3p

Nagy-Britanniában tavaly több mint hat évtizede a legkevesebb, 775 ezer 014 ezer autót gyártottak, ami 9,8 százalékkal elmarad a 2021. évitől. A 2019-ben, a járvány előtti időszakban gyártott 1 millió 303 ezer 135 autóhoz képest a tavalyi termelés 40,5 százalékkal esett vissza.

A tavalyi csökkentés részben a félvezető alkatrészek globális hiányával és a koronavírus-járvány kínai fellángolása miatt az ellátási láncokban tapasztalt fennakadásokkal függött össze, illetve szerepet játszott az is, hogy tavaly a Honda leállította a helyi autógyártást - áll a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) csütörtökön ismertetett jelentésében.

A 2019-ben, a járvány előtti időszakban gyártott autókhoz képest a tavalyi brit termelés 40,5 százalékkal esett vissza. Fotó: Depositphotos
A 2019-ben, a járvány előtti időszakban gyártott autókhoz képest a tavalyi brit termelés 40,5 százalékkal esett vissza. Fotó: Depositphotos

Tavaly decemberben 51 ezer 168 autót gyártottak az országban, ami 17,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ezt megelőzően két egymást követő hónapban nőtt a termelés.

Az elektromos járművek és hibridek gyártása tavaly 4,5 százalékkal rekordszintre, 234 ezer 066 járműre emelkedett, ez csaknem a harmada volt az országban gyártott összes autónak.

Az SMMT jelentése szerint az elektromos autók egyre fontosabb szerepet játszanak a brit gazdaságban. Exportértékük 2017 óta csaknem a hétszeresére nőtt, 1,3 milliárd fontról több mint 10 milliárd fontra emelkedett.

Tavaly 9,4 százalékkal, 168 ezer 176-ra nőtt a belföldi piacra gyártott autók száma, miközben az exportra szánt járműveké 14 százalékkal, 606 ezer 838-ra csökkent, ami azt jelenti, hogy az országban gyártott minden tíz autóból nyolcat exportáltak. A fő célállomások az Európai Unió országai voltak, ahová az autók 57,6 százalékát szállították, valamint az Egyesült Államok (13,3 százalék) és Kína (8,7 százalék).

Miközben az EU-ba irányuló szállítások 10 százalékkal, az Egyesült Államokba 31,6 százalékkal, Kínába pedig 8,3 százalékkal csökkentek, addig Japánba a kivitel 5,7 százalékkal, Dél-Koreába 32,8 százalékkal, Ausztráliába 4,7 százalékkal, Dél-Afrikába pedig 23 százalékkal nőtt 2021-hez viszonyítva. Az SMMT jelentése szerint az oroszországi szállítások 78,3 százalékkal zuhantak tavaly, míg 2021-ben a 10 legnagyobb exportpiac egyike volt.

Márkák alapján a Nissan az elmúlt évben 16,5 százalékkal, 238 ezer 329-re, a Bentley pedig 8,6 százalékkal, 15 ezer 639-re növelte a termelését Nagy-Britanniában, amikor a Jaguar Land Rover 8,1 százalékkal, 202 ezer 788-ra, a MINI 0,3 százalékkal, 186 ezer 222-re, a Toyota 19,2 százalékkal, 105 ezer 590-re, a Vauxhall (Citroen és Peugeot is beleértve) - 70,3 százalékkal, 9510-re csökkentette a gyártást.

A Honda leállította autógyártását az országban, miután bezárta swindoni gyárát, ahol 2021-ben még 54 ezer 500 autó készült - adta hírül az MTI.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG