2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Egy budafoki földúton porosodó céget kaparintott meg magának az Orbán Áron által igazgatott Multi Shoot Zrt. Szívügyük a munkaerőpiac.

Az Orbán Viktor öccse, Orbán Áron által vezetett Multi Shoot Zrt. munkaközvetítő leánycéggel gyarapodott, derül ki az Opten adatbázisából – szúrta ki a szintén a Klasszis Média lapcsaládhoz tartozó mfor.hu. Ez egyebek mellett azért érdekes, mert októberben került elő egy hangfelvétel, amelyen a feltételezések szerint Orbán Áron beszélgetett Héjj Dáviddal, a kormányzati egyeztetések koordinálásáért felelős kormánybiztossal, részben arról, hogy miért akadályozzák a magyar hatóságok egyes vietnámi állampolgárok vízumkérelmeit.

A Multi Shoot Zrt. új leánycégének neve: BNN Santosha Kft. A cég már 2020 óta létezik, de soha egy fillér bevétele nem volt eddig, központja pedig egy budafoki földúton van, ami egyben az eddigi egyetlen tulajdonos, Madarász Noémi lakcíme is. Közel két évig végrehajtás folyt ellene 2021 és 2023 között. Valamiért ebbe a cégbe társult be október 18-án az Orbán Áron által vezetett Multi Shoot, de a változást csak november 13-án jegyezték be. A BNN Santosha eddig szabadidős képzéssel, gyermekek napközbeni ellátásával foglalkozott papíron, bevétele ugyanis nem volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jó hír jött Amerikából
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 17:16
A munkaerőpiacot érinti.
Makro / Külgazdaság Sokkal több a kalóztámadás, mint tavaly
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:36
A Malaka-szoros veszélyes környék.
Makro / Külgazdaság Barátjáért is vámmal áll bosszút Donald Trump, a rézimportőrök már augusztustól sírhatnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:08
A Brazíliára kivetendő magas vámokat a Jair Bolsonaro elleni eljárással és egy hazugsággal indokolta az amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság Elbúcsúzhatunk a 600 forint alatti benzintől?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:46
Péntektől megint áremelés jön.
Makro / Külgazdaság Tényeg akkora az infláció, mint amekkorát a statisztikai hivatal kimutat?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:02
Nemcsak nálunk, máshol is nagyobbnak érzékelik a fogyasztóiár-indexet a valóságosnál. Mi lehet ennek az oka? Ennek járt utána a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Makro / Külgazdaság Erről álmodhat a magyar kormány: itt a német adat
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 09:32
Tavaly október óta nem volt ilyen alacsony az infláció.
Makro / Külgazdaság Az utolsó pillanatban alkut kötött Ursula von der Leyen, váratlan eredmény születhet az EP-ben
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:49
Úgy tűnik, sikerül a bizottsági elnöknek megvásárolnia a baloldali képviselők szavazatait.
Makro / Külgazdaság Mi történik Kínában? Pörögnek az eladások
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:24
Még májushoz képest is tovább gyorsult a növekedés üteme.
Makro / Külgazdaság Eszméletlen számok jöttek a chipek piacáról
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:11
Rekordot rekordra halmoznak.
Makro / Külgazdaság Lemondott Elon Musk X közösségi oldalának vezetője
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:35
Linda Yaccarino, Elon Musk X közösségi oldalának vezetője bejelentette lemondását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG