4p
Sajtóhírek szerint már a német jobboldalnak is sok volt a magyar kormány legújabb plakátkampánya. Manfred Weber bocsánatkérést vár Orbán Viktortól, a német politikusok egy része pedig tehernek tartja a magyar kormányfőt. Ha azonban kizárják a Fideszt az Európai Néppártból, az Webernek is fájhat.
Manfred Webernél is betelt a pohár. (MTI/EPA/Patrick Seeger)

Az Európai Néppárt (EPP) március 20-i brüsszeli ülésén dönthet a Fidesz sorsáról, írja a Politico. A magyar kormánypárt azért kerülhet napirendre az ülésen, mert a pártcsaládhoz tartozó pártok múlt héten sorra kezdeményezték a kizárását a sorosozós-junckerezős plakátkampánya miatt.

Az 51 tagpárt közül nyolc jelezte hivatalosan ezt a szándékát – holland, belga, luxemburgi, svéd, finn és portugál pártokról van szó. Ezzel elvileg megnyílt a lehetőség arra, hogy meginduljon a kizárási eljárás.

Weber: ami sok az sok

Kirúgásig azonban csak akkor fajulhat a konfliktus, ha az EPP-t domináló német konzervatív pártok (CDU, CSU) is megvonják a bizalmat a Fidesztől. Bár ez hivatalosan még nem történt meg, a brüsszeli hírportál szerint Orbán és német szövetségesei között is mélyül a szakadék.

„Alapvető elmozdulás történt azzal kapcsolatban, hogy mit kezdjünk Orbánnal. Ami sok, az sok. Ez az üzenetünk”

-  mondta Manfred Weber a Spiegelnek. Az EPP csúcsjelöltje egyúttal bocsánatkérést vár Orbán Viktortól.

„Orbán tehertétel”

Hasonló nyilatkozatokat tett a közelmúltban Markus Söder, a CSU elnöke és Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke is. Angela Merkel kancellár pedig a magyar kormány kérése ellenére sem hajlandó közösen ünnepelni Orbán Viktorral a vasfüggöny leomlásának 30. évfordulóját.

A Politico párton belüli bennfentesekre hivatkozva azt állítja, hogy az összehangolt megszólalások világos üzenetet küldenek Budapestnek: Orbán tehertétel lett. Ez pedig alapvető változást jelent a német jobboldal hozzáállásában, ami gazdaságilag is káros lehet a magyar kormány számára.

"Az ugyan valószínűtlen, hogy a már meglévő (német) befektetések veszélybe kerülnek, de a politikai feszültségek növekedése után a német cégek kétszer is meggondolhatják az üzletelést"

- írja a brüsszeli portál egy német cégvezetőre hivatkozva. (A német vállalatok és a magyar kormány kapcsolatáról szóló korábbi háttéranyagunkat itt olvashatja.)

Juncker helyett Timmermans

A Politico ugyanakkor utal arra, hogy a Fidesz kirúgása veszélyeztetné Manfred Weber ambícióit, legalábbis ami az Európai Bizottság elnöki tisztségét illeti. A Fidesz más, úgynevezett populista pártokkal (például az olasz Ligával) összefogva ugyanis blokkolhatja a megválasztását a tavaszi európai parlamenti választás után.

(Fotó: Magyar kormány/Facebook)

A magyar kormány a hétvégén közölte, hogy március 15-től lecseréli a Juncker-Soros plakátot. Orbán Viktor egy hétvégi német lapinterjúban azt is elárulta, hogy az új plakáton Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke helyett Frans Timmermans, a szocialisták csúcsjelöltje lesz látható.

Orbán sikeres, de...

Eközben az egyik vezető német konzervatív lap, a Die Welt publicistája is azt javasolja, hogy zárják ki a Fideszt a Néppártból.

A szerző, Christoph B. Schiltz elöljáróban megjegyzi: nem szabad démonizálni Orbánt. A magyar miniszterelnök ugyanis – teszi hozzá – fontos dolgokat vitt véghez: 2015-2016-ban az ő szigorú migrációs politikája védte meg az EU határait, és akadályozta meg a nagyobb káoszt.

Ráadásul – írja – a magyar gazdaság jól teljesít, az országba áramlik a külföldi tőke, a magyarok többségének életszínvonala pedig egyértelműen javult az Orbán-kormány kezdete óta. A kormányfő politikája tehát sikeres, és éppen ezért nehéz mit kezdeni vele.

... már nem illik a Néppártba

Ugyanakkor, figyelmeztet a szerző, Orbán Viktor az illiberális demokrácia védelmezője, amely a kirekesztésen, az autoriter kormányzáson, a jogállam megnyirbálásán és a másként gondolkodók szégyentelen gyalázásán alapszik – ebből legutóbb Juncker is ízelítőt kapott "a hazug plakátkampányban".

„Betelt a pohár. Az Európai Néppárt, amelynek Orbán, Juncker és Merkel is tagja, egy Európa-párti szövetség, amelynek egyértelmű értékrendje van. Orbán értékei és viselkedése már rég nem illenek ide. Az EPP-nek tehát végre ki kellene zárnia a Fideszt.”

A szerző szerint ennek két előnye lenne: növekedne az európai kereszténydemokraták hitelessége, Orbán pedig komoly hatalmi bázist veszítene.

Ugyanakkor a lépés szerinte sem veszélytelen az EPP-re nézve: Webernek ugyanis mindenképp szüksége van Orbán támogatására, ha az Európai Bizottság elnöke szeretne lenni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG