Athénban szélsőséges erők veszik át a hatalmat, Madridban százezres nagygyűlésen éltetik a Szirizát és spanyol testvérpártját múlt szombaton. Ezek a fejlemények csalhatatlanul mutatnak rá az EU akut politikai válságára és pénzügyi sérülékenységére.
Az Unió a periféria csatlakozása óta egy deszinkronizált egység lett, és olyan eltérő struktúrájú gazdaságokat, mint Németországot és Görögországot egy szabadkereskedelmi övezetbe pakolni - ráadásul még egy valutaunióba is -, óhatatlanul óriási feszültségeket hozott magával.
Évtizedeken keresztül az európai integráció egy önmagát erősítő folyamat volt: a jólét politikai támogatást generált a további integráció számára és ez jótékony hatással volt a gazdasági növekedésre. De ahogyan 2008 után az európai modell egyre inkább megszorításokat jelent a polgárok szemében, úgy csap át az önmagát erősítő pozitív folyamat hirtelen ördögi körré. Az évek óta tartó szociális válság elszenvedői pedig megkeresik a maguk hőseit, akik védelmet ígérnek a gonosz külső erőkkel szemben.
Kontraszelektált európai vezető
Ezen politikai folyamatok erősödéséhez, sőt eszkalációjához hozzájárul olyan európai vezetők világképe is, mint a korábban hosszú évekig nemzetközi adó-optimalizálással foglalatoskodó Jean-Claude Juncker. Tavaly júliusban programadó beszédében az EP előtt hangsúlyozta, hogy az elkövetkező évtizedekben Európa problémáinak megoldását a jogszerű "bevándorlás" növelésében látja – pozitív példaként Ausztráliát és Kanadát említve. Arra nem tért ki, hogy konkrétan Luxemburgban szeretne-e látni több pakisztánit, vagy Magyarországon. Ugyanakkor említést sem tett az Unió robbanásveszélyes problémájáról, az úgynevezett centrum-országok és a periféria-államok közötti egyre növekvő szakadékról.
Ha egy európai vezető ilyen szinten nincsen tisztában a kontinens gondjaival, akkor csodálkozhatunk-e azon, hogy az európai integráció napjainkra csupán a - több tagállamban összeomló - politikai centrum projektje lett, míg az eurószkeptikusok folyamatosan nyernek teret az anti-federalista retorikájukkal? Különösen aggasztó a jövőre nézve, hogy az európai projekt kulcs-államában, Franciaországban az eurószkeptikus Nemzeti Front a legerősebb pártként a szavazatok 25%-át vitte el a tavalyi EP választáson.
Forrnak a keleti végek is
Az EU keleti perifériáin is nő az elégedetlenség. Magyarország egy főre jutó nemzeti összterméke nemhogy közeledett volna az elmúlt 25 évben, hanem inkább távolodott Ausztriáétól. Romániának csak ahhoz volt szüksége 14 évre a kommunista diktatúra összeomlása után, hogy visszatérjen az 1989-es kibocsátási szinthez. Az 1989-ben még 9 millió főt számláló Bulgáriából pedig az elmúlt 25 évben több mint egy millió ember emigrált.Bulgáriáról szokás azt mondani, hogy ’az nem egy olyan ország amelynek van egy maffiája, hanem egy olyan maffia, amelynek van egy országa’.
A periféria ilyen szintű sérülékenysége természetesen kelti fel az érdeklődését regionális versenytársaknak, így Oroszországnak is. Moszkvának Budapest és Athén mint az EU és a NATO tagja érdekes. Az a célja, hogy ezen fővárosokon keresztül információkat szerezzen, precedenseket alakíthasson ki, illetve befolyásolhassa az adott szervezetek működését.
2013. március 27-én Szíjjártó Péter a második legmagasabb magyar állami kitüntetést nyújtotta át Viktor Zubkovnak, a Gazprom igazgatótanács elnökének. Szíjjártó a laudációjában kiemelte, hogy „a pénzügyi válság után új korszak kezdődik Európában, és ebben a korszakban Oroszországnak kiemelkedően fontos szerepe lesz.” Nos, két év után megállapíthatjuk, hogy bár a pénzügyi válság még javában tart Európában, az orosz fegyveres erőknek máris kiemelkedően fontos szerepe van az új korszak alakításában.
Káncz Csaba jegyzete
A jeges idő ellenére is utcára mentek. 
