1p
Úgy tűnik, az EU hosszas erőlködés után, ha nem is oldotta meg, de keretek közé szorította a görög válságot, ami bennünket is jobb helyzetbe hoz: Csaba László szerint már egyáltalán nem létkérdés Magyarország számára, hogy "védőhálót" szerezzen az IMF-től - ezt már a miniszterelnöknek is kifejtette, aki a közgazdász megítélése szerint egyelőre fele-fele arányban hajlik a megállapodásra és annak elutasítására.

Csaba László az Indexnek adott interjújában úgy fogalmazott: most már nem vagyok abban biztos, hogy mindenáron meg kell egyezni. Januárban még az voltam. De akkor úgy tűnt, mert a hozamfelárak és piaci görbék azt mutatták, hogy nagy a veszély. A megállapodás azt üzenné a befektetőknek, hogy nem lesz sok nem konvencionális gazdaságpolitikai intézkedés a jövőben - ezektől a piacok ugyanis nagyon tartanak, mert bármilyen rossz hírt be tudnak árazni, de a bizonytalanságot nem.

Csaba László szerint azonban most, hogy az EU megállapodott a görög hitelezőkkel, és a hitelezők benyelték az adósságot, amiről mindenki azt mondta, hogy nem fog megtörténni, egy új helyzet alakult ki. Ha nincs görög válság, akkor portugál és olasz bizonytalanság sincs, és mindenki észreveszi, hogy az amerikai gazdaság növekszik, mint ahogy a német, az orosz és brazil is. Ez jelentősen könnyebbé teszi a mi helyzetünket is - véli a közgazdász.

Az IMF a sírásó

Az IMF a sírásó szerepét tölti be mindig, ez Magyarország esetében annyit jelent, hogy búcsút inthetünk a matolcsyzmusnak. 2011 nyarán eszméltek a piacok, hogy a kormányok valójában nem tesznek semmit az adósságok leépítéséért, ekkor indultak el azok a folyamatok, ami miatt az IMF-hez kell fordulnunk - mondta egy februári előadásában Csaba László.

Arra a felvetésre, hogy a piacról az IMF-hitelhez képest lényegesen drágábban tudja finanszírozni hiányát az ország, úgy válaszolt: a piacok most nettó 2,25 százalékpontos reálhozammal (infláció fölötti hozammal) adnak hitelt, ami nem olyan nagyon sok; költség és hozam tekintetében Magyarország a legvonzóbb befektetési célpontok közé tartozik a világon.

A legjobb az lenne, ha gyorsan rendeznénk a nézeteltéréseinket az EU-val - véli a szakember. Akkor is, ha végül nem kérünk tőlük pénzt. Pont a rendezett viszonnyal tudnánk azt elérni, hogy ne legyen szükségünk egy hitelcsomagra. "Az, hogy az országban legyen valamiféle kiszámíthatóság, és megszűnjön Magyarország hülyegyerek-pozíciója az Európai Unióban, az nem az IMF/EU-hitel miatt kell, hanem önmagában" - fogalmazott Csaba László.

A közgazdász elmondása szerint egy szűk körű beszélgetésen Orbán Viktornak is kifejtette nézeteit. Meglátása szerint a kormányfő jelenleg "fele-fele" arányban hajlik a megállapodásra illetve a megállapodás visszautasáítására.

A legfontosabb, hogy visszatérjen a bizalom, hogy tiszteletben tartsák a magántulajdont, hogy kiszámítható legyen a törvénykezés. Tehát a kiszámíthatóság, az átláthatóság és a stabilitás mindennél fontosabb. Erre építve kellene egy középtávú költségvetési program, ami fenntartható pályára állítaná a költségvetést - mondta az Indexnek Csaba László.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG