3p
Több forrásból is megerősítették, hogy senki nem élte túl a Germanwings gépének zuhanását. A mentési munkálatok folyamatosan zajlanak, de több napig eltarthat, mire lehozzák a holttesteket az elzárt területről.

Manuel Valls francia miniszterelnök elmondása szerint egy helikopternek sikerült leszállni a roncs közelében, de nem találtak túlélőket. A hatóságok közlése szerint a repülő darabjaira szakadt, a legnagyobb egybefüggő rész körülbelül akkora, mint egy személyautó.

Kép forrása: Le Dauphine Libéré

A fedélzeten 144 utas és a személyzet hat tagja vesztette életét, köztük 67 német és 45 spanyol. Magyar áldozatról egyelőre nem tudni.

Az utasok közt volt egy német kisvárosi iskola 16 diákja és két tanára, valamint két kisbaba is.

Thomas Winkelmann, a Germanwings vezérigazgatója sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a géppel körülbelül délelőtt 11-kor veszett el a kapcsolat, 6000 méteres magasságon, nyolc perc folyamatos süllyedés után.

A pilóta nagyon tapasztalt volt, több mint 10 éve állt a Lufthansa alkalmazásában, és 6000 órát repült Airbus modellekkel.

Még így is biztonságos év volt

Sok életet követelt a repülés tavaly, összesen 1212 ember vesztette életét különböző balesetekben. Ennek ellenére a szakértők szerint a repülés sosem volt biztonságosabb, mivel világszerte összesen csak 111 gép zuhant le. Ez a szám az utasszállító repülőgépek indulása óta nem volt ennyire alacsony.

Rengeteg halott

1. Tavaly február 16-án történt az első komolyabb incidens, a Nepal Airlines 183-as járata, egy propelleres kisgép került bajba indulása után nem sokkal, a fedélzeten utazó 18 ember meghalt.

2. Február 17-én a másodpilóta megkísérelte eltéríteni az Ethiopian Airlines Rómába tartó gépét, de végül áldozatok és sérülés nélkül landoltak a svájci Genovában.

3. Az elmúlt évtized legnagyobb port kavaró eseményei közé tartozik a Malaysian Airlines MH370-es gépének március 8-ai eltűnése. A járat valahol az Indiai-Óceán felett tűnt el, azóta semmilyen információ nem érkezett a fedélzeten utazó 239 emberről, és roncsokat sem találtak.

4. Nyár közepén (július 17.) vesztett újra gépet a Malaysian, mikor az MH17-es járatot lelőtték Kelet-Ukrajna felett. A zuhanást a 298 fedélzeten tartózkodó közül senki sem élte túl. Azt, hogy ki lőtt, a mai napig nem tudni biztosan, egyes források szerint az oroszbarát szakadárok, míg mások szerint az ukrán hadsereg volt.

5. Az Air Algérie gépe a Mali-sivatagba zuhant 50 perccel a felszállás után, megölve mindenkit, aki a fedélzeten tartózkodott. Az utólagos vizsgálatok szerint a pilóták engedélyt kértek arra, hogy kitérjenek az útvonalról, mivel nagyon rosszak voltak az időjárási körülmények.

6. December 28-án tűnt el az AirAsia Indonesia QZ8501-es járata. Nem sokkal később megerősítették, hogy a repülő a rossz időjárási körülmények miatt Borneo mellett a vízbe zuhant. Ez egyébként ugyanolyan Airbus A320-as gép volt, mint a most lezuhant Germanwings járat.

7. Idén február 4-én a TransAsia ATR-72-es gépe csapódott a tajvani Keelung folyóba, félig letarolva egy felüljárót. A TransAsia az egyik legtöbbet balesetező légitársaság, ezért nem is meglepő, hogy a Nemzetközi Légügyi Felügyelet nem engedi, hogy újabb útvonalakon repüljenek.

8. A mai napon lezuhant Germanwings Airbus A320 után 150 halott maradt, a mentési munkálatok folynak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG