3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Lezajlott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter parlamenti gazdasági bizottsági meghallgatása, amelyen például a Fudan Egyetem, és a Budapest-Belgrád vasútvonal is szóba került.

A miniszter szavai szerint az elsők között lábalt ki Magyarország a koronavírus-járvány okozta válságból, s már a tavalyi első negyedévben sikerült a válság előtti 2019-es szintet elérni, míg a világgazdaság csak 2022 végére fogja. Az innovációs és technológiai miniszter prezentációja során bemutatott slide-okon az volt látható, hogy 2021-ben 7,6 százalékos gazdasági növekedés lehet, jövőre pedig 5,1 százalékos – írja az atv.hu.

Palkovics László beszámolója szerint több mint 40 ezer vállalkozást értek el, 1100 milliárd forintnyi hitelt helyeztek ki. A kis- és középvállalkozások 2020 novembere óta két és félszer több forrásban részesültek, mint a nagyvállalatok. Az ipari termelés kapcsán azt mondta: Hajdú-Bihar megyében a jövőben jelentős ugrás lesz a BMW-gyár üzembe állásával.

A ZalaZone járműipari tesztpályáról az atv.hu cikke szerint elmondta, az készen van, és használják is. Mindamellett olyan beruházásokat vonzott a térségbe, ami lényegesen nagyobb hozzáadott értékkel bír, mint a korábbi helyi gazdasági szerkezet. Azt is kiemelte, hogy a magyar ipar 70 százaléka high-tech termékeket gyárt, és ezzel Németországgal vagyunk egy szinten.

Budapest-Belgrád vasútvonal

Az 1000 éves megtérülést óvatosabban kezelni - mondta a Budapest-Belgrád vasútvonalról a miniszter hozzátéve, hogy Budapest tehermentesítve lesz, mert az áruk nem fognak a fővárosba érni a V0-s gyűrű miatt.

Palkovics László, a Budapest-Belgrád projekt kormánybiztosa, innovációs és technológiai miniszter beszédet mond a vasúti projekt alapkőletételén Kiskunhalason, 2021. október 15-én. (Forrás: Máv)
Palkovics László, a Budapest-Belgrád projekt kormánybiztosa, innovációs és technológiai miniszter beszédet mond a vasúti projekt alapkőletételén Kiskunhalason, 2021. október 15-én. (Forrás: Máv)

A Budapest- Belgrád vasútvonal kapcsán Palkovics László kérdésre válaszolva elmondta, az EU megnézte a szerződést és finanszírozza a görög-macedón szakaszt. Úgy látszik, akkor ez mégsem “annyira elvetemült” ötlet - fogalmazott a miniszter.

Röviden összefoglalta a vasútvonal jelentőségét, és azt mondta, hogy a pireuszi mélytengeri kikötőtől Triesztbe hajóval is el lehet vinni az árukat. De - tette hozzá - “nekünk van egy kikötőnk Triesztben”. Viszont a Budapest vasúti vonalra be fog kapcsolódni Törökország vasúti forgalma is, miután a Boszporusz alatt megépítették az alagutat. A megtérülést nem tudják most megmondani, de ha megnézzük a Nyugat-Kínából, belső-Kínából Európába az áruszállítást, ehhez kell a Budapest-Belgrád vasútvonal. “Ez a döntés nem volt egy rossz döntés” - jelentette ki Palkovics László a bizottsági meghallgatásán az atv.hu cikke szerint.

Mit gondol a miniszter a Fudan sorsáról?

A Fudan Hungary Egyetem kapcsán Palkovics László azt mondta, “érdekes dolog ez, egy darabig az volt a vélelmezés, hogy már eldöntöttük, ki építi meg az egyetemet. Megmutattuk a dokumentumokat, a megállapodást a kínai egyetem és a magyar állam között. A főpolgármesternek sok órán keresztül mondta el ezt - bár megfogalmazása szerint “nem érdekelte annyira” - hogy semmifajta döntés nincs a Fudanról. Nem is vagyunk abban a helyzetben, hogy döntést hozzunk“, üzleti modelleket számoltunk, ezekről 2022 decemberéig beszámolunk a parlamentnek, utána hozhatunk döntést erről – tette hozzá.

(atv.hu)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 10:34
Jelenleg elképzelhetetlen, merre indulnak el az árak a következő napokban.
Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG