2p
Nem változott a hiányadat: az első hat hónapban az éves deficit 82,6 százalékát szedte össze hazánk - még a rekord kedvező júniusi adat ellenére is.

Az államháztartás központi alrendszerének első hat havi hiánya 813,7 milliárd forint volt, az éves előirányzat 82,6 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn, megerősítve az előzetes adatokat, így a júniusi 132 milliárdos hiány-adatot. Ez ugyan az uniós csatlakozás óta - és így túlzott deficit eljárások alatti időszak legalacsonyabb júniusi adata volt, ám az előző hónapok teljesítménye nyomán a féléves hiányadat rosszabb, mint a 2013-as első hathavi 721,7 milliárd forintos deficitje, ami akkor az éves előirányzat 77,7 százalékára rúgott.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a központi költségvetés 965,9 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 114,5 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 37,7 milliárd forintos szufficittel zárták az idei első félévet.

Az NGM szokás szerint figyelmeztet: a kiadások és bevételek teljesülésének időben eltérő eloszlása fejnehéz, azaz a kiadások meghaladják a bevételeket. Az éves uniós módszertan szerinti hiánycél továbbra is a GDP 2,9 százaléka. Mint ismert, a kabinet múlt hét csütörtökön 110 milliárd forintos zárolással igyekezett "megágyazni" a hiánycél tartásának. (A Népszabadság szerint ugyanakkor a költségvetési pénzek zárolásának oka az volt, hogy a hét végén megállapodás született a Fideszen belül, hogy az esetleges elmarasztalás esetén nem a zömében Fidesz-közeli útépítő cégekre terhelik ki a brüsszeli bírságot, amelyet a szabálytalanul kiírt pályázatok kapcsán rónának hazánkra. A zárolt összeg ezt a bírságot fedezné.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG