4p
Az eddig vártnál jobban teljesíthet jövőre a gazdaság.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzői az adatokat kommentálva közölték: véleményük szerint a harmadik negyedévi lassulás kellemetlen meglepetésként érhette a Magyar Nemzeti Bankot (MNB). A cég szerint az MNB az e hónapban esedékes új inflációs jelentésben valószínűleg 2 százalékhoz közelebbi szintre módosítja idei évre szóló növekedési előrejelzését a jelenlegi prognózisban szereplő 2,8 százalékról.

A kedden ismertetett részletes KSH-adatok szerint a magyar hazai össztermék (GDP) 2,2 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a múlt év azonos időszakához képest a második negyedévben mért 2,8 százalék után. Erről részletesen itt olvashat >>>>

Ösztönzők

A JP Morgan londoni elemzői azonban közölték azt is, hogy várakozásuk szerint 2017-ben több ösztönző tényező már érdemi felhajtóerőt ad a magyar gazdaság növekedésének. A ház ezek közé sorolta a költségvetés feszességét lazító legutóbbi intézkedéseket - köztük a béremelési megállapodásokat és a társasági adó csökkentéséről hozott döntést -, valamint a bankközi kamatok meredek csökkenéséből eredő alacsonyabb adósságszolgálati költségeket, amelyek enyhítik a monetáris kondíciókat.

Bonyolultabb monetáris környezet

Mindezek alapján a JP Morgan elemzői az általuk eddig várt 2,5 százalékról 2,9 százalékra emelték a jövő évi magyar GDP-növekedésre szóló előrejelzésüket. Ebből következően immár jó esélyt látnak arra, hogy teljesül az MNB 3 százalékos GDP-növekedési célja, ez pedig enyhítheti az MNB-re az agresszívabb monetáris enyhítés miatt nehezedő nyomást.

Más nagy londoni házak ugyancsak növekedési fordulattal - emiatt a monetáris környezet bonyolultabbá válásával is - számolnak jövőre a magyar gazdaságban.

A Morgan Stanley globális bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői az európai feltörekvő térség jövő évi kilátásairól összeállított új, átfogó előrejelzésükben közölték: 2016-ra 1,9 százalékos, jövőre azonban már 2,9 százalékos növekedést várnak a magyar gazdaságban. Ez szintén javított előrejelzés, a ház ugyanis eddig a magyar hazai össztermék 2,5 százalékos bővülésével számolt 2017-ben.

A GDP éves növekedésére vonatkozó várakozások (%)
2016 2017
GKI Gazdaságkutató 2 2,7
IMF 2 2,5
Kopint-Tárki 2,2 2,7
Pénzügykutató 2,2 3
MNB 2,8 3
OECD 1,7 2,5
Kormány 2,5 3,1
Századvég Gazdaságkutató 2,1 3,2
JP Morgan 2 2,9
Morgan Stanley 1,9 2,9
Fitch Ratings 1,9 2,7

Mit lép a jegybank?

Mivel a magyar gazdaság növekedése eddig elmaradt a várttól, és az infláció is egyelőre messze jár az MNB céljától, a magyar monetáris politika enyhítésre hajló jelenlegi alapállása logikus. Jövőre azonban a növekedéssel együtt az infláció is várhatóan erőteljes lendületre kap, miközben a költségvetési politika lazul - hangsúlyozták a Morgan Stanley elemzői. E környezetben, a ház várakozása szerint, az MNB jelenlegi enyhítési alapállásának fenntartása akkor már jó eséllyel nehezebbé válik, bár a cég londoni elemzői nem várják, hogy a magyar jegybank erre azonnal kamatpolitikájának szigorításával válaszolna.

A Fitch Ratings minap Londonban ismertetett átfogó év végi regionális előrejelzése szerint is az ideinél számottevően jobb növekedési kilátásokkal várhatják 2017-et a feltörekvő európai térség gazdaságai. A nemzetközi hitelminősítő új prognózisa szerint a térség egészében a cég által 2016-ra várt 1,9 százalékos átlag után 2017-ben 2,7 százalékra gyorsul a gazdasági növekedés.

Magyarországon a Fitch az idén 2,1 százalékos, jövőre 2,6 százalékos GDP-növekedést vár reálértéken.
A hitelminősítő szerint a 2017-re várt gyorsulás fő hajtóereje mindenekelőtt az EU-folyósítások növekedése lesz, de szerepet játszik az ösztönző monetáris környezet és a reálbérek emelkedése is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG