Üzenet Észak-Koreából: „gúzsba kötve élünk és várjuk a halált”

A BBC megtalálta a módját, hogy hónapokon át titkos párbeszédet folytasson Észak-Korea három polgárával. Beszámolójuk képet ad egy társadalom pokoli valóságáról, ami az elmúlt három és fél évben sötétebb lett, mint valaha.

Kim Dzsongun korlátlan posztsztálinista diktatúrája a koronavírus-járványra válaszolva 2020 januárjában lezárta Észak-Korea határait. Az emberek, az élelmiszer vagy bármilyen más termék mozgása, a csempészet előtt bezárultak a kiskapuk. Az országban tevékenykedő segélyszervezetek és diplomaták elmentek, a városok lakóinak megtiltották, hogy kitegyék a lábukat településükről.

A határőrök lelőnek mindenkit, aki csak megközelíti az ország határát. A BBC a Daily NK szervezet segítségével vette fel a kapcsolatot három ott élővel, akikre biztos halál vár, ha kiderül, hogy egy külföldi érdeklődőnek beszámoltak a sorsukról. Ezért történeteiket részlegesen eltorzítva hozta nyilvánosságra a brit sajtóorgánum. Nevüket természetesen megváltoztatták.

Myong Suk kényszervállalkozóként teljes titokban orvosságokat ad és vesz, hogy fenntartsa magát. Egyszer megbukott, nem engedheti meg, hogy ez még egyszer megtörténjen, mert akkor vagy kényszermunkatáborba kerül, vagy kivégzik. Ma már szomszédaiban sem bízik.

A határ lezárása előtt, viszonylag jó ment az „üzlet”. Akkoriban folyamatosan csempészték be az országba a gyógyszereket, amiből megbízható jövedelme származott. A profit felét elvitte a határőrök megvesztegetése, de elfogadta, hogy ez a „üzlet” része. Ma már Észak-Koreában készült gyógyszerekkel is foglalkozik, ám jövedelme a felére csökkent. Szomszédai időnként bekopognak, hogy élelmiszert kérjenek, de kénytelen elutasítani őket.

Sajnálom, hogy ide születtem!

Chan Ho építőipari munkás. Azt üzente a BBC-n keresztül a történetét olvasóknak: sajnálja, hogy Észak-Koreába született. Keresete 4000 von, ami 50 dollárcentet ér. Manapság már egy kiló rizst sem kap érte. Felesége piacozik házi készítésű termékeivel. Ebből próbálnak kiegészítő jövedelmet szerezni. Mint a legtöbb háztartásban Észak-Koreában, a nőkön múlik a családok megélhetése.

Azok a piacok, amelyeken a lezárás előtt élelmet szereztek az ország lakói, manapság üresek. Észak-Koreában nem terem elég élelmiszer a lakosság ellátására, így az import leállításával éhhalálra ítélték az embereket. Chan Ho falujában egymás követik az ilyen esetek. Elsőként a gyerekeiket egyedül nevelők és gyermekeik sorsa pecsételődik meg, ha az anya megbetegszik.

A fővárosban, Phenjanban él Ji Yeon. Egy élelmiszerüzletben dolgozik, ahonnan korábban mindig ki tudott csempészni némi zöldséget és gyümölcsöt, amit kéz alatt eladhatott. Ehhez jött a cigaretta, amit férje kapott vesztegetésként. Ezek a lehetőségek megszűntek. Nincs mit kicsempészni a boltból és nincs cigarettájuk az embereknek, hogy megvesztegessenek vele másokat.

Az asszony időnként rákényszerül, hogy a puljuknak nevezett szörnyűséget egye. Ez mindenféle növényből, fűből összekevert, zabkása szerű „étel”, amelyet az 1990-es évek nagy éhínsége idején találtak ki az emberek. Ji Yeon egy napon bekopogott szomszédjához, hogy kérjen egy kis vizet. Nem jött válasz. Három nap múlva a rendőrség betörte az ajtót, kiderült, hogy a lakók éhen haltak.

Törvényesített önkény

A rezsim az önkény csiki-csuki rendszerét vezette be. Egyebek mellett az is büntetendő, ha egyes szavakat dél-koreai dialektusban ejt ki valaki. Akinél Dél-Koreából származó hangfelvételt vagy videót találnak, azt tíz év kényszermunkára ítélik. Korábban ezt a „bűncselekményt” meg lehetett úszni egy évvel.

Aki betartja a szabályokat, nem próbál valahogy élelmet szerezni, az éhen hal. Aki megpróbál valahogy túlélni, azt letartózhatják, árulónak minősítik és kivégzik. Az önkényes szabályok miatt – lásd a dél-koreai kiejtéssel kapcsolatos szabályt – azt sem tudják az emberek, miért veszik elő őket.

„Itt ragadtunk és várjuk, hogy meghaljunk” – mondta Chan Ho.

A határ lezárása előtt legalább évente ezer ember el tudott menekül az országból, azóta jó, ha egy tucat. És a rezsim nagyszabású építkezésekbe kezdett, hogy falakkal zárja körbe az országot.

Úgy vélem, a rezsim vezetői azt gondolták, hogy a koronavírus-járvány majd megöl egy csomó embert. Legalábbis azokat, akik az ő nézőpontjukból rossz ember – értékeli a lezárást biztosító fal építését Peter Ward Észak-Korea-szakértő. Mások szerint a Covid lehetővé tette, hogy Kim visszaszerezze a társadalom feletti teljes ellenőrzést.

A járvány előtt, amikor utat nyitott az előtt, hogy a kisemberek sefteljenek az országba becsempészett árukkal, viszonylag elfogadható vezetőnek tartották. Azóta gyűlölik.

A társadalom végső pusztulása

Ryu Hyun Woo korábbi észak-koreai diplomata, aki 2019-ben dezertált, úgy véli, a vasszigornak az a célja, hogy megregulázza a fiatalokat. Nekik nincs közvetlen élményük az éhínségről és rezsim viszonylag engedékeny időszakában nőttek fel. Az ország vezetése létrehozott egy terrorbrigád-hálózatot. Ez olyan csoportokból áll, amelyek kíméletlenül lecsapnak mindenkire, aki szerintük „antiszocialista”.

Miután egy feljelentés bárkitől elindulhat, az emberek rettegnek és nem bíznak egymásban – mondja Ji Yeon. Őt magát is kikérdezték egyszer, ezért soha senkinek nem mondja el, mit gondol valójában.

Amikor az emberek közti bizalom eróziója erre a szintre jut, mindennek vége – derül ki Andrej Lankov professzor szavaiból, aki 40 éve tanulmányozza az észak-koreai rezsimet. „Ha az emberek nem bíznak egymásban, akkor nem lehet mire támaszkodni az elnyomással szembeni ellenállásban” – mondja. Ez azt jelenti, hogy a posztsztálinista rezsim évtizedekre stabilizálhatja magát Észak-Korában.

Utóirat

Az elmúlt időszakban voltak jelei annak, hogy a rezsim részlegesen megnyithatja az ország határait. Myong Suk és Chan Ho, akik a határ közelében élnek azt mondják, az embereket beoltották kínai Covid-oltással. Ji Yeon úgy tudja, a fővárosban sokan két szúrást kaptak.

A vámadatok szerint beengednek gabonaszállítmányokat az országba Kínából, hogy enyhítsék a hiányt és megelőzzék a még durvább éhínséget.

Chad O’Carroll, az NK Pro munkatársa azonban úgy véli, nem tér vissza a pandémia előtti „engedékenység”. A nagyobb szigor miatt még kevesebbet tudhat meg a világ, mi történik az elzárt országban és az ott élők még kevesebbet fognak tudni arról, mi zajlik a világban.