Ha rápillantunk az európai országok legfrissebb, februári fogyasztóiár-indexeire, akkor az az érzésünk támadhat, hogy levonulóban van a 2020-as évek elején, a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború miatt kialakult inflációs nyomás. Míg ugyanis decemberben még 16, és még januárban is 14 államban volt nagyobb a pénzromlás az azt megelőző havinál, addig februárban már csak hatban az adataikat cikkünk megjelenéséig nyilvánosságra hozott 40-ből – derül ki a Privátbankár Európai Inflációs Körképből.

Az alighanem senkit nem lep meg, hogy e negatív minilista élén Törökország áll, a két kontinensen fekvő ország ugyanis már jó ideje küzd hiperinflációval. Ami februárban is tudott még tovább növekedni, 2,21 százalékponttal, 67,07 százalékra. A második helyezett kiléte láttán azonban már felkaphatjuk a fejünket. Hiszen az nem más, mint Belgium, ahol egy hónap alatt 1,45 százalékponttal ugrott meg az éves fogyasztóiár-index. Megelőzve e tekintetben Koszovót (0,4 százalékpont), Oroszországot (0,3 százalékpont), Ciprust (0,13 százalékpont) és Szlovéniát (0,1 százalékpont).

Más kérdés, hogy a növekedés következtében 3,2 százalékosra hízott belga inflációnál még így is 20 ország rátája magasabb – ami egyszersmind azt is jelenti, hogy az Európai Unió főhadiszállásának (is) helyet adó ország pont a közepén helyezkedik el az európai rangsornak.

Amely élén Lettország áll, ahol mindössze 0,4 százalék lett az éves fogyasztóiár-index Európában. Ami azért nagy dolog, mert tavaly márciusban még hátulról volt az ötödik, az akkor 17,3 százalékos inflációs mutatójával. De egy másik balti ország is csaknem azonos pályát írt le, a tizenegy hónappal ezelőtt éppen a lettek előtt állt Litvániában (16,6 százalékos rátával) mérték most az öreg kontinens országai közül a második legkisebb, 0,7 százalékos pénzromlást. E képzeletbeli dobogó harmadik fokára Olaszország fért fel, a maga 0,75 százalékával.

Az inflációját januárról februárra csökkentő 32 ország közül Lengyelország volt a legsikeresebb, amelynek éves szintű mutatója 1,1 százalékponttal ment le. Nem sokkal maradt el tőle Svédország (0,9 százalékpont) és Szerbia (0,8 százalékpont).

Szerencsére Magyarország neve is e listán bukkan fel. Más kérdés, hogy ebben nincs semmi megsüvegelendő – hiába is próbál minden eszközzel erre késztetni minket a kormánypropaganda. Hiszen az lett volna csak a nemzeti tragédia, ha azok után, hogy több mint negyedszázada nem látott szintre ment fel a hazai infláció, amivel hosszú hónapokig voltunk Európában a törökök után hátulról a másodikok, ergo az Európai Unióban az elsők (vagyis más megközelítésben: tökutolsók), nem kezdtek volna szelídülni az adatok.

Fájdalom, hogy még így is csak a februári inflációs ranglista második felében tanyázunk, igaz, legalább már tizennégy országot megelőzünk – ez mindenképpen jelentős előrelépés a hosszú hónapokon át birtokolt „európai uniós inflációs rekorder” szégyenteljes címéhez képest.

S az is, hogy a szűkebb pátriánkban sem vagyunk már páriák. A mindig is viszonyítási pontokként tekinthető közép- és kelet-európai országok közül:

• Bulgária 3,3
• Csehország 2,0
• Horvátország 4,1
• Lengyelország 2,8
• Románia 7,23
• Szerbia 5,6
• Szlovákia 3,4
• Szlovénia 3,4

százalékos éves inflációval hagyta maga mögött februárt.

Mindenesetre a fogyasztóiár-indexek alakulása azzal kecsegtet, hogy a fő feladatukként az árstabilitásért küzdő jegybankok nem folytatják a monetáris szigorítást. Már februárban is csak két európai állam folyamodott a kamatcsökkentés eszközéhöz, az Egyesült Királyság és Bulgária.

Ugyanakkor a lazítás is még arrébb lehet. Kamatot februárban kizárólag a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vágott, aminek következtében Matolcsy Györgyék irányadó rátája már csak a hatodik legmagasabb az öreg kontinensen – ez is nagy változás, ahhoz képest, hogy sokáig a „dobogó” legalsó fokán tartózkodott.

Annak együttes eredőjeként pedig, hogy januárral szemben februárban az MNB alapkamata jobban csökkent, mint az infláció, a visszatekintő reálkamat értelemszerűen az egy hónappal korábbinál kisebb lett. Ám annak 5,3 százalékos mértéke még így is a harmadik legalacsonyabb, csakúgy, mint az utóbbi hónapokban. S abban sincs változás, hogy a miénknél magasabb visszatekintő reálkamatot csak a háborúzó felek, Ukrajna és Oroszország mutat fel.

Az pedig, hogy a pénzünk értékének megőrzése szempontjából inkább releváns előretekintő reálkamat mekkora lesz, majd akkor derül ki, amikor a most különböző megtakarítási formákba – bankbetétekbe és befektetési eszközökbe – tett forintjainkat kivesszük. Például, ha a most már csak évi 7-8 százalékos kamattal megvásárolt állampapírokból egy év múlva szállunk ki és akkor az infláció 3 százalék környékére esik – ahogy azt az MNB előrejelzi –, az azt jelentené, hogy a pénzünk nemhogy nem romlott, hanem még 4-5 százalékos reálhozamot is hajtott.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)