3p
A kormány a Pakssal kapcsolatos kötelezettségszegési eljárást az európai cégek lobbi-tevékenységének igyekszik beállítani, ma Orbán Viktor is ezt a vonalat erősítette. Beszélt az uniós alapszerződés átírásának szükségességéről és arról is, hogy bonyolult és nehéz lesz a Quaestor-kártalanítás.
Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Rádió stúdiójában 2015. november 20-án. Jobbra Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ahol hús van, ott légy is van

Magyarország elemi nemzeti érdekének nevezte a paksi atomerőmű működtetését és bővítését Orbán Viktor miniszterelnök, szerinte ugyanis ennek hiányában az áram ára meredeken emelkedne. A Kossuth Rádióban úgy fogalmazott pénteken: "Olcsó áram egyenlő Paks" - így reagált arra, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a paksi bővítéssel összefüggésben.

Az eljárással kapcsolatos kormányzati kommunikáció iránya egyébként mostanra nyilvánvaló lett: tegnap Lázár János miniszter, ma Tuzson Bence államtitkár és maga a miniszterelnök is arról beszélt, hogy csak azért indult ellenünk kötelezettségszegési eljárás, mert az európai cégek is be akarnak szállni a 12 milliárd eurós bizniszbe. "Ahol hús van, ott légy is van" - mondta most Orbán Viktor.

Megyünk tovább előre. Magyarországon az olcsó áram első számú előfeltétele, hogy Paks működjön - fogalmazott, kijelentve: a magyar kormány meg fogja valósítani a paksi beruházást.

Nem lesz egyszerű a kártalanítás

Miután az Alkotmánybíróság több ponton is alaptörvény-ellenesnek minősítette a Quaestor-törvényt, a kormánynak most át kell azt dolgoznia. (Emiatt egyébként újra asztalhoz ülnek a Bankszövetséggel is.)

Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök azt közölte: az Alkotmánybíróság döntése alapján nem általános kártérítésben kell gondolkodni, hanem a pontos elszámolás rendszerét kell kidolgozni, ez pedig bonyolult feladat. Elmondása szerint ezen most rengeteg jogász dolgozik az Igazságügyi Mnisztériumban

Át kell írni az uniós alapszerződést?

A kormányfő pénteken a Kossuth Rádióban "csoda blablának" nevezte azt a kijelentést, hogy "európai megoldásra van szükség". Szerinte ugyanis a sok tagállami megoldásból adódik össze az európai. A kötelező kvótákkal kapcsolatban megerősítette: a magyar álláspont szerint a kvótarendszert mindenképpen el kell lehetetleníteni. Ebben egyébként szerinte nem állunk nyerésre.

Orbán Viktor azt is mondta, hogy az európai vezetők és az európai emberek józan esze közötti, folyamatosan növekvő szakadék egyre inkább destabilizálja a kontinenst.

A miniszterelnök szerint eljött az ideje annak is, hogy ismét feltegyék az EU alapkérdéseit. Kilátásba helyezte, hogy hozzá kell nyúlni az EU-t létrehozó alapszerződéshez illetve a schengeni szerződéshez is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG