2p

Ismét bírálta Phenjan Dél-Korea és az Egyesült Államok közös, a koreai partoknál rendezett hadgyakorlatait, a KCNA észak-koreai állami hírügynökség csütörtökön azt közölte, hogy a két ország "puskaporos hordóvá változtatta a Koreai-félszigetet".

"Az amerikaiak vezette háborús uszítók akciói átlépték a tűréshatárt" - fogalmazott a hírügynökség, közelebbről meg nem nevezett "támadásokkal" fenyegetőzve. Mindeközben Szöulba érkezett Szung Kim, az Egyesült Államok észak-koreai különmegbízottja, aki a bejelentés szerint dél-koreai és japán tisztségviselőkkel egyeztet az észak-koreai fegyverfejlesztésekről és nukleáris kísérletekről.

A dél-koreai külügyminisztérium közleménye szerint Szung találkozott Pak Dzsin tárcavezetővel is. A megbeszélésen egyeztettek az észak-koreai törvénytelen pénzszerzések megakadályozásáról, melyekkel Phenjan a rakétakísérleteit igyekszik finanszírozni. Ennek keretében a diplomaták kitértek a külföldön gyakorlatilag rabszolgamunkát végző észak-koreaiak ügyére is.

Emellett felszólították az Észak-Koreával jó viszonyt ápoló Kínát, gyakoroljon nyomást Phenjanra, hogy a kommunista állam visszatérjen a megrekedt nukleáris tárgyalásokhoz. Ugyancsak csütörtökön, a megbeszélésektől függetlenül Li Dzsong Szup dél-koreai védelmi miniszter leszögezte: Észak-Korea immár "bármikor" képes újabb nukleáris kísérlet végrehajtására, ezért meg kell erősíteni Dél-Korea védelmi kapacitásait. A tárcavezető a parlament védelmi bizottságában tett felszólalása során azt vetette Phenjan szemére, hogy a dél-koreai-amerikai hadgyakorlatokat puszta ürügyként használja arra, hogy újabb fegyverkísérleteket hajtson végre.

A hét elején Dél-Korea, az Egyesült Államok és Japán közös tengeri hadgyakorlatot tartott a Koreai-félsziget déli partjainál lévő Dzsedzsu szigeténél, a kétnapos manőveren a többi között részt vett a Nimitz amerikai repülőgép-hordozó anyahajó is. Márciusban Észak-Korea több rakétatesztet is végrehajtott. Phenjan azt közölte, a felbocsátásokkal a Szabadságpajzs (Freedom Shield) elnevezésű, nemrég véget ért közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlatra akart reagálni.

A kommunista rezsim az ilyen manővereket a területe elleni megszállás főpróbájának tekinti, és válaszul "megsemmisítő" fellépést ígér.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG