3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Magyarország nemrég még nagy gazdasági lehetőségeket látott a szankciók alól szabaduló Iránban, az Orbán-kormány egyetemi ösztöndíjakkal, tartózkodási engedélyekkel is próbálta megolajozni a kapcsolatokat. Az iráni diákokkal szembeni kemény fellépés azonban teljesen ellentétes azzal, ahogy a kormány az elmúlt években kezelte Iránt. A hangnemváltást több okkal magyarázták külügyminisztériumi és diplomáciai források a Direkt36-nak. Részben azzal, hogy az Orbán-kormány iráni nyitáshoz fűződő reményei nem teljesen váltak valóra.

„Nem csak a karrierjét törhetik ketté, de egy olyan országba akarják most visszaküldeni, ahol már tömegsírokat ásnak a vírus áldozatainak" – mondta jogi képviselője arról az iráni orvostanhallgató lányról, aki már a 2010-es évek eleje óta Magyarországon él, és akit tizennégy másik iráni egyetemistával együtt a karantén szabályainak megsértése miatt március közepén kiutasítottak Magyarországról, olvasható a Direkt36 a 444-en megjelent cikkében.

A lány – akit Szekeres Zsolt, a Helsinki Bizottság jogásza és ügyvéd kollégái képviselnek - több más iráni diákkal együtt koronavírus gyanújával került a Szent László kórházba március elején. Azt állítja, hogy végig együttműködött a kórházi dolgozókkal és minden szabályt betartott, mégis kiutasította az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) Magyarországról és az Európai Unióból. Úgy érzi, hogy más iráni hallgatók viselkedése miatt, csak azért, mert ő is iráni.

 

Orbán Viktor és Esak Dzsahangiri iráni első alelnök sajtótájékoztatója Teheránban, 2015. november 30-án. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)
Orbán Viktor és Esak Dzsahangiri iráni első alelnök sajtótájékoztatója Teheránban, 2015. november 30-án. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

Az iráni egyetemisták azonnali jogvédelmet kértek, hogy bírósági ítéletig ne toloncolják ki őket az országból. Kérelmüket azonban tegnap elutasították.
 
Március 4-én jelentették be, hogy az első két regisztrált magyarországi koronavírus-beteg két iráni egyetemista. Róluk, majd a kontaktvizsgálatok során szintén karanténba kerülő iráni csoporttársaikról, ismerőseikről a kormányzati szervek viszonylag sok személyes információt is elárultak. Eközben Bakondi György belbiztonsági tanácsadótól Orbán Viktorig a kormány képviselői többször Iránhoz kötötték a koronavírus terjedését. „Az illegális migráció és a koronavírus-járvány között egyértelműen kapcsolat van, hiszen számos bevándorló Iránból vagy Iránon keresztül érkezik, amely a fertőzés egyik gócpontja" - nyilatkozta például a miniszterelnök március 10-én az EU-s vezetőkkel való egyeztetésen.
 
Az iráni diákokkal szembeni kemény fellépés teljesen ellentétes azzal, ahogy a kormány az elmúlt években kezelte Iránt. Az Orbán-kormány rengeteget tett Teherán barátságának elnyeréséért, és ebben a közeledésben a felsőoktatás kiemelten fontos volt: épp az Orbán-kormány alatt emelkedett meg jelentősen a Magyarországon tanuló és hosszú távon itt tartózkodó irániak száma. Az elmúlt években sok olyan iráni is érkezett Magyarországra, akik nem tanulni jöttek, a két ország kormánya pedig több gazdasági együttműködésben is megállapodott.

A hangnemváltást több okkal magyarázták külügyminisztériumi és diplomáciai források a Direkt36-nak. Részben azzal, hogy az Orbán-kormány iráni nyitáshoz fűződő reményei nem teljesen váltak valóra. A magyar-iráni közeledés pedig komoly ellenállást váltott ki Izraelből, majd Donald Trump hivatalba lépésével az Egyesült Államokból.

(Direkt36)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ezeket a kihívásokat kell kezelniük Magyar Péteréknek? Értékelés jött Londonból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:27
A megemelt költségvetési hiánycél is jelzi, hogy a magyar kormány jelentős közfinanszírozási kihívásokkal kénytelen szembenézni – áll a Fitch Ratings Londonban ismertetett új helyzetértékelésében.
Makro / Külgazdaság Mikor legyen eurónk? Simor Andrást erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:06
A Magyar Nemzeti Bank 2007-2013 közötti elnöke szeptember 10-én, csütörtökön 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter bejelentette: új hatóság jöhet létre 2027 elején
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:51
Erről is döntöttek a kormányülésen.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: megerősítik a magyar részvételt a boszniai békefenntartó műveletben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:34
A kormányszóvivő szavai szerint a Nyugat-Balkán stabilitása Magyarország alapvető biztonsági érdeke.
Makro / Külgazdaság Idővel végérvényesen megszüntetné a kormány az SZTFH-t
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:13
A koncessziós hatásköreit azonban már most elveszik.
Makro / Külgazdaság Az Otthon Start-projekteket is érinti a kormány előterjesztése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 12:02
A kormány módosítja a még Lázár János nevével fémjelzett, 2023-as építészeti törvényt. A változtatások három fő területet érintenek: szigorúbb környezetvédelmi ellenőrzések jöhetnek a nagyberuházásoknál, megtorpanhatnak az Otthon Start programhoz kapcsolódó kiemelt lakásprojektek és az Európai Unió Bírósága (EUB) által meghozott elmarasztaló ítélet is lekerülhet az asztalról.
Makro / Külgazdaság Hamarosan életbe léphet a vészforgatókönyv Romániában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 10:31
Már nem az áramtermelés, hanem a leállított blokkok túlhevülése a tét Csernavodánál, az ország egyetlen nukleáris erőművénél.
Makro / Külgazdaság Beütött a krach a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 09:13
Szerdáról csütörtökre emelkedett az üzemanyagok kiskereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Magyarországot is útba ejtette az Európai Unió egyik vezetője, súlyos kérdések kerültek az asztalra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 06:50
Három tagállamban tárgyalt szerdán António Costa a következő hétéves költségvetésről. A napot Budapesten zárta Magyar Péterrel, kettejük megbeszélésén az Európai Unió bővítése és a migrációs politika is szóba került.
Makro / Külgazdaság Megduplázná venezuelai olajtermelését az amerikai Chevron
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 17:21
A Chevron amerikai olajipari konszern megerősítette venezuelai tevékenységének jelentős bővítését, néhány nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök olajmegállapodást jelentett be az Egyesült Államok és Venezuela között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG