előtt lévő, zárószavazásra váró, módosított költségvetési törvényben rögzített hiány 91,5 százaléka - próbálja kozmetikázni a mostani részletes adatsort az NGM. Az eredetileg megszavazott cél 110 százalékánál járunk valójában - a százalékokkal persze lehet játszani, de így is, úgy is ugyanarról a 961,2 milliárdos tételről van szó. A most közölt adatok megegyeznek a szeptember elején közölt előzetes számokkal - ezen nincs mit csodálkozni.

Az NGM közleménye szerint a mostani és a következő hónapokra várt bevételek és kiadások – a decemberre várt jelentős többlettel együtt – alátámasztják, hogy teljesülni fog az idei 3 százalék alatti hiánycél.

Az államháztartás központi alrendszerén belül a központi költségvetés 137,4 milliárd forintos hiánnyal, az elkülönített állami pénzalapok 1,0 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 26,4 milliárd forintos többlettel zártak.

Tavaly augusztusban az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének többlete 122 milliárd forint volt, 2012 első nyolc hónapjában a pénzügyi mérleg deficitje 559,5 milliárd forintot tett ki, ez az éves előirányzat 97,1 százalékának felelt meg.

Decemberben jön a nagy pénz!

Az NGM szerint a kormány várakozásai szerint decemberben jelentős többletbevétellel számolhat a költségvetés, amely hozzájárul az éves hiány elvárt szinten tartásához. Ki kell emelni azt is, hogy egyszeri, nagy bevételi tételek még az év hátralévő részében folynak be a költségvetésbe, úgy mint a frekvenciahasználati jogosultság értékesítéséből származó mintegy 100 milliárd forintos bevétel, a pénzügyi tranzakciós illeték júniusban előírt – négy ütemben történő – befizetés része, az energiaellátók jövedelemadója és a társasági adó jelentős része is.

A központi költségvetés augusztus végi bevételei az előző év azonos időszakához képest közel 333 milliárd forinttal nőttek. A magasabb teljesülés hátterében egyrészt egyes adóbevételek - a személyi jövedelemadó, a regisztrációs adó, valamint az illetékbevételek - előző évet meghaladó befizetései, valamint az idén bevezetett új adónemekből befolyt bevételek, másrészt pedig a központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok magasabb összegű bevételei állnak. Emellett nagyobb összegben teljesültek az egyéb bevételek is.

Sokba kerülnek az önkormányzati feladatok

A kiadási oldalt tekintve többletkiadást eredményezett, hogy az önkormányzati feladatok és azok finanszírozása több területen átkerült az államháztartás központi alrendszerébe. Ennek következtében a központi költségvetés augusztus végi kiadásai mintegy 915 milliárd forinttal haladták meg a 2012. év azonos időszakit. Ebben az évben már központi kiadásként jelentkeznek az átvett egészségügyi, szociális és egyéb intézmények - például a kórházak, a fogyatékkal élőket gondozó intézmények, gyermekvédelmi intézmények - kiadásai, valamint a köznevelésben a pedagógusok illetménye. Ezenkívül meghaladták az előző évi kifizetéseket többek között a vasúti és közúti közlekedési támogatások és a lakásépítési támogatások is. Mindez több száz milliárd forinttal megnövelte a központi kiadásokat.

A korábbi évekhez képest – a fegyelmezett államháztartási gazdálkodás és az adósságcsökkentés eredményeként, a mérséklődő hozamoknak is köszönhetően – a nettó kamatkiadások csökkentek. A kamatkiadások 2013. első nyolc hónapjában 843,8 milliárd forintot tettek ki, 21,8 milliárd forinttal kevesebbet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek pedig 79,1 milliárd forintos szintet értek el, 13,1 milliárd forinttal kevesebbet az előző évinél.

A társadalombiztosítási alapok 2013. augusztus végi 206,4 milliárd forintos szufficitje a Nyugdíjbiztosítási Alap 142,4 milliárd forintos, valamint az Egészségbiztosítási Alap mintegy 64 milliárd forintos többletéből tevődik össze. 2012. augusztus végén az tb-alapok együttes hiánya 0,1 milliárd forintot tett ki. A különbség elsősorban bevételi oldalon jelentkezett, az előző évinél magasabb összegben teljesültek többek között a Nyugdíjbiztosítási Alap szociális hozzájárulási adó- és járulékbevételei, az egészségügyi hozzájárulások, valamint az Egészségbiztosítási Alap költségvetési támogatásai, térítései is.

Az elkülönített állami pénzalapok augusztus végi 63,1 milliárd forintos többlete az előző év azonos időszakához képest alacsonyabb lett. Az alapok összes bevételei 16,0 milliárd forinttal kisebb összegben, kiadásai pedig 9,9 milliárd forinttal nagyobb összegben teljesültek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A bevételek közül a Nemzeti Foglalkoztatási Alap szakképzési hozzájárulás bevételéből folyt be kevesebb, ezenfelül az Alap a szociális hozzájárulási adóból az idén már nem részesül. A kiadások közül a Nemzeti Foglalkoztatási Alap Start-munkaprogram teljesítése – az előirányzatnak megfelelően – alakult magasabb összegben. Emellett a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap, a Bethlen Gábor Alap, valamint a Nemzeti Kulturális Alap idei kiadása is nagyobb lett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság „Tárgyak zuhanhatnak le a levegőből” – riasztást kaptak egy romániai megye lakói
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 14. 09:09
Orosz drónt észlelt a román légierő, felszálltak az F-16-osok szombat este.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Tévhit, hogy a Fidesz az osztogatással meg tudja nyerni a választásokat
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. szeptember 14. 06:04
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense a szeptember 11-ei élő műsorunk vendége volt. A Klasszis Klub Live 5. évfolyamának 83. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Trump úgy üzent az orosz olajról, hogy a magyar kormány is megértse
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 13. 14:06
Az amerikai elnök levelet írt a NATO-tagországoknak.
Makro / Külgazdaság Felemás hírt kapott Magyarország szomszédja
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 13. 09:27
Fenntartotta Románia államadós-osztályzatának március óta érvényes negatív kilátását a pénteki újabb felülvizsgálat után is a Moody's Ratings.
Makro / Külgazdaság A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 13. 08:55
Franciaországot mostanában az ág is húzza.
Makro / Külgazdaság Nem fogja kitalálni, milyen konzulátust nyitott meg Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 13. 08:14
Váratlan országban barátkozott a miniszter.
Makro / Külgazdaság Húsz éve nem láttak ilyet Kínában
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 12. 13:03
Érdekes adatok jöttek.
Makro / Külgazdaság Fontos állami cég vezetőjét cseréli le Nagy Márton
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 12. 12:48
Távozik a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója, az utód a Magyar Posta Biztosítótól érkezik.
Makro / Külgazdaság Várhatják a szombatot a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 12. 12:34
Kellemes meglepetésben lehet részük a benzinkutakon.
Makro / Külgazdaság Mégiscsak működik Trump matekja? Jókorát zuhant az amerikai költségvetés hiánya
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 12. 11:09
Közel 30 milliárd dollárt szedtek be vámokból csak augusztusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG