A kontinens ura is
2005-ben, amikor Angela Merkel lett Németország első embere, ez nagy lépésnek tűnt. Egyrészt először lett az országnak női vezetője, másrészt 15 évvel az egyesülés után a gyengébb, mondhatni vesztes félből, az NDK-ból származó személy került erre a posztra. Sok évig minden szép és jó volt, noha válság válságot követett. A válságok azonban nem németek, hanem európaiak voltak, de működő közös európai szervek híján a legnagyobb gazdaságú országra, Németországra maradt a gondok java.
Ez az, ami viszont egy idő után már sok lett, tulajdonképpen bárkinek igen megterhelő lenne. Nem elég, hogy döntéseket kell hozni, ezeket 27 országgal állandóan egyeztetni is kell. Ez rendkívül stabil embert kíván, olyat, aki időben fel is ismeri, hogy ez egy nem működő rendszer, a legnagyobb jogán kezdeményeznie kell egy működő európai mechanizmus létrehozását.
Rendezetlen Európa
A válságok ugyanis önmagukat generálják, pont a nem megfelelő működési mechanizmus miatt. A portugál, spanyol, görög stb. euró válságok azért következhettek be, mert az euró bevezetésekor nem határozták meg a tagországok számára szigorúan követendő és be is tartatható szabályokat, melyek elengedhetetlenek egy közös valutához. Így viszont csak idő kérdése volt, hogy egy vagy több tagállam pénzügyileg fegyelmezetlenkedni kezd, és akkor a legnagyobbnak kell oltani a tüzet, hogy egyben maradhasson az övezet.
Miután ez lezajlott pár éve, idén újra kezdték a görögök. Kifejezetten az európai vezetők hibája volt, nem kis részben a kancelláré, hogy ezt hagyták hónapokig húzódni. Ráadásul még a szemtelenkedő Ciprasz is azt hajtogatta, ha csak Merkellel kéne tárgyalni, mindent elérne, vagyis kihúzná belőle a világ összes pénzét.
Teréz anya lett
És itt jelentkezett a következő probléma: a világ közvéleménye elkezdett jótevőként, mondhatni Teréz anyaként tekinteni Merkelre, akitől csak kérni kell, mindent megad. Ezt a látásmódot aztán milliók, tízmilliók vették át, főleg a legzűrösebb országok lakói, és hosszú sorokban megindultak az egész világot a szárnya alá vevő, a jólétet mindenkivel megosztó anyukához. A menekültek csak Németországot és Merkelt emlegették, más jóléti ország eszükbe sem jutott. Ez jelzi, micsoda pszichológiai torzulás jött létre, isteni lényként kezdték kezelni a német vezetőt.
Ez tovább romlott azzal, hogy ő a szerepnek próbált is valamennyire megfelelni, próbálta Cipraszból is kihozni a jóindulatot, nem lehetett, csak erővel. A menekülteket is próbálta mind befogadni, reménykedve, hogy majd csak elapad a menet. De hát nem apadt el, csak olaj lett a tűzre. Merkel egy kicsit Gorbacsovra emlékeztet, aki egy óriási birodalmat örökölt meg, és azt megpróbálta a legjobb szándékkal, galamblelkűen irányítani. De egy országot, pláne egy kontinensnyit, nem lehet így, mert elsöprik, ahogy ez történt is vele. Merkel azonban egy választott vezető, ő a helyén van, bár a választók elsöpörhetik, de csak 2017-ben. Addig pedig a jelenlegi politika kétséges, hogy folytatható-e.
Nehéz feladat vár az utódra
Előfordulhat persze, hogy Merkel már nem akar irányvonalat váltani, jólelkű kancellárként akar a történelem számára megmaradni, az elkerülhetetlen lépéseket az utódjára hagyja, és idő előtt visszavonul. Ez nem lenne szokatlan megoldás, hisz a 10 év nem kevés, a kezdetben rendkívül sikeres és népszerű Margaret Thatchernek is menni kellett menet közben 11 év után. Általában sem jó, ha valaki túl hosszú időt tölt a csúcson, nem véletlen, hogy az amerikai elnök ideje is 8 évben van limitálva.
De mi is vár a következő német vezetőre? A legfontosabb, és elkerülhetetlen feladata lesz, hogy gatyába rázza az Európai Uniót, mert anélkül nem lehet kezelni a menekültkérdést, vagy az időről időre megjelenő válságokat. A nagy dilemma az lesz, hogy egy működő európai struktúrát fog-e kialakítani, vagy a jelenlegi viszonyok maradnak egy erős Németországgal, akinek szíve nem lágyul meg sem egy szemtelen miniszterelnöktől, sem a menekültektől, hanem képes ezeket ésszerűen, de humánusan kezelni.
Ez a „gig economy.” 
