Putyin nukleáris kardcsörtetése – Irán feszülten figyel

Az Egyesült Királyság nemzetbiztonsági tanácsadója, Stephen Lovegrove a héten egy előadásában leszögezte, hogy azok a bizalmas, hátsó ajtós kommunikációs csatornák, amelyek a hidegháború idején biztonságban tartották a világot, mára szétestek. Lovegrove elmondta, hogy a párbeszéd hiánya olyan időszakban állt be, amikor nemcsak a stratégiai kockázatok „szélesebb körével szembesülhetünk”, hanem a tudomány és a technológia fejlődése, a tömegpusztító fegyverek elterjedése következtében több „útvonal vezet az eszkalációhoz”, miközben növekszik a rivalizálás olyan területeken is, mint például világűr.  

A brit nemzetbiztonsági tanácsadó szerint az „ellenőrizetlen konfliktus” kockázatát növeli, hogy Oroszország ismételten megsérti szerződéses kötelezettségeit, Kína pedig félvállról veszi a fegyverzetellenőrzési megállapodásokat.

A szétesett rendszer

Ahogyan két amerikai nukleáris leszerelési szakértő megállapítja, az amerikai-orosz fegyverzetellenőrzési rendszer már jóval az oroszok februári inváziója előtt összeomlott.  Mindkét ország kilépett a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről (INF) kötött szerződésből, amely korábban kizárta az 500-5500 kilométeres hatótávolságú nukleáris vagy hagyományos rakéták bevetését. Tavaly aztán véglegesítették a „Nyitott Égbolt Szerződésből” való kilépésüket is.

Putyin elnök számos fejlesztés alatt álló vagy bevetésre kész fejlett nukleáris szállítórendszert mutatott be 2018-ban az orosz szövetségi közgyűlés előtti beszédében. Az orosz elnök  továbbra is kifogásolta a NATO Európába telepített amerikai rakétavédelmi rendszereket, mint potenciális fenyegetéseket Oroszország nukleáris elrettentő erejére.

Amikor a Biden-kormány hivatalba lépett, az utolsó még érvényben lévő nukleáris fegyverzet-ellenőrzési megállapodás az „Új START” volt, amely a tervek szerint 2021 februárjában járt volna le.  Szerencsére a Trump-kormányzattal ellentétben Biden gyorsan beleegyezett az ötéves meghosszabbításba, és Oroszország egyetértett. Értéke kevésbé a szimbolikájában vagy történelmi státuszában rejlik, mint inkább az orosz-amerikai nukleáris fegyverzet-ellenőrzési folyamat újjáélesztésének lehetőségében.

Az Egyesült Államok és Oroszország együttesen birtokolja a világ nukleáris fegyvereinek több mint 90 százalékát. A vertikális proliferáció (nagyobb arzenál a meglévő nukleáris fegyverekkel rendelkező államok között) vagy a horizontális terjedés (az atomfegyverek további állami vagy nem állami szereplők számára történő elterjedése) visszaszorításának reménye Washington és Moszkva közös vezetésén múlik.

Nehezített pályán

A fegyverzetellenőrzés egyik legfontosabb célja a stabilitás megteremtése közös megállapodások vagy informális megállapodások révén, hogy elkerülhető legyen a nukleáris háború. Ezt ma nehezebb elérni, mint a hidegháború idején. Ekkor a konfrontáció ellenére tárgyalások folytak a fegyverzetellenőrzésről, ami még áttörést is hozott. Ma más a helyzet: néhány nappal az ukrán invázió után az USA és Oroszország közötti stratégiai stabilitásról szóló párbeszédet felfüggesztették.

Ezt a formációt a tavaly júniusban Genfben tartott Putyin-Biden csúcstalálkozó után újították fel, hogy előkészítsék az utat az „Új Start” megállapodást követő szerződésről szóló tárgyalások előtt. Az Új Start az egyetlen olyan egyezmény, amely korlátozza az Egyesült Államok és Oroszország stratégiai nukleáris fegyvereinek készleteit és szállítóeszközeit – ez 2026-ban jár le.

Hosszú árnyak

Oroszország Ukrajna elleni inváziója már mélyrehatóan alakította a nukleáris fegyverekről szóló globális diskurzust. A nukleáris fegyverek tilalmáról szóló szerződésben részes államok múlt hónapban Bécsben tartott alakuló ülésén az ukrán háború hosszú árnyékot vetett a nukleáris fegyverek mint elrettentő és a kényszerdiplomácia eszközének használhatóságára és korlátaira.

Öt hónappal a háború után az a nukleáris fegyverekkel kapcsolatban a legszembeötlőbb, hogy szinte egyáltalán nem használhatók. A közel 6000 atombomba jelenléte nem tudta megfélemlíteni Ukrajnát.  Kijev egyszerűen nekilátott területe bátor megvédésének, és abban bízott, hogy miután a kényszerdiplomácia eszközeként kudarcot vallott, a nukleáris fegyverek katonailag nem használhatók.

Valóban, miután már súlyos károkat szenvedett az illegális invázió miatt, Oroszország hírneve teljesen összeomlana, ha bevetné az atombombát. Oroszország sem tudná megvédeni saját csapatait, Ukrajna oroszul beszélő enklávéit, sőt Oroszország egyes részeit sem a radioaktív csapadéktól.

Való igaz, hogy Putyin többször is emlékeztette a NATO-t félelmetes nukleáris arzenáljára, nyilvánosan „különleges készenlétbe” helyezte őket, és figyelmeztetett „kiszámíthatatlan következményekre”, ha kívülállók merészelnek beavatkozni. De ezek egyike sem akadályozta meg a NATO-t abban, hogy egyre halálosabb és minden tekintetben nagyon hatékony fegyvereket biztosítson Ukrajnának, amelyek halálos áldozatokat követeltek az orosz hadseregben.

Az ukrajnai válság azonban tönkreteszi a nukleáris fegyverzet-ellenőrzés és leszerelés előmozdítására irányuló, amúgy is meggyengült erőfeszítéseket. Oroszország egyértelműen megszegte az 1994-es „Budapesti Memorandumban” vállalt kötelezettségét, hogy tiszteletben tartja Ukrajna területi integritását és határait, cserébe Ukrajna lemond az atomfegyverekről.

Ez nem fogja megnyugtatni a 184 atomfegyverrel nem rendelkező államot biztonsági aggályairól.  Épp ellenkezőleg, megerősítheti Észak-Koreát abban a stratégiai előrelátásban, hogy a nukleáris útra lépett, és Iránt is ugyanerre ösztönözheti.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)