2p
A magyar gazdaság idei lassulásának fő oka nem az export fékeződése, hanem a beruházások 5 százalék körüli visszaesése lesz.

 

 

Az uniós támogatások csökkenése és az üzleti szféra alacsony beruházási hajlandósága miatt várható a beruházások visszaesése.

Ugyanakkor a fogyasztás kissé gyorsulva 2,5-3 százalékkal bővülhet, az erősödő bérkiáramlás és az 1 százalékpontos szja-csökkentés hatásánál kisebb, 0,8 százalék körüli fogyasztóiár-emelkedés miatt – írja előrejelzésében a GKI Gazdaságkutató.

Nagyon hiányoznak az uniós pénzek

A kormányzat az EU-transzferek gyorsított lehívása, a lakásépítések ösztönzése és a jegybank növekedéstámogató programja révén igyekszik serkenteni a növekedést, ezektől azonban inkább csak jövőre várható érdemi hatás a GKI szerint.

Az elemzés megállapítja, hogy a magyar gazdaság növekedési üteme tavaly a negyedik negyedévben átmenetileg ismét felgyorsult, több mint 1 százalékponttal haladta meg az EU átlagát, a régióban azonban a szlovák, a román, a lengyel, a cseh és a bolgár fejlődés így is gyorsabb volt.

Éves átlagban idén a lassulás folytatódása várható, a 2014. évi 3,7 százalék és a tavalyi 2,9 százalék után 2016-ban 2,3 százalék körüli dinamika valószínű. Az EU előrejelzése szerint a régió 11 országa közül a magyarnál csak a horvát, a bolgár és a szlovén növekedési ütem lesz alacsonyabb - közölte a gazdaságkutató.

Az MNB számításai szerint a bruttó államadósság GDP-hez viszonyított aránya a 2014 végi 76,2 százalékról 2015 végére 75,5 százalékra csökkent. Eközben azonban a költségvetési tartalékokat a szokásos évközi szinthez viszonyítva a GDP mintegy 2,5 százalékával, sőt az egy évvel korábbi, ugyancsak mesterségesen leszorított szinthez képest is bő 1 százalékponttal csökkentették. Enélkül az államadósság aránya növekedett volna - fejtette ki a gazdaságkutató. A GKI szerint 2016-ban 2,3 százalék körüli államháztartási hiány várható, miközben a GDP-arányos államadósság 1 százalékponttal csökkenhet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG