Az amerikai politikatörténet arról tanúskodik, hogy az elnökválasztás előtt tartott viták közül az alelnök-jelöltek összecsapásának semmi jelentősége sincs – állapítja meg összefoglalója végén a BBC beszámolója. Például a demokrata Lloyd Bensten 1988-ban felmosta a padlót Dan Quayle-lel, ám végül a republikánus páros nyerte a választást nagy fölénnyel.
Biztosra lehet venni, hogy JD Vance republikánus és Tim Walz demokrata alelnök-jelölt október 1-jei szócsatája is hasonlóan jelentéktelen lesz az elnökválasztás végeredménye szempontjából. A szakértők szerint a kézfogással indult, egymás politikáját és főnökét kritizáló ellenfelek eszmecseréje üdítően hatott a Donald Trump részvételével zajló elnökjelölti vitákhoz képest.
Fotó: X/J.D. Vance
A republikánus elnökjelölt ugyanis minden tényellenőrzés szerint hadilábon áll az igaz és a hamis állítások megkülönböztetésével, ami értelmetlenné teszi a vitát vele. Ha Trump és ellenfele, a demokrata
Kamala Harris nem állapodik meg egy újabb elnökjelöltvitáról, ami október utolsó hetében lehet, akkor az
alelnökjelöltek szócsatája volt a két párt vezetőinek utolsó nagy közös előadása a választók előtt.
A BBC értékelése szerint Walz hozta a kötelezőt, nem mondott semmi olyasmit, ami kárára lehetne a
demokrata jelöltpárosnak. Megmutatta amerikai középnyugati sármját, ami világossá tehette a nézők
előtt, miért éppen őt választotta Harris alelnökjelöltjének. Vance a kampányban eddig nem sokat mutatott,
így jó szereplése a vitán adhat némi lendületet Trump nem éppen acélos erejű kampányának.
Fontosabb lehet azonban a hosszabb távú hatás. A Republikánus Párt tagjait és elitjét maga mellé állíthatta
az ohiói szenátor, aki még csak 40 éves. Saját magának is lendületet adhatott ahhoz, hogy az országos
szintű konzervatív politika egyik főszereplőjeként jöjjön ki az elnökválasztásból, ha Trump nem ülhetne
vissza a Fehér Házba.
Bóka János számolt be róla. 
