3p
Az amerikai elnök újra nekifutott a kitiltási törvénynek, és egy puhított, módosított változatot írt alá belőle, mely reményei szerint nem ütközik jogi akadályokba. Igazán az lett volna az elegáns, ha az egészből kihátrál, mondván, időközben megszigorították a vízumkiadás gyakorlatát, de nem volt képes a visszavonulásra.

Az új beutazási tilalom hét ország helyett hat polgáraira vonatkozik – Irak kimaradt. Ez teljesen érthető, pontosabban az volt az érthetetlen, hogy eredetileg kiterjesztette az országra, amellyel vállvetve harcol az Iszlám Állam ellen, most épp egész hatékonyan, hisz Moszul városának nyugati felét egész jó ütemben veszi vissza az iraki hadsereg az amerikai parancsnok által irányított hadműveletben.

Felkészülési idő

Az új rendelet március 16-án lép életbe, így megfelelő felkészülési időt ad mindenkinek, nem úgy, mint az előző rendelet, melynek hatására sokan repülőtereken rekedtek, a légitársaságoknak pedig fogalmuk sem volt, hogy kezeljék a helyzetet. A 10 napos haladék annyiban is előnyös, hogy ha ismét komoly jogi kifogás merülne fel, akkor az nem egy éppen életbe lépett rendeletet akaszt meg, hanem akkor legfeljebb életbe sem lép a dolog.

Jogilag korrektebb

Ezúttal a Fehér Ház jogászai tekintették át a rendeletet, hogy ne maradjanak benne egyéb törvényekbe ütköző részek. Például nem lehet vallási alapon különbséget tenni a menekültek között (a keresztényeknek kedvezményezni), és nem lehet már kiadott vízummal és zöld kártyával, vagyis letelepedési engedéllyel rendelkezőket kitiltani. Ez utóbbi valóban teljes képtelenség volt, ilyen alapon az ország saját polgárait is kitilthatná.

Mire jó?

Hogy a rendelet mire jó, az továbbra sem világos, hisz egyrészt kimutatták, hogy a hat országból érkező turisták, diákok vagy bevándorlók csak elenyésző részben felelősek az amerikai földön elkövetett terrorcselekményekért. Ráadásul az eltelt 45 nap elég lehetett volna arra, hogy minden olyan biztonsági intézkedést megtegyenek, amit eredetileg a 90 napos időszakra terveztek (egyébként pedig amúgy is megtette őket Bush elnök még a 2001-es merényletek után).

Nyilvánvaló volt, hogy az elnök nem akart teljesen kihátrálni a rendeletből, egyrészt hogy ne szenvedjen nagy presztízsveszteséget, másrészt hogy a választóinak mutathasson valamit az ígéretek teljesítéséből. Tulajdonképpen nyugodtan el is vethette volna az egészet azzal, hogy időközben minden szükséges biztonsági intézkedést megtettek, az intézkedés okafogyottá vált.

Országválasztás

A Fehér Ház egyébként úgy indokolja a hat ország kiválasztását, hogy közülük három (Szomália, Szudán és Irán) államilag támogatja a terrorizmust, a másik három (Jemen, Szíria, Líbia) pedig csak részben uralja saját területét, a többi az al-Kaida vagy az Iszlám Állam befolyása alatt áll. Líbia esetében Irakhoz hasonlóan szerencsétlennek tekinthető a dolog, hisz az ország hivatalos kormánya küzd a terrorizmus ellen, mégpedig a nyugattal együttműködve.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG