2p

Már a parlament előtt a módosító javaslat. 

Pénteken nyújtotta be Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter azt a módosító törvényjavaslatot, mely jelentősen szigorítana a jelenleg érvényben lévő karanténszabályokon. Azok megsértése esetén a helyszíni bírság legmagasabb összege 150 ezer forint is lehet a mostani 50 ezer forint helyett. 

Ráadásul ez még ennél is több lehet, ha valaki napon belül többször is megszegi a szabályokat. A javaslat szerint a bírság azonos napon minden külön szabálysértésnél kiszabható. Az azonos napon elkövetett jogsértések miatt kiszabható bírságnak azonban meghatároztak egy felső határt, ez 600 ezer forint lehet. 

A karanténkötelezett a karanténlakást a hatósági házi karantén lejártát követő napot megelőzően kizárólag az illetékes rendőrkapitányság részére tett bejelentés tudomásulvételét követően, orvos utasítására, megbetegedése miatt – a sürgősségi betegellátást végző személy kíséretében –, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet esetén, vagy kormányrendeletben meghatározott esetben hagyhatja el.

Mindeközben a Népszava értesülései szerint hétfőn sürgősséggel tovább szigoríthat a kormány a járványügyi szabályokon. Várhatóan a változtatások a maszkviseléssel kapcsolatosak lesznek, és szélesebb körben és súlyosabban szankcionálhatják majd, ha valakin nincs védőmaszk és olyan helyen tartózkodik, ahol ezt viselni kell. Jelenleg az üzletekben és a tömegközlekedésen kötelező a maszk viselése. A kiszabható bírság pedig 10-től 50 ezer forintig terjedhet. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagy Mártonék megmagyarázzák: emiatt nő megint az infláció
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:07
A Nemzetgazdasági Minisztérium a második hónapja ismét emelkedő éves infláció láttán azt írta: folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Makro / Külgazdaság Bumerángot dobott el az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:30
Az adatok szerint nem hatott, hogy a március közepétől még csak az élelmiszerekre érvényes árrésstopot május végétől kiterjesztették a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Halmozza a devizát a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:18
Kína devizatartaléka, amely a világon a legnagyobb, júniusban további 32 milliárd dollárral, 3317 milliárd dollárra, 2015 decembere óta legmagasabb szintre emelkedett – áll a kínai központi bank jelentésében – írja az MTI.
Makro / Külgazdaság Izrael: maradt a negatív kilátás
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:45
Megerősítette változatlan negatív kilátással Izrael hosszú és rövid futamidejű, devizában és helyi valutában denominált szuverén kötelezettségeinek „Baa1” besorolását a Moody's Ratings – írja az MTI.  
Makro / Külgazdaság Kötelezettségszegési eljárás indul az árrés miatt Magyarország ellen: vaklárma vagy valós diszkrimináció?
Sasvári Péter | 2025. július 8. 05:47
Az árrésstop miatt uniós kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben, mert az Európai Bizottság szerint a korlátozó intézkedéscsomag diszkriminatív lehet. A kormány és Nagy Márton azonban minden jel szerint minden áron ragaszkodik hozzá. De vajon van gazdasági racionalitás az intézkedések mögött? Milyen hatásai voltak eddig az árrésstopnak, és mi várható most, hogy még ki is terjesztették?
Makro / Külgazdaság Nem fújolni, hanem megtapsolni kéne Jeff Bezos vagy Mészáros Lőrinc sikereit?
Litván Dániel | 2025. július 7. 19:42
A szupergazdagok hatalmas szeletet hasítanak ki maguknak a nemzeti vagyon tortájából. De mi van akkor, ha a torta közben sokkal nagyobb lesz?
Makro / Külgazdaság Donald Trump úgy tett, mint a mesebeli okos lány
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 13:28
Az elnök mindenkit összezavart, hozott is információt, meg nem is. 
Makro / Külgazdaság Üzenet a kormánytól: a magyar gazdagok most végre tényleg a pénztárcájukba nyúlnak?
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 12:21
A Privátbankár Árkosár legfrissebb eredményei alapján a nem túl fényes inflációs kilátások is szóba kerültek a Trend FM reggeli műsorában hétfőn, ahol Gáspár András, a Klasszis Média lepigazgatója volt a vendég. A beszélgetés második felében pedig azt járták körül: vajon számíthatunk-e komolyabb adakozási, jótékonysági hullámra a választásokig?
Makro / Külgazdaság Bajban van az európai autóipar, három nagyhatalom kér segítséget
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:26
Ursula von der Leyenhez fordulnak.
Makro / Külgazdaság KSH: itt költötték a pénzüket a magyarok májusban
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 08:30
Megérkeztek a KSH friss adatai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG