1p
Szűk többséggel vágta tovább az alapkamatot a Monetáris Tanács; Simor András szerint az inflációt a jegybank által kevéssé befolyásolható tényezők tartják magasan, óva int azonban a minimálbér és a bérek nyakló nélküli emelésétől. A növekedés gyenge, középtávon tovább ronthatják a kilátásokat a Matolcsy-csomagok - a Tanács szerint kell az IMF-megállapodás.

A várakozásoknak megfelelően a Monetáris Tanács 25 bázisponttal tovább vágta az alapkamatot. Simor András a döntést követő sajtótájékoztatón elmondta: a tanács előtt két javaslat volt. A tartásra vonatkozó javaslatot szűk többséggel leszavazták a vágást támogató tanácstagok - feltételezzük, hogy a külső tagok ismét 4:3 arányban szavazták le az elnököt és az alelnököket.

Infláció: oda kell figyelni a béremelésekre

Az infláció idén és jövőre is számottevően meghaladhatja a célt, azonban a gyenge belső kereslet dezinflációs hatása az egyszeri sokkok kifutása után érvényesülhet.

Mit vágtak?

Mindennapi híreink része lett az alapkamat fogalma, viszont általában elég keveset tudunk róla. Azt például igen, hogy a magyar politikai csatározások egyik célpontja és a jegybankkal kapcsolatos, de azt már kevésbé, hogy a fogalom országonként is mást takar, és azt sem, hogy a magyar alapkamat rendszere elég fiatal. Tévhitek és tények az alapkamatról a Privátbankár sorozatában >>

A szeptemberi inflációs adat a pénzromlás ütemének gyorsulásáról tanúskodott az élelmiszerek és üzemanyagok áremelkedése miatt. Ezeket a termékeket  a monetáris politika csak kis mértékben tudja befolyásolni. Bár az infláció gyorsulása a nyersanyagárak emelkedése valamint az adóemelések hatása miatt következett be, Simor András ismét felhívta a figyelmet: az inflációs alapfolyamatok sincsenek szinkronban az inflációs céllal.

Az év végéhez közeledve fontos elmondani: a minimálbér jövő évre érvényes mértékének illetve a béremeléseknek összhangban kell lenniük a teljesítmények, a gazdaság termelékenységének növekedésével - mondta Simor András. Csak ez biztosíthatja, hogy nem lesz a béremeléseknek nem kívánt inflációs hatása, illetve nem kerül akadály a foglalkoztatás bővülése elé.

A Monetáris Tanács megítélése szerint idén a gazdaság kibocsátása csökken, a növekedés 2013-ban indulhat meg újra. A kibocsátás elmarad a potenciális szintjétől is, a munkanélküliség pedig meghaladja a strukturális tényezők által meghatározott hosszú távú szintjét.

A Monetáris Tanács a gyenge keresleti környezet tartós fennmaradására számít, az inflációs célt 2014-ben, az inflációt érintő átmeneti sokkok hatásainak kifutása után elérhetőnek tartja.

Középtávon üthetnek be a Matolcsy-csomagok

A nemrég bejelentett kormányzati intézkedések hatásaival is foglalkozott a tanács. Ezek egyrészt tovább erősítik az alacsony költségvetési hiánypálya melleti kormányzati elkötelezettséget, másrészről viszont az intézkedések várható makrogazdasági hatásait számottevő bizonytalanság övezi.

Az intézkedések a rövid távú reálgazdasági és inflációs kilátásokat várhatóan nem befolyásolják érdemben, középtávon azonban költségoldali nyomást okozhatnak, valamint a bankrendszer tőkevonzó képességének csökkentésén és a hitelezés visszafogásán keresztül a gazdaság növekedési potenciálját is mérsékelhetik.

Kell az az IMF-megállapodás

Az ország kockázati megítélése érdemben javult; részben országspecifikus, részben szabályozási változások befolyásolhatták a kockázati mutatók kedvező alakulását - ez utóbbi alatt a naked, magyarán fedezetlen  short november 1-jétől érvényes korlátozását értette a jegybankelnök.

A kockázati megítélés és a hozamok tartósan kedvező alakulása, így az államadósság fenntarthatósága, valamint a hitelezés támogatása és a befektetői környezet kiszámíthatósága szempontjából a Monetáris Tanács fontosnak ítéli az Európai Unióval, illetve a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodást.

További kamatcsökkentésre akkor kerülhet sor, ha az elkövetkező hónapokban beérkező adatok alátámasztják a kedvező pénzügyi piaci folyamatok tartósságát és megerősítik, hogy a középtávú inflációs kilátások összhangban állnak a 3 százalékos céllal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:44
Heves vita alakult ki az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli találkozóján az autózásra és az épületek fűtésére kiterjedő kibocsátáskereskedelmi rendszer miatt. Magyarország több más tagállammal együtt legalább két évvel elhalasztaná az új szabályozás bevezetését, ezt azonban az országok többsége elutasította.
Makro / Külgazdaság Érezhetően nőtt a bérek vásárlóereje
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:31
Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó, míg 519 900 forint a nettó átlagkereset Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a bruttó bérek 8,4, a nettó keresetek pedig 10 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az inflációt is figyelembe véve a reálkeresetek 8,6 százalékkal nőttek.
Makro / Külgazdaság Már látszik, mikor vezetheti be Magyarország az eurót
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:41
Akár 2032-ben csatlakozhat Magyarország az euróövezethez az Eurasia Group londoni elemzői szerint. A közös valuta bevezetéséig azonban jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie az országnak: az idei hiány megközelítheti a GDP 8 százalékát, miközben az államadósság is tovább emelkedhet.
Makro / Külgazdaság Sürgős fellépést sürgetnek az energiaárak kezelésére az uniós vezetők
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:18
Az energiaárak mérséklése és az európai gazdaság versenyképességének javítása került a csütörtöki brüsszeli uniós csúcstalálkozó középpontjába. A tagállamok vezetői gyors intézkedéseket sürgetnek, amelyek enyhíthetik a vállalkozások és a háztartások terheit, miközben az Európai Unió gazdasági pozícióját is erősítenék a nemzetközi versenyben.
Makro / Külgazdaság Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat
Csabai Károly | 2026. október 16. 05:42
Bár szeptemberben a hazai infláció ugyanúgy nőtt, mint csaknem valamennyi európai országban, az éves szintű pénzromlásunk továbbra is az egyik legalacsonyabb az öreg kontinensen és azon belül is az Európai Unióban – a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körkép előrejelzése szerint ezt teheti közzé ma délelőtt az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat.
Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG