Damoklész kardja már évek óta lebegett a kormány fölött az Európai Bizottság jóvoltából, az utóbbi hónapokban pedig több fejlemény is arra mutatott, hogy ez hamarosan le is fog esni. Az okok nagy vonalakban a következők:
1. Juncker jelölését Orbán és Cameron az utolsó pillanatig ellenezte és ez nyilván nem szült jó vért. Ehhez járul, hogy Juncker kabinetfőnöke az a Martin Selmayr lett, aki hosszú ideig a Bertelsmannál dolgozott (RTL Klub!), aztán pedig a hírhedtté vált Viviane Reding bizottsági alelnök mellett.
2. Ennél viszont jóval fontosabb, hogy a magyar miniszterelnök olyan durván avatkozott be a kiélezett ukrán játszmába, hogy azon mind az amerikaiak, mind a németek megdöbbentek. Ráadásul a Rogán Antal vezette gazdasági bizottság a múlt héten beadott egy módosító javaslatot a fideszes Mengyi Roland törvényjavaslatához, amelyben lényegében lehetővé tennék, hogy az Uniót és a nemzetközi egyeztetést megkerülve megkezdjük a Déli Áramlat építését. Ezzel az EU-t megkerülve segítenénk az oroszoknak abban, hogy az általuk favorizált gázvezetéket megépíthessék.
Nem jó ómen a németekkel összeakasztani a bajszot
A németek haragjának kiváltása a Krúdy-féle Álmoskönyv szerint az Európai Parlamentben is rossz ómen. A 751 tagú testületben a jelenlegi ciklusban 96 német képviselő szolgál, óriási politikai súllyal. Ehhez jön még, hogy az aacheni születésű Martin Schultz maradt az EP elnöke, márpedig ő nem éppen az Orbán-kormány iránti szimpátiájáról híres.
A Juncker-féle Bizottság hatalmi struktúráját tekintve megállapítható, hogy az új EU tagállamok nagyon magas rangú politikai kinevezéseket kaptak. Juncker hét alelnökéből négy (!) a Bulgáriától Baltikumig terjedő sáv országaiból jön. Ráadásul Lengyelország jelöltje, Donald Tusk az Európai Tanács elnöke lett. Ehhez képest Magyarország egy másod / harmad vonalbeli portfóliót kapott és még azt is csak egy megalázó kutyakomédia után.
Mit vethetnek be Magyarország megregulázására?
Felmerül a kérdés, hogy mik lehetnek azok a politikai eszközök Juncker kezében, amellyel egy agresszívebben operáló Bizottság célt érhet el. A lisszaboni szerződés hetes cikkelyén alapuló eljárásra – amely egy tagállam szavazati jogának felfüggesztésével jár és még soha nem alkalmazták az EU történetben - „nukleáris opcióként” hivatkoznak Brüsszelben, és politikailag lényegében kivitelezhetetlennek tartják.
Eddig legalábbis ez volt Brüsszelben a politikai konszenzus. Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a miniszterelnök szerencsétlen nyári tusnádi beszéde utáni nyugati felháborodás közepette a vezető amerikai lapok szerkesztőségi állásfoglalásai pontosan ezen fegyver bevetését követelték Brüsszeltől. Márpedig a vezető külpolitikai szerkesztők Washingtonban bizony nem ritkán egyeztetik álláspontjukat a State Department-tel, az amerikai diplomáciával.
Ami technikailag járhatóbbnak és kevéssé kiélezettnek tűnik, az egy tavalyi javaslat megvalósítása lenne, az ún. „koppenhágai bizottság” fölállításáról. Ez rendszeresen figyelné az EU tagállamokban, így Magyarországon is a demokrácia állapotát és a jogállamiságot és ennek alapján javasolhatná az EU-s források felfüggesztését az egyes tagállam számára.
Ennek felállítását eredetileg tavaly a németek, hollandok, dánok és finnek javasolták. A hazai kormány már erre az utóbbi javaslatra is rendkívül ingerülten reagált. Győri Enikő külügyi államtitkár tavaly márciusban sürgősséggel hivatalába kérette Alexandru Micula budapesti román nagykövetet, azt követően, hogy Románia miniszterelnöke, Victor Ponta egy interjújában azt nyilatkozta, hogy csak Magyarország miatt van szükség az erősebb uniós számonkérési mechanizmusra.
A magyar kormány nyugati izolációja hamarosan egy új szakaszába lép. Az EU eddigi politikai üzenetei nem vezettek célra, ezért több tiszteletet fog magának követelni - már a nyers erő pozíciójából.
Több európai ország esetében is hasonló tendenciák jelentek meg. 
