Napok óta az a kérdés uralja az ukrajnai háborúról szóló cikkeket, híreket, hogy hogyan áll az ukrán offenzíva. Milyen eredményeket és milyen áron értek el az ukránok, milyen veszteségeket szenvedtek az oroszok és milyen területeket kellett feladniuk? Milyen következtetéseket lehet levonni az első hetek harcai után a jövőre nézve, az ukrán offenzíva hosszabb távú esélyei kapcsán?
Nyilvánvaló, hogy amit Ukrajnában és Nyugaton sokan reméltek, azaz egy látványos sikereket hozó ukrán áttörés, az nem következett be. Az is egyértelmű, hogy akár tartalékolnak az ukránok friss egységeket a front mögött a későbbiekre, akár nem, ez már bizony az „igazi”, „nagy” offenzíva kezdete volt, nem holmi előkészítő, felderítő csapások sorozata. A térképen igazolható, területben mérhető eredmények csekélyek: néhány kilométeres mély betörések az orosz védelmi állások rendszerébe, néhány falu visszafoglalása. A legnagyobb sikereket Velika Novoszilka térségében érték el az ukránok, itt jelentős erőket kellett bevetniük az oroszoknak, hogy megállítsák az ukránok előrenyomulását, sőt a Mokri Jali folyó gátját is rárobbantották a támadó ukránokra, hogy ezzel is lassítsák a haladásukat.
A frontok azonban azóta nagyrészt megmerevedtek megint, sőt olyan hírek is érkeztek, amelyek szerint az ukrán hadvezetés le is állította a nagyobb műveleteket, hogy kielemezzék a tapasztalatokat és valamilyen hatékonyabb taktikát dolgozzanak ki. Mik lehetnek a tanulságok?
Először is fontos megjegyezni, hogy a nyugati, „ukránpárti” (tehát nem az orosz narratívát közvetítő) elemzők túlnyomó többsége sem várt gyors és látványos ukrán sikereket, mindenki kiemelte a hosszú hónapok alatt kiépített orosz védelmi vonalak áttörése jelentette kihívásokat. Sokan megfogalmaztak aggodalmakat az ukrán haderő kiképzettségének és felszereltségének hiányosságaival kapcsolatban is. Az igazán ismeretlen tényezők azok voltak, hogy miként reagál majd az orosz hadvezetés a fejleményekre, illetve, hogy milyen a szembenálló alakulatok morálja, valódi harcértéke. Ezekre csak közvetett becslései lehettek nemcsak az elérhető adatokból dolgozó elemzőknek, de voltaképpen az érintett haderők parancsnokainak is. Valamilyen esélyt lehetett adni annak a forgatókönyvnek is, hogy a rosszul felszerelt, elégtelenül kiképzett orosz mozgósítottak (mobikok) alakulatai egy heves ukrán támadás hatására tömegesen kezdenek parancs nélkül visszavonulni, és ez akár földcsuszamlásszerű sikert is hozhatott volna az ukránoknak. De nem ez történt.
Aki időt nyer, háborút is nyerhet?
Miközben hajlamosak vagyunk a harctéri eredményeket elfoglalt és elvesztett területekben, elszenvedett és okozott veszteségekben mérni, nagyon úgy tűnik, hogy az oroszok számára még egy nagyon fontos tényező van ebben a háborúban: az idő. Eléggé úgy tűnik, hogy az oroszok most arra játszanak, hogy húzzák az időt, újabb hetek, hónapok teljenek el jelentős ukrán győzelmek nélkül, és ezért komoly áldozatokat is képesek meghozni.
Miért? Az csak a legelvakultabb oroszpárti véleményformálók számára nem egyértelmű, hogy Oroszország belátható időn belül képtelen lesz jelentős támadó hadműveleteket végrehajtani a fronton. A háború előtti, „profi” orosz haderő gyakorlatilag megsemmisült tavaly, a Wagner-börtöntöltelékekből, frissen behívott mobikokból álló egységek pedig legfeljebb arra képesek, amit Bahmutnál láttunk: hatalmas veszteségekkel, gyalogsági rohamok ismételgetésével hónapok alatt néhány kilométert megtenni előre.
A harctéren elért győzelem tehát nem reális opció többé. Akkor mi marad? Megtartani azt, amit elértek, tehát minél több ukrán területet, és a kivárás. Ez részben a rendszer tehetetlenségéből adódik: Putyin nem akar rossz híreket hallani a frontról, tehát a parancsnokok célja az, hogy tartsák az állásaikat, kerül, amibe kerül. Azon, hogy mi lesz „holnap”, azaz hónapok, esetleg évek múlva, most még nem kell gondolkozni, az legyen a jövő problémája. Távoli reményként ott van az, hogy ha elég ideig tart a háború nagy ukrán győzelmek nélkül, akkor az ukrán társadalom, illetve az Ukrajnát támogató Nyugat is belefárad a dolgokba, és ez megnyithatja az utat a háború egy olyan lezárása felé, amelyben Oroszország mégiscsak megtart ukrán területeket. És ami eladható győzelemnek, a veszteségeket igazoló eredménynek az orosz társadalom irányába.
Ráadásul az orosz haderőnek egyelőre megvan az utánpótlása élőerőből: emlékezhetünk az őszi, nagyjából 300 ezer embert érintő részleges mozgósításra, illetve tudjuk, hogy azóta is zajlik a sorozás. Csakhogy az orosz haderő egyszerre nem tud több százezer embert kiképezni és felszerelni. A becslések szerint nagyjából havi 15 ezer embert tudnak úgy-ahogy ellátni fegyverzettel és kiképezni legalább arra a szintre, hogy egyszerűbb harci feladatokat el tudjanak látni. Lehet tehát arra számítani, hogy ahogy telnek a hónapok, újabb és újabb orosz egységek lesznek bevethetők, amelyek legalább a veszteségek pótlására alkalmasak. Idő kell ahhoz is, hogy a nagy veszteségeket szenvedett, szétzilált alakulatokat újjászervezzék, újra felszereljék, de az idő lehetővé teszi a védelmi vonalak további erősítését is.
A legjobb védekezés...
És hogy lehet időt nyerni? Paradox módon leginkább támadással – szól Tom Cooper osztrák katonai szakértő megfejtése. A támadások ugyanis hiába járnak komoly veszteségekkel, fontos erőforrásokat kötnek le az ellenséges oldalon. Lehet, hogy az oroszok sokszorosan annyi embert, járművet és katonai eszközt veszítenek, mint az ukránok, de utóbbiaknak is fogy a lőszerük, fogynak és fáradnak a katonáik, fogynak az eszközeik. Láthattuk, amíg zajlott Bahmutnál az orosz offenzíva, addig nem indult meg az ukrán támadás, és ugyan borzalmas veszteségeket szenvedtek az oroszok, a Bahmutnál bevetett legjobb ukrán egységeket sem lehetett rögtön egy másik frontszakaszon támadásra vezényelni. A harkivi ellentámadás idején az oroszok hatalmas veszteségekkel járó ellentámadásokat indítottak Kupjanszk térségében. Ezek semmilyen látható eredménnyel nem jártak, de a visszaverésük mégis pont annyi időre megállította az ukránokat, hogy az oroszok be tudták tömködni a védelmi állásaikon tátongó réseket, és azóta sem tudtak ebben a térségben jelentősebb előrehaladást elérni.
De egy közelebbi példát is hoz Tom Cooper. Amikor Velika Novoszilkától délre az ukránok jó pozíciókat értek el, az oroszok nagyon jelentős erőkkel indítottak itt ellentámadást. Az ennek főerejét adó 127. orosz gépesített lövészhadosztály egységeit a védekezésre váltó ukrán alakulatok, illetve az ukrán tüzérség is megtizedelte, mégis egyik támadó hullám indult a másik után. Az oroszok rettenetes veszteségeket szenvedtek, de az ukránok egy ponton kénytelenek voltak nemcsak megállni, de visszább vonulni, feltölteni a lőszer- és egyéb készleteiket, rendezni a soraikat. Az oroszok megint időt nyertek, ahhoz, hogy helyreállítsák a védelmi vonalakat, tartalékokat vezényeljenek a térségbe, újjászervezzék a szétvert egységekeket.
Russia lost 5 Msta-S all in basically the same farm field.
— Andrew Perpetua (@AndrewPerpetua) June 14, 2023
47.66349, 36.94737
47.66219, 36.94366
47.66105, 36.93501
47.64909, 36.94339
47.64911, 36.94264 pic.twitter.com/fW0v0nlNea
Az elmúlt napokban olyan hírek is érkeztek, hogy az oroszok a front északi szakaszán, Kupjanszk és Kreminna térségében indítottak heves támadásokat az ukrán állások ellen. Ezek minden bizonnyal megint csak nem komolyabb területek elfoglalását vagy az ukrán vonalak áttörését célozhatják, hanem azt, hogy ukrán erőket, erőforrásokat vonjanak el a Bahmut környékén, illetve a déli frontszakaszon zajló támadó műveletektől.
Olyan elméleteket is lehetett olvasni az elmúlt napokban, hogy valójában az ukránok célja nem is az áttörés, hanem pont a nagyobb orosz egységek „kicsalogatása” és nyílt ütközetekre kényszerítése, majd felmorzsolása. Elképzelhető, hogy ezt a lehetőséget is fontolgatják az ukránok, és még az is, hogy egy ilyen felőrlő háborúban az ukrán veszteségek tartósan az oroszokéi alatt tarthatók. A gond az, hogy ezzel a taktikával hosszú-hosszú, inkább években mérhető hónapok kellenének ahhoz, hogy az orosz haderő a szétesésig felmorzsolódjon, miközben az ukránok is súlyos veszteségeket szenvednek.
Légi veszély
Azért nem is az ellentámadások jelentik az egyetlen eszközt az oroszok kezében. Nagyon sok problémát okoznak az ukránoknak jelenleg az orosz Orlan megfigyelő- és Lancet kamikazedrónok is. Ezek utánpótlását, úgy tűnik, meg tudják oldani az oroszok a szankciók ellenére is (valószínűleg elsősorban Kazahsztánon keresztül beszerzett nyugati elektronikai alkatrészek segítségével). A jó idő beköszöntével (az Orlanok hideg időben, rossz időjárási körülmények között nem működnek megbízhatóan) ezek folyamatosan, nagy tömegben járőrőznek a front kritikus szakaszai felett, és vadásznak elsősorban az ukrán légvédelmi és tüzérségi egységekre, de az utánpótlást szállító járművekre, páncélozott járművekre is. A drónok által megfigyelt célpontokat az orosz tüzérség is támadja, további veszteségeket okozva, további menekülésre, bujkálásra kényszerítve azokat.
Az ukránoknak pedig nincs elég légvédelmi eszközük, hogy lelőjék, sem elektronikai hadviselési eszközeik, hogy távoltartsák ezeket a vonalaiktól. Ugyan ezek a kamikazedrónok sokszor nem képesek teljesen megsemmisíteni egy önjáró tüzérségi löveget vagy egy páncélozott csapatszállítót, de meg tudják rongálni, illetve menekülésre kényszeríthetik ezeket. És például amíg egy löveg mozog, addig nem lő, ez pedig gondot okoz a tüzérségi támogatásra váró ukrán egységeknek, illetve lehetőséget ad az egyébként az ukrán lövegek elől bujkáló orosz lövegeknek.
How Lancet unwinds UAF equipment in the SMO zone.
— Sprinter (@Sprinter99880) June 15, 2023
Spectacular video footage of the working days of loitering ammunition. pic.twitter.com/zjzAQEFBqs
Ezzel párhuzamosan az oroszok meglepően sokszor és hatékonyan tudták bevetni arzenáljuk a háború előtt egyik legfélelmetesebbnek tartott elemét: a Ka-52-es harci helikoptereket. Ezek most páncélosok ellen bevethető rakétákkal támadják az ukrán offenzívában részt vevő egységeket, és sok találatot is elértek LMUR irányított rakétákkal, amelyeket az ukrán légvédelem hatótávolságán kívülről is ki tudnak lőni a drónok és a földi csapatok által megjelelölt célpontokra.
Azt is meg kell jegyezni, hogy a kiszivárgott információk szerint az ukrán és nyugati katonai vezetőket is meglepte, hogy az orosz egységek a vártnál erőteljesebb ellenállást fejtenek ki, kommunikációjuk, együttműködésük hatékonyabb a vártnál. Sokan azt várták ugyanis, hogy az orosz mobikokból álló alakulatok legfeljebb az állásaikat tudják majd úgy-ahogy tartani, teret engedve az ukránoknak a manőverezésre, ám e helyett az látható, hogy ahol lehet, ellentámadásokat is indítanak, a tartalékban tartott egységek pedig egészen nagyszabású ellenlökésekre is képesek. Az ezek közben elszenvedett veszteségek ugyan magasak, ám az ukránokat sokszor kényszerítik arra, hogy a már elfoglalt területekről vonuljanak újra vissza. Ez megint csak azt mutatja, milyen fontos az idő az oroszoknak, néhány hónap alatt már golyófogóból ellentámadásokra képes egységekké sikerült kupálniuk a besorozottakkal feltöltött alakulatokat. Ha elég idő van rá, a most besorozottak és kiképzettek is eljuthatnak erre a szintre, jócskán megnehezítve az ukránok dolgát.
Megvédik a legénységet
Az Oryx kedden tett közzé egy összesítést az ukrán offenzíva megerősített veszteségadatairól a két oldalon, június 16-áig bezárólag. (Fontos megjegyzés: az Oryx csak a vizuálisan megerősített veszteségeket összegzi, ezért feltehetően abszolút értelemben alulbecsüli a veszteségeket, viszont az arányokból érdekes következtetéseket lehet levonni.) Rácz András az adatokat elemezve egyrészt arra jut, hogy az ukránoknál kiugróan magas az elvesztett gyalogsági szállítójárművek száma, ráadásul ezek közül sok meg is semmisült.
„Ez minden bizonnyal a kiterjedt aknamezők és az oroszok által nagy számban használt "öngyilkos" támadó drónok hatása (ezekkel szemben a szállítójárművek sebezhetőbbek, mint az erősebb páncélzatú eszközök)”
- írja Rácz Facebook-bejegyzésében, majd felhívja a figyelmet arra, hogy a „nehezebb” járművek esetén viszont jól látható, hogy a nemrég leszállított nyugati eszközök láthatóan sokkal hatékonyabban megvédik a személyzetüket, mint a szovjet-orosz technikát képviselő eszközök. A megsemmisült és a mozgásképtelenné vált ukrán harcjárművek aránya 7:16-hoz, egy pedig megrongálódott (az összesen 24 veszteségből, az orosz oldalon a 17 elvesztett járműből 15 meg is semmisült. A harckocsik tekintetében is hasonló a helyzet, 16 elvesztett ukrán harckocsiból csak 9 semmisült meg, míg 15 oroszból 12 járt így. Ezekből az adatokból is látható, amit a frontról érkezett beszámolók is megerősítettek: a nyugati páncélosok ugyan nem csodafegyverek, azonban a legénység megvédésében biztosan sokkal jobban teljesítenek, mint az orosz eszközök, márpedig hosszú távon ez is nagy különbséget jelenthet, mert mégiscsak a legénység a legértékesebb része minden ilyen eszköznek.
Az ukránok számára reményt adó fejlemény, hogy – Rácz András szavaival – „orosz oldalon a veszteségek körülbelül egynegyedét tüzérségi eszközök teszik ki, ráadásul majdnem mind meg is semmisült.
Láthatóan az ukránok az ellentámadás során kifejezetten törekedtek az orosz tüzérség gyengítésére. Ez valószínűleg hosszú távon is cél.”
Ehhez viszont hozzá kell tenni azt is, hogy az orosz drónok miatt ezt az egyre hangsúlyosabb, néhol már számbeli, de minőségi és pontosságban mindenképpen jelenlévő fölényt nem mindig tudják ki is használni az ukránok.
A veszteségadatok tehát nagyjából igazolják azt, amit egyéb források alapján is le lehetett szűrni a harcok menetéről. Az ukránok nagy veszteségekkel fizetnek az orosz védelmi vonalak és aknamezők áttörésének kísérletéért, de az oroszok is hasonlókat szenvednek el a statikus védekezés és az ellentámadások során. Elesett katonákban nem ismerjük a számokat és az arányokat, csak feltételezhetjük, hogy azok a visszavonulástól adott esetben a saját záróegységeik által, fegyverrel visszatartott, esetenként a veszteségekre tekintet nélkül ellentámadásokra vezényelt, gyengén kiképzett orosz egységek körében nagyobbak – de ugye azt is láttuk, az orosz hadvezetést ez túlságosan nem izgatja, amíg a védelmi vonalaik tartják magukat.
Russia commits significant forces to stop Ukrainian offensives, ISW reports
— Euromaidan Press (@EuromaidanPress) June 21, 2023
Ukrainian forces conducted counteroffensive operations in at least two sectors of the front on 20 June, according to the ISW.https://t.co/4utawrLyRo
Ki őröl fel kit?
Mi lehet ebből? Hosszú távon beválhat ez az orosz időhúzós taktika? Az első kérdés, hogy van-e még valami az ukránok tarsolyában, képesek lehetnek-e még ennél is nagyobb nyomást helyezni valamelyik frontszakaszra? És bevállalják-e adott esetben, hogy a saját egységeik közül is néhányat a „tapodtat se hátra” parancsával küldik csatába – és ha igen, teljesítik-e a katonáik az ilyen parancsokat, ha ezt látja a hadvezetés az áttörés kierőszakolásához vezető útnak?
Vannak azért ukrán szempontból pozitívabb hírek is. Kedden-szerdán már úgy tűnt, az ukránok „találtak” valamilyen elektronikai zavaróeszközt, amellyel legalább időlegesen korlátozni tudták az orosz drónok működését. Arra is mutatnak jelek, hogy az orosz helikopterek kezdenek kifogyni a legnagyobb hatótávolságú levegő-föld irányított páncéltörő rakétákból, és ezek helyett kisebb hatótávolságúakat kénytelenek használni – ezzel bekerülve egyes ukrán légvédelmi eszközök hatókörébe. Nem lehet véletlen legalábbis, hogy június 17. és 19. között öt Ka-52-est jelentettek lelőttként az ukránok (nem mindegyik van megerősítve ezek közül, mindenesetre az oroszoknak már csak összesen 40-50 bevethető ilyen gépük lehet, tehát 2-3 elvesztése is nagy érvágás pár napon belül). Közben Párizsból megerősítették, hogy immár Ukrajnában van egy üteg SAMP-T légvédelmi rendszer, 700 darab fejlett Aster-30 légvédelmi rakétával felszerelve...
Az is nyilvánvalóvá vált, hogy ugyan nappal meglepően szívósan harcolnak az orosz egységek, az ukránok azért előnyben vannak kiképzettség és felszereltség terén is, különösen pedig éjszaka. Ezt kihasználva az ukránok most igyekeznek éjszakai akciókkal tágítani a mozgásterüket és veszteségeket okozni az oroszoknak, hogy aztán nappal igyekezzenek visszaverni az ellentámadásokat.
A helyzet, a két hadviselő fél taktikája tehát folyamatosan változik szinte napról napra, de hétről hétre mindenképp. Ha azonban nem történik valami drámai változás, akkor marad a további felőrlő hadviselés, illetve ukrán részről a várakozás újabb, még hatékonyabb nyugati fegyverekre, további légvédelmi eszközökre. Az orosz vezetés – azon kívül, hogy rövid távon a pillanat megnyerésére törekszik, azaz hogy kimondhassa, megint visszavertek egy ukrán rohamot és megint nem vesztettek területeket – egyértelműen reménykedik abban, hogy előbb-utóbb Ukrajna, de még inkább a Nyugat kifogy a szuflából vagy a türelemből.
A nyugati politikusok ugyan többségükben és nyilvánosan rendszeresen kijelentik, hogy „addig támogatjuk Ukrajnát, amíg csak kell, amíg az ukránok harcolni akarnak”, de nem tudjuk, mit mondanak a színfalak mögött. Nem lehetetlen, hogy egy látványos sikerek nélküli, nagy veszteségekkel járó ukrán offenzíva után Zelenszkijék kapnak egy-két kellemetlen telefonhívást Nyugatról. És még ha a jelenleg regnáló nyugati vezetők eltökéltsége sziklaszilárd is, előbb vagy utóbb választások lesznek, a legfontosabb ezek közül természetesen az Egyesült Államokban (2024 novemberében - a szerk.). Ha ott egy háborúellenes, az Ukrajnának nyújtott segítség leállításával kampányoló jelölt nyer, akkor nagy bajban lehet Ukrajna. Csak hát addig még rengeteg idő van, és ha ennyi időt orosz kiskatonák életével akar megváltani magának Putyin, az azért talán még az orosz haderő és az orosz társadalom tűréshatárán is kívül eshet.
