3p
A multik trükközése mindenkinél kiverte a biztosítékot, vizsgálatot követel a régió.

Ahogy arról már korábban írtunk, óriási botrányt kavart a Szlovákiában, majd Magyarországon is elvégzett élelmiszerteszt, ami alapján kiderült, hogy a közép-kelet európai régió lakossága silányabb minőségű termékeket kap, mint a nyugati országok. Az ügyben csúcstalálkozót hívtak össze a visegrádi országok Varsóban.

A magyar álláspont: fel kell lépni a kettős mérce ellen

A találkozón Orbán Viktor elmondta: az élelmiszerek minősége ügyében kettős mérce érvényesül az Európai Unió piacán, ahol Közép-Európa állampolgárai "másodrendűnek" bizonyulnak. Bár az ügyet korábban már szóvá tették, de azt az Európai Bizottság nem kezelte, így a V4-ek kezdeményező szerepet akarnak játszani abban, hogy megállítsák ezt a magatartást. Ennek kapcsán nyilatkozatot fogadtak el az EU jövőjéről a találkozón, amellyel minden résztvevő ország, köztük Magyarország is egyet ért.

Bohuslav Sobotka cseh, Orbán Viktor magyar, Beata Szydlo lengyel és Robert Fico szlovák miniszterelnök (b-j) a visegrádi csoport (V4) miniszterelnökeinek találkozóján tartott sajtótájékoztatón Varsóban 2017. március 2-án. Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Lengyel-magyar, két jó barát...

Lengyelország szintén támogatja a tisztességtelen piaci gyakorlat kiküszöbölésére irányuló lélpéseket, mondta el Beata Szydlo lengyel miniszterelnök, a most született határozatot március végén, a római EU-csúcson terjesztik majd elő. Ugyanakkor kiemelte, hogy meg kell őrizni az Európai Unió egységességét, egy ilyen lépés pedig csak széthúzáshoz vezet. A kormányfők emellett egyetértettek aban, hogy szembe kell szegülni a munkaerőpiacon, különösen a közlekedési alkalmazottakkal szemben érvényesített protekcionizmussal.

Szydlo elmondása szerint Varsó emellett kész létrehozni egy, az üggyel foglalkozó munkacsoportot, ezt a problémát hétfőn a földművelésügyi miniszterek is megtárgyalják. Az alkalmat megragadva hozzátette: a lengyel élelmiszer minősége magas szintű marad, ezt az Európai Bizottság lengyelországi vizsgálata is bizonyította, és a lengyel élelmiszereket a többi uniós tagállamban is szívesen veszik.

Dühösek a csehek is

Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök szintén osztja a többi ország véleményét, hangsúlyozva, hogy folytatni kell az európai együttműködést. Így elvárják, hogy " az EU-ban olyan változások történjenek, amelyek következtében a szervezet jobban fogja szolgálni az egyes tagállamok, valamint az uniós állampolgárok érdekeit is".

//privatbankar.hu/agrar/nutella-vihar-egy-tal-zacskos-levesben-rendkivuli-csucstalalkozora-hivjak-orbant-is-304273
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG