1991 novemberében volt az utolsó alkalom, amikor a Nyugat átfogó koncepciót vázolt fel – a még fennálló Szovjetunióval – az európai biztonságpolitikai rendszerre vonatkozóan. Ez volt az ambíciózus „Párizsi Charta az Új Európáért”. Ez többnek bizonyult, mint a nagyhatalmak egyszerű egyeztetése. A Charta egy olyan nemzetközi rendért szállt síkra, amelyet áthatnak az emberi és a demokratikus jogok.
Napjainkban Oroszország magabiztosabb fellépése nem korlátozódik Ukrajnára. A Nyugat megosztottságát és vezetési gyengeségét kihasználva gyakorlatilag domináns szereplő lett a dél-kaukázusi válság és a kazahsztáni politikai turbulenciák során. De igaz ez a Balkánra és a nyugat-afrikai Malira is, ahol fokozatosan szorítja ki az elbizonytalanodott nyugati szereplőket.
Az utóbbi hetekben forráspontig eszkalálódott ukrán válság tökéletesen rámutatott az európai középhatalmak és az Egyesült Államok dilemmáira, belpolitikai törésvonalaira, valamint kormányaik sérülékenységére. Vessünk egy-egy pillantást a főbb szereplőkre.
Egyesült Államok
Joe Biden kormányzata számára a Kínával folytatott stratégiai konfrontáció az első számú prioritás, így az ukrán válság tulajdonképpen katonai képességeket, energiát és figyelmet von el a távol-keleti frontról. Ha kitörne az ukrán háború és ezzel párhuzamosan az égbe szökne az olajár, az a demokrata párt számára katasztrofális kihatással járna az inflációtól már amúgy is rettegő lakosság körében az őszi időközi választásra fordulva.
Egy megroppant demokrata párt pedig rémálom lehet a Baltiak, Lengyelország és Ukrajna számára, hiszen Trump esetleges visszatérése esetén Washington átnyúlna a fejük felett, lepaktálva a Kreml urával.
Egyesült Királyság
Sokak gyanúja szerint a megtépázott tekintélyű Boris Johnson miniszterelnök hirtelen érdeklődése Kelet-Európa iránt kevésbé függ össze az Ukrajna iránt érzett aggodalmával. Sokkal inkább azzal, hogy megpróbálja elterelni a közvélemény figyelmét azokról a leleplezésekről, miszerint partik és tivornyázások sorát tartotta a miniszterelnöki rezidencián, miközben az ország a COVID járvány miatti lezárásokban sínylődött. Legalább annyira fontos motiváció Johnson számra, hogy felmutathassa Washington számára: az Egyesült Királyság még labdába rúg az európai politikában.
Németország
Az új német kormány három koalíciós pártja három különböző álláspontot képvisel a konfliktussal kapcsolatban és a domináns fél a hagyományosan orosz-barát SPD. A szociáldemokraták próbálnak egyensúlyozni az energiapolitikai érdekek (Északi Áramlat II), a kelet-európai szolidaritás, a világháború utáni pacifista tradíciók és Washington keményvonalas fellépésének koordinátarendszerében. Több hetes sasszézás és bizonytalankodás után Scholz kancellár arról biztosította a nyugati vezetőket, hogy Németország biztos szövetséges marad egy ukrán konfliktus kitörése esetén.
Franciaország
Emmanuel Macron elnök az ukrán válságban lehetőséget lát arra, hogy még meggyőzőbben terjessze az európai „stratégiai autonómia” elképzeléseit, amely már elnökségének kezdete óta az egyik legfontosabb vesszőparipája. Macron kényes helyzetben van, hiszen jelenleg egy olyan országban folytat elnökválasztási kampányt, ahol az Oroszország iránti szimpátia mélyen gyökerezik. Ráadásul nacionalista ellenfelei (Marine Le Pen és Eric Zemmour), valamint baloldali riválisa (Jean-Luc Melanchon) jobban szimpatizálnak Oroszországgal, mint az Egyesült Államokkal és mindhárman megpendítették már a NATO elhagyását.
A „gaullista” hagyományok nagy része ma már nemzeti hagyomány. Márpedig 1966-ban Charles de Gaulle kivitte hazáját a NATO katonai döntéshozatali rendszeréből. A legutóbbi fejleményként pedig az egykori miniszterelnök, François Fillon elfogadta a Kreml ajánlatát, hogy legyen az orosz petrokémiai óriás, a Szibur igazgatósági tagja.
De a dolgok megváltozhatnak az áprilisi elnökválasztás után. A „The Economist” választási modellje szerint Macronnak jelenleg 79 százalékos esélye van az újraválasztásra. Márpedig Macron minden jel szerint a választás után keményebb vonalat vesz fel a Kreml-lel szemben - akár lerohanják az oroszok Ukrajnát, akár nem. A francia elnököt mélységesen felháborította, hogy Moszkva a Wagner Csoport zsoldosait küldte Maliba, ahol a francia csapatok komoly politikai nyomás alá kerültek. Nem véletlen az sem, hogy Macron francia csapatokat vezényelt az utóbbi napokban Romániába, hogy erősítse a NATO ottani jelenlétét.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Nagyon szoros lett az eredmény. 
