1p

Merre tovább, Magyarország? Hogyan éltünk idén, és hogyan fogunk jövőre?

Különleges, évzáró online Klasszis Klub
Petschnig Mária Zita közgazdásszal és Kéri László politológussal
- vegyen részt és kérdezzen Ön is!

2023. december 14. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Dánia és Hollandia mellett most Belgium is fontolgat egy ilyen lépést.

Alexander De Croo belga miniszterelnök a New York-i ENSZ-közgyűlés peremén azt mondta: felkérte a hadügyminisztériumot annak megállapítására, hogy milyen előnyt jelentenének Ukrajna számára az F-16-osaik. „Minden lehetőséget figyelembe kell vennünk,” jelentette ki a belga VRT-nek a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint.

A lengyel légierő egyik F-16-osa felszállás közben. Fotó: Depositphotos
A lengyel légierő egyik F-16-osa felszállás közben. Fotó: Depositphotos

Belgium F-35-ösökre cseréli le F-16-os vadászgépeit. Bár a belga hadügyminisztérium szerint utóbbiak túl régiek az ukrajnai bevetéshez, a belga miniszterelnök úgy véli, hogy mégis hasznosak lehetnének Ukrajnának, például a pilóták kiképzéséhez.

Az elmúlt hónapokban Dánia és Hollandia mellett Norvégia is jelezte, hogy F-16-osokat fog szállítani Ukrajnának, amennyiben az ukrán hadsereg készen áll majd a bevetésükre.

Erről a vadászgépről, a Gripenek esetleges szállításáról és a háború aktuális fejleményeiről is beszéltünk a Klasszis Podcastban:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Beizzítják a lengyelek új rakétavédelmi bázisát
Privátbankár.hu | 2023. december 11. 15:21
Erről a miniszterelnök beszélt a bizalmasi szavazás előtt.
Makro / Külgazdaság Még jövőre sem jöhetnek az igazán nagy pénzek Brüsszelből?
Privátbankár.hu | 2023. december 11. 15:01
Bár Varga Mihály pénzügyminiszter diadalittasan kürtölte világgá, hogy az EU végre fizet Magyarországnak, ez csak a töredéke annak, ami hazánkat megilletné, ám Brüsszel jogállamisági aggályainak el nem oszlatása miatt még nem kaptuk meg. Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Új szintre emelkedett a Hamász elleni harcban elesett izraeli katonák száma
Privátbankár.hu | 2023. december 11. 14:10
A Gázai övezetben zajló háború tovább tombol.
Makro / Külgazdaság Itt egy újabb orosz bejelentés, amelynek Ukrajna nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2023. december 11. 13:32
Megrendezik az orosz választásokat a „lecsippentett” területeken.
Makro / Külgazdaság Csehország megverte Magyarországot az inflációs versenyben
Privátbankár.hu | 2023. december 11. 12:55
Csehországban 8,5 százalékról 7,3 százalékra lassult az éves infláció. https://privatbankar.hu/cikkek/cimke/cimke/inflacio.html
Makro / Külgazdaság Jelentős leépítést tervez a Bosch
Privátbankár.hu | 2023. december 11. 12:20
Akár 1500 embert is elbocsáthat a Bosch Németországban. 
Makro / Külgazdaság "Kritikus szakaszba" került a háború Gázai övezetben
Privátbankár.hu | 2023. december 11. 11:50
A Hamász október 7-ei terrorakciója után kezdődött háború a szélsőséges szervezet és az izraeli hadsereg között belátható időn belül véget érhet, miután a befejeződik a Gázai övezet megszállása.
Makro / Külgazdaság Borell: az oroszok megsokszorozták a támadásokat, Ukrajnának több segítségre van szüksége
Privátbankár.hu | 2023. december 11. 11:12
Josep Borell uniós diplomata szerint erősödni fog az "európai egység" az Ukrajnának nyújtandó támogatás kérdésében. 
Makro / Külgazdaság Belenyomorodhat az EU legnagyobb gazdasága az adósságba
Rácz Gergő | 2023. december 11. 09:31
A németekre nem lehet számítani annyira mint eddig, mivel az ő gazdaságuk is bajban van. Ezzel a hazai gazdaság is újratervezési pályára kerülhet, ugyanis a németek a legfontosabb beruházóink. Egyelőre nincs komoly vigasz, az Európai Központi Bank is kitart a magas kamatok mellett.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor emberei az amerikaiakat próbálják meggyőzni
Privátbankár.hu | 2023. december 11. 08:55
A magyar kormányfő azt szeretné, ha az Egyesült Államok nem adna támogatást Ukrajnának a Guardian szerint.  
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG