Sokszor szóba kerültek az elmúlt hetekben az Ukrajnába küldeni tervezett, vagy esetleg már meg is érkezett, urántartalmú lőszerek. Maga Vlagyimir Putyin is többször megszólalt ezzel kapcsolatban, és az ilyen lőszerek Ukrajnába küldését eszkalációs lépésnek nevezte, amelyre orosz válaszlépéseket helyezett kilátásba, de így tettek más magas rangú orosz kormánytisztviselők is. Nem egyértelmű, hogy ezek a válaszlépések mik is lennének, az immár szokásos fenyegetéseken túl Putyin részéről az a konkrétum hangzott el, hogy ebben az esetben az oroszok is bevetnek ilyen lőszereket.
„Nekünk is sok ilyen, szegényített uránnal készült lőszerünk van, és ha ők [az ukrán haderő] használnak ilyeneket, akkor mi is fenntartjuk a jogot, hogy ugyanilyen lőszereket használjunk”
– idézte a TASZSZ az elnököt.
A kérdés a magyar kormánypolitikusok, a kormányközeli sajtó berkeiben is gyakori téma lett, mint a Nyugat „háborús őrültségének” újabb eklatáns példája.
„A helyzet súlyosságát az mutatja leginkább, hogy az amerikai elnök már arról beszél, hogy nincs abban kivetnivaló, hogyha Ukrajna urántartalmú lőszereket kap az Egyesült Államoktól, mire az oroszok elnöke meg azt mondja, hogy hát amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten: két atomnagyhatalom urántartalmú lőszereket akar bevetni Magyarország szomszédjában, néhány száz kilométerre a magyar határtól; hát ebből láthatjuk, hogy a helyzet minden korábbinál súlyosabb”
– fogalmazott maga Orbán Viktor június 16-ai rádiós „interjújában”, de az azt követő, hétfői Kormányinfón Gulyás Gergely is hasonló értelmű megszólalást tett.
Valóban veszélyes eszkalációs lépés ez a Nyugat részéről? Van bármi köze az „urántartalmú lőszereknek” a nukleáris fegyverekhez? Milyen káros hatásai lehetnek ezek bevetésének?
Sugárzó rosszkedv
Az „urán” szó hallatán természetesen mindenki a nukleáris energiára, vagy még inkább a nukleáris fegyverekre asszociál. Való igaz, hogy ezt a nehézfémet használják nukleáris erőművekben, illetve nukleáris fegyverekben is, azonban a páncéltörő lövedékekhez használatos urán kevéssé hasonlatos ezekhez.
A természetben az urán különböző izotópok formájában fordul elő, de túlnyomó többségében, több mint 99 százalékban a 238-as izotópjával lehet találkozni. Ez radioaktív anyag ugyan, de nagyon enyhén az, felezési ideje 4,5 milliárd év (tehát nagyjából a Föld keletkezésétől mostanáig eltelt idő). Ennél jóval nagyobb mértékű radioaktivitást mutat az urán a természetben nagyjából 0,7 százalékban előforduló 235-ös izotópja, amelynek felezési ideje 0,7 milliárd év – derül ki Pálinkás József atomfizikus, az MTA egykori elnökének Facebook-posztjából is.
Ahhoz, hogy az uránból energiát lehessen kinyerni, a felhasznált uránban a 235-ös izotóp arányát jelentősen meg kell növelni, nukleáris erőművek esetén 3-4, nukleáris fegyverekben pedig nagyjából 85 százalékra. Ez tulajdonképpen úgy történik, hogy uránból kivonják a 235-ös izotópot, és ezzel feldúsítják a felhasználandó uránt, ami pedig visszamarad, az a „szegényített” urán. Ezt az anyagot használják páncéltörő lövedékek készítéséhez, de mint láthattuk, ez még a természetes úton létrejött uránhoz képest is kevésbé radioaktív, hiszen a rövidebb felezési idejű izotópot kivonják belőle.
Nehézségben az erő
Miért használják akkor fegyvergyártáshoz? Azért, mert az urán az egyik legnehezebb fém, a szegényített urán köbcentinként 19,1 grammot nyom, közel 70 százalékkal többet, mint a közismerten nehéz ólom. És miért jó, ha egy lövedék sűrűsége nagyon nagy? Mert így növekszik a mozgási energiája is, és mert így inkább képes áthatolni a páncélzat „hígabb” anyagán.
Biztos nem mondunk újdonságot azzal, hogy egy modern harckocsi páncélzata igencsak kemény, és elég nagy erőhatások elviselésére képes. A páncéltörő lövedékek célja mondjuk egy hagyományos tüzérségi lövedékhez képest nem egy nagyerejű robbanás kiváltása, hanem az, hogy áthatoljanak a páncélzaton, és belülről tegyék harcképtelenné a megcélzott járművet. Ezt a célt képesek elérni a minél nehezebb fémmaggal ellátott lövedékek.
Egy ilyen páncéltörő lőszerben az urán nagyjából egy jól kihegyezett ceruza hegyére emlékeztető formában van elhelyezve, becsapódáskor ez a fémhegy hatol be a páncélzatba, majd ahogy iszonyatosan gyorsan lelassul, a tömegéből is adódó mozgási energiája hővé alakul, megolvasztva a páncélt és persze magát a lövedéket is.
Ugyanezt a hatást más, hasonlóan nehéz fémekkel, például a volfrámmal vagy az arannyal és a platinával is el lehet érni, és készülnek is volfrámbetétes páncéltörő lövedékek is. A szegényített uránnak azonban több előnye is van. Először is jóval olcsóbb a volfrámnál is (nem beszélve az aranyról, pláne a platináról), mivel a nukleáris üzemanyag- és fegyvergyártás melléktermékeként az ilyesmit előállító államoknak gyakorlatilag „ingyen” képződött több ezer tonna készletük belőle.
De ez csak az egyik előnye a szegényített uránnak. Fontos az is, hogy jóval kevésbé sérülékeny, mint mondjuk a volfrám. A modern harckocsik többsége úgynevezett reaktív páncélzattal igyekszik hatástalanítani a rá kilőtt lövedékeket. Ez úgy működik, hogy a becsapódás előtti töredékmásodpercben a páncélban elhelyezett robbanótöltet egy kifele irányuló detonációval működésbe lép, megsemmisítve vagy megrongálva a közeledő lövedéket, amely így már nem képes áthatolni a páncél „kemény” részén. Ez hatékonyabb védekezés a könnyebben sérülő volfrám, mint az urán esetében, ugyanis az urán „hegy” az anyag tulajdonságai miatt töréskor magát „hegyezi” ki. Utóbbi további előnye az is, hogy becsapódáskor maga is begyullad, ezzel tovább növelve a hőhatást, illetve a jármű utasterébe bejutva is intenzíven égni kezd, ezzel minimálisra csökkentve a legénység szerencsétlen tagjainak túlélési esélyeit, növelve viszont a lőszer vagy az üzemanyag begyulladásának esélyét.
Ilyen lövedékeket nagy mennyiségben először az 1991-es, Irak elleni Sivatagi Vihar hadműveletben vetettek be az amerikaiak, de a Jugoszlávia elleni légihadműveletek során is bevetettek ilyeneket, ahogy aztán a második Öbölháborúban is.
Veszélyes, de nem úgy
Mint láttuk, az uránnak ez a formája nagyon kevéssé radioaktív anyag, tehát erős csúsztatás azt állítani, hogy radioaktivitása miatt veszélyeztetné akár a civil lakosság életét is olyan módon, mint egy nukleáris fegyver bevetése, vagy mondjuk egy nukleáris erőműben bekövetkező katasztrófa. Aszódi Attila számításai szerint a szegényített uránpor még a legrosszabb esetben (folyamatosan belélegezve) sem jelent a természetes háttérsugárzáshoz képest jelentős többletet az emberi szervezet számára, de átlagosan inkább annak töredékével terhelheti azt.
Ez viszont nem jelenti azt, hogy nincsenek káros hatásai. A fő gondot a becsapódáskor keletkező, csak részben elégő uránpor okozza, ezek a finom szemcsék belégzés útján is bekerülhetnek a megfelelő védőfelszerelést nem viselő emberek szervezetébe, illetve a talajba, talajvízbe, élővizekbe, onnan pedig a növényi, állati szervezetekbe is.
Mivel ezek az uránszemcsék – mint minden nehézfém – kémiailag is mérgezőnek számítanak, ezért bizonyosan nem tesznek jót, ha bejutnak az emberi szervezetbe. A veszélyesség mértéke azonban kérdéses. Az elmúlt években több kísérlet is történt arra, hogy az Öbölháború-, illetve Balkán-szindróma néven emlegetett tünetegyütteseket a szegényített uránt tartalmazó lőszerekkel hozzák összefüggésbe. Ezeket a szindrómákat mindenféle változatos, nehezen magyarázható tünetekkel, megbetegedésekkel (kis számban például leukémiát is) kötötték össze az iraki és a balkáni hadműveletekben részt vett katonák körében, egyes esetekben a halálukat is ezzel magyarázták. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy a szegényített uránt tartalmazó lövedékeknek kitüntetett szerepe lett volna e tünetek vagy betegségek kialakulásában. Az érintett területek civil lakosságának körében sem sikerült összekötni a környezetükben kétségtelenül kis mennyiségben még mindig kimutathatóan jelen lévő uránmaradványokat betegségek megnövekedett kockázatával.
Ennek megfelelően a szegényítetturán-tartalmú lőszerek használatát nem tiltja semmilyen nemzetközi egyezmény – ellentétben például más, az oroszok által Ukrajnában eddig is bevetett fegyverekkel, például az úgynevezett kazettás bombákkal.
Jó, hogy szegényített uránt tartalmazó lőszereket vethetnek be Ukrajnában? Természetesen nem. De vajon mit tesz a környezettel mindaz, ami eddig történt a háborúban: a fáklyaként égő harckocsik, üzemanyag- és lőszerraktárak, a milliószámra kilőtt tüzérségi és egyéb lőszerek, a százezerszámra telepített aknák talán nem károsak rövid és hosszabb távon az emberek és a természet számára? Dehogynem. Az okozott károkhoz néhány száz vagy akár néhány ezer urántartalmú lőszer kilövése is hozzá fog tenni, ez kétségtelen, de az is, hogy ez el fog törpülni a pusztítás egyéb formái mellett.
Egészen elképesztő képmutatás tehát az egész háborút elindító, civilekre rendszeresen rakétaesőt zúdító, négyzetkilométerek százait elaknásító, a Nova Kahovka-i gátat felrobbantó, a zaporizzsjai atomerőmű hűtését veszélybe sodró, a létesítményt fedezéknek és zsarolásra használó, háborús bűncselekmények tömegeit elkövető oroszoktól kipécézni ezt az egyetlen fegyvert, mint az ártatlan polgári lakosságot és a katonák egészségét veszélyeztető eszközt. Az „urán” szó miatt, és a részletek ismeretének hiánya miatt biztosan sokakban sikerül aggodalmat kelteni ezzel. De ha már nukleáris fenyegetés, akkor Zaporizzsja mellett azért meg kéne említeni azt is, hogy miközben az oroszok a szegényített urán veszélyeit taglalják, valódi sugárzásveszélyt (is) jelentő nukleáris fegyvereket telepítettek Belarusz területére.
Azt, hogy a magyar kormány prominensei, illetve az ő hangjukat mindig készségesen felerősítő sajtótermékek miért kapták fel ezt a témát, nem tudhatjuk pontosan. Lehetséges, hogy csak meglátták benne a háborútól való zsigeri – és persze alapvetően jogos – félelmek további erősítésének jó eszközét, ahogy az is, hogy kifejezetten a putyini propaganda üzeneteinek közvetítése a cél. A Belaruszba telepített orosz nukleáris fegyverek mindenesetre nem kaptak ilyen teret a kormányközeli nyilvánosságban, ahogy a Nova Kahovka-i gátrobbantás kemény hangú elítélését sem hallhattuk a magyar kormány politikusaitól, hogy csak az elmúlt hetek eseményeit említsük.
Egy kikötőt és olajfinomítót támadtak.
