4p
Időről időre felbukkan egy-egy ország élén egy olyan vezető, legyez az demokratikusan választott vagy önjelölt, aki hamar meghökkenti a világot lépéseivel. Most a Fülöp-szigetek van soron, új elnöke, Duterte először holokausztozott egy kicsit, most viszont belekezdett a nagyhatalmak közti lavírozásba.

Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke. Forrás: Wikimedia Commons

Duterte csak pár hónapja elnök, de máris balhékba keveredett. A kábítószer maffiával szembeni harcáról régóta híres, és ez önmagában örvendetes is lenne, ha nem úgy történne a harc, hogy aki gyanúba keveredik, az lelőhető, sőt korábban olyan megjegyzései is voltak, melyekkel a kábítószerek fogyasztóit kitette a népharagnak, mondván, öljék meg őket. A legutóbbi kínos eset múlt héten volt, amikor kábítószer-ellenes harcát a Holokauszthoz hasonlította, felvetve több millió lehetséges halottat, a kábítószer fogyasztókat is beleértve.

Fattyúnak nevezte

Egy másik incidens akkor történt, amikor Obama elnökkel találkozott volna, de előtte olyan sértő megjegyzést tett az amerikai elnökre, hogy az kénytelen volt lemondani a találkozót. Duterte, mint általában a hasonló vezetők, kezdettől kijátssza a nacionalista kártyát és lépten nyomon nemzete függetlenségét hangoztatja. Ez érthetően leginkább Amerika ellen irányul, hisz az ország egy darabig amerikai gyarmat volt, na de ez már meglehetősen régen volt. Az amerikait megelőző spanyol uralom, ami a spanyol nyelvet és neveket, valamint a katolikus vallást az ázsiai országnak adta, már úgy tűnik, nem vált ki sértettséget.

Mint Szaddam, Kadhafi vagy Erdogan

Most Duterte felfedezte azt, amit a hidegháborúban sok ország vezetője játszott, és ami most, hogy a világ újra többpólusú, újra divat lett: manipulálni a nagyhatalmakat. Vasárnap a Reuters szerint arról számolt be az elnök, hogy Oroszország és Kína támogatásáról biztosította, amikor Amerikáról panaszkodott nekik. Duterte szerint ez múlt hónapban Laoszban történt, ahol Medvegyev orosz miniszterelnökkel találkozott.

Az elnök heves Amerika-ellenessége akkor erősödött föl, amikor Obama aggodalmát fejezte ki a kábítószer ellenes harcban történt sok haláleset miatt. Duterte Kína felé is nyit: elmondta hogy főleg a kereskedelmi kapcsolatokat akarja fejleszteni Moszkvával és Pekinggel, és ez új, független külpolitikájának része. A Fülöp-szigetek és Amerika között eddig szoros szövetségesi kapcsolat volt, ezt az új elnök most szeretné leépíteni. Egy nemrég megkötött biztonsági egyezményt érvénytelennek minősített, egy most zajló közös hadgyakorlatra pedig azt mondta, ez az utolsó.

Lekoptatná a szövetségest

Az említett szerződés, melyet 2014-ben kötöttek, széles jogokat biztosít Amerikának, hogy a szigetek katonai bázisait használhassa. Duterte szerint azért érvénytelen, mert azt nem a Fülöp-szigetek elnöke, hanem csak védelmi minisztere írta alá. Hozzátette, hogy vita esetén felkéri az amerikaiakat, hagyják el teljesen az országot. A Pentagon erre csak annyit válaszolt, hogy teljesíti szövetségesi kötelezettségeit és ugyanezt várja a Fülöp-szigetektől. Az pedig nem úgy néz ki, mint aki szövetségesként nézne Amerikára.

Amerikának ez különösen kellemetlen lehet, mert egy szövetségessel, Thaifölddel már meglazult a szövetségesi viszony az ottani tavaly előtti katonai puccs után. Ha most a Fülöp-szigetekről is kiakolbólintják, délkelet-ázsiai jelenléte megnehezül, és egyre kevésbé tudja ott ellensúlyozni Kína növekvő hatalmát. Ugyanakkor a Fülöp-szigeteken már Duterte elnöksége előtt is aggódtak parlamenti képviselők és civilek egyaránt, hogy az egyezmény a térségben indítandó amerikai katonai akciók indítóállásává teheti az országot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG