A jelek szerint a tavalyi év során Putyin elnök rájött, hogy Moszkva elveszíti az Ukrajna ellenőrzéséért folytatott geopolitikai küzdelmét a Nyugattal szemben és ezért új megközelítésre van szükség – mielőtt a NATO pozíciót foglalna az országban. A Kreml ura júliusban egy tanulmányt tett közzé, amelyben tagadta Ukrajna legitim állami létét. Mindennek tetejébe Kijev aztán a Donbaszban októberben megsemmisített egy tüzérségi állást a törököktől vásárolt drónnal, egyben bejelentve, hogy továbbiak megvételét tervezi.

Az orosz eszkaláció 

December 17-én tette közzé aztán a Kreml a biztonsági követeléseit, beleértve a NATO-bővítés leállítását, az 1997 óta Kelet-Európába telepített katonai infrastruktúra visszavonását, valamint az Oroszországgal szomszédos országokban mindennemű katonai tevékenység leállítását. Moszkva ezeket a követeléseket integrált csomagként kezelte - nem egy „a la carte menünek” -, bár Putyin később tagadta, hogy azok ultimátumok lennének.  

Maxim Szucskov, a moszkvai Nemzetközi Tanulmányok Intézetének ügyvezető igazgatója szerint a Kreml úgy gondolkodhat, hogy a Biden-kormányzattal jelenleg komoly megállapodást lehet kötni. Először is azért, mert az Egyesült Államokban sokan egyre inkább visszafogott külpolitikát követelnek. Másodszor pedig azért, mert Moszkvában úgy vélik, hogy Biden nem fog 2024-ben elindulni egy második elnökségi ciklusért, ezért a Fehér Ház ura szeretné felépíteni addig a politikai örökségét. 

Azt már mi tesszük hozzá, hogy Biden kormányzatának zűrzavaros kivonulása Afganisztánból csak növelhette a Kreml étvágyát egy átfogóbb megállapodásra.

Amerikai érdekek a tárgyaláson

Hétfőn nem közeledtek az álláspontok az orosz-amerikai megbeszélésen Ukrajna és Kelet-Európa kérdésében, ugyanakkor az előbbi fél kijelentette, hogy nem áll szándékában megtámadni délnyugati szomszédját. Ezek a stratégiai tárgyalások Ukrajna és az EU részvétele nélkül zajlottak, annak ellenére, hogy 2014 óta Brüsszel mintegy 15 milliárd euró támogatást nyújtott Ukrajnának.  

Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy Washington egyáltalán miért állt le tárgyalni Moszkvával, akkor arra az egyik magyarázat mindenképpen a rendkívül erős Moszkva-Peking tengely megléte, amelyet valamiképpen meg kellene bontani. Az eurázsiai tengely aláásásához a Fehér Háznak meg kell gyengítenie Moszkva elkötelezettségét Peking és Teherán irányába. 

Henry Kissinger, az amerikai geopolitika doyenje éppen ezt javasolta Trumpnak 2018 nyarán a finnországi tárgyalásai előtt. Mint ismeretes, Kissinger nemzetbiztonsági tanácsadóként 1971-ben Kínát választotta le a Szovjetunióról, Trumpnak pedig újra az eurázsiai tengely megtörésére tett javaslatot, de most Moszkvának tett engedményekkel.

Wess Mitchell, aki Trump alatt volt a külügyminisztérium Európáért és Eurázsiáért felelős helyettes államtitkára, tavaly szintén a tengely megbontására tett javaslatot, mivel egy kétfrontos háború Moszkva és Peking ellen „valószínűleg meghaladná” az amerikai hadsereg képességeit. 

Pár napja Vaszilij Kasin orosz Kína-szakértő ítélte meg úgy, hogy az USA nem tudja legyőzni Kínát, hacsak „nem koncentrálja minden erőforrását a csendes-óceáni térségbe”. Ezt Washington úgy tudja elérni, ha enyhíti a nyomását Oroszországra.

Moszkva játszmája a térségben

Egy deeszkaláció a Nyugattal elősegíti Moszkva azon szándékát, hogy tovább konszolidálja a hatalmát a poszt-szovjet térségben. Kína és Törökország az elmúlt években dinamikusan tört előre ebben a régióban, de az utóbbi napokban Kazahsztánban a Kreml leiskolázta mind Ankarát, mind Pekinget.

A török vezetésnek napok kellettek, mire magához tért a döbbenettől. Moszkva úgy darálta le pillanatok alatt a Nazarbajev-klánt, hogy arról Ankarának nem volt előzetes információja.  

Annak ellenére sem, hogy tavaly a törökök Kazahsztánnal katonai együttműködési szerződést kötöttek, amely magában foglalja a hadiipari együttműködést, hírszerzési információk cseréjét és közös hadgyakorlatokat. Valóban, az orosz térnyeréssel Kazahsztánban Erdogan elnök pántörök elképzelései kisiklottak a térségben.

Nem volt kisebb a döbbenet a kínai fővárosban sem. Kazahsztán fontos állomása az Új Selyemút (BRI) kínai gigaprojektnek, ráadásul a világ legnagyobb uránium-termelőjeként az ország új urai sakkban tarthatják a kínai atomprogramot is. A kínai külügyminiszter hétfőn próbált visszakapaszkodni a kazah játéktérre, biztonságpolitikai és anyagi támogatást ígérve az új vezetésnek.   

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)