6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Harmadik évébe lép február végén az Ukrajna ellen indított orosz agresszió nyomán kibontakozott, egyre jobban elhúzódó háború, ami feladja a leckét a 2024-es fejlemények jóslására vállalkozó szakértőknek.

Az Ukrajnában dúló háborúban a frontvonalak alig mozdultak 2023-ban, főként az év utolsó hónapjaiban, miközben a hátországokra mindkét fél csapásokat mért. Az oroszok pontatlan fegyvereikkel statisztikai alapon lövöldöznek, lényegében abban bízva, hogy ha elég sok drónt és rakétát indítanak, akkor biztosan elérnek valamilyen érdemi katonai találatot is. Az ukránok pontos nyugati fegyvereikkel el tudják találni, amit akarnak, ha van rá lőszerük. A szakértők részben hasonló, részben eltérő prognózisokat fogalmaznak meg 2024 várható háborús fejleményeire vonatkozóan – derült ki a BBC-n megjelent forgatókönyvekből.

Útban a tárgyalásos végkifejlet felé

Az elemzők egyetértenek abban, hogy a háború csak akkor fejeződhet be gyorsan, ha valamilyen váratlan esemény történik. Elsősorban Oroszországban lehet halvány esélye annak, hogy Vlagyimir Putyin államfő egészségi állapota megromlik vagy puccsot követnek el vele szemben.

Az utóbbi lehetőséget vetítette előre Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldosmilícia parancsnoka által indított katonai akció tavaly június végén.

A harctéren bizonytalan marad a helyzet 2024-ben – mondta Barbara Zanchetta, a londoni King’s College War Studies kutatóintézetének munkatársa. Vlagyimir Putyint magabiztossá tette, hogy úgy látja, ingadozik a nyugati országok kiállása Ukrajna mellett. Ami 2022-ben szilárdnak látszott, az 2023 végére bizonytalanná vált.

Brüsszelben a magyar kormányfő megakadályozta az EU több milliárd dolláros újabb ukrajnai segélycsomagjának elfogadását.

Washingtonban belpolitikai bazári alkudozás túszává vált az amerikai pakk kongresszusi megszavazása. Kérdés, hogy a nyugati államok elitje és közvéleménye mennyire lesz elszánt a háborúzó ukránok támogatása mellett a jövőben. Az amerikai Republikánus Párt szembenállása Ukrajna támogatásával vélhetően nem olyan erős, amilyennek mutatják. Sőt, még Donald Trump volt elnök sem lenne abban a helyzetben, ha visszatérne a hatalomba 2024-ben, hogy mindenestől felrúgja az USA-nak kedvező nyugati biztonsági rendszert. A látszatát is kerülni akarják annak, hogy bármiben igazat adnának a demokrata Joe Biden elnöknek.

Miközben a háború 2024-ben várhatóan nem hoz áttörést egyik oldalon sem, ez nem maradhat így örökké – mondja a brit szakértő. Ha a nyugati országok hezitálása Putyin hatalmának megszilárdulásával párosul, az a tárgyalásos megoldás felé tolja a konfliktust. Annak ellenére, hogy ez az, amit 2023 és 2024 fordulóján egyik harcoló fél sem fogad el.

A társadalmak beállnak a háborús üzemmódra

Az Ukrajna ellen indított orosz invázióval 2022-ben visszatért a nagy háború az európai kontinensre. A konfliktus lefagyásával az ipari háborúk 20. századi korszaka is újrakezdődött – mondta Michael Clarke, a brit Royal Unites Servises Institute (RUSI), a világ legrégebbi katonai kutatóintézetének korábbi főigazgatója.

Az ipari korszak háborúinak végkimenetele, ahogy arra az első világháború látványos példát adott, azon múlik, hogy az összecsapó felek milyen gazdasági hátteret tudnak háborús erőfeszítéseik mögé tenni. Oroszország hadi kiadásai megháromszorozódtak 2021 óta és elérik a kormány kiadásainak 30 százalékát. Emiatt elhúzódhat a háború és nagy tömegek legtraumatikusabb élményévé válhat az elmúlt évszázad nagy háborúi óta.

A kérdés az, hogy Oroszország és támogatói, Észak-Korea és Irán, illetve Ukrajna és nyugati szövetségesei készek-e vállalni a másik fél gazdasági kimerítésére irányuló háború beláthatatlan költségeit. A frontvonalak nem olyan stabilak, amilyennek látszanak. Mindkét fél képes nyomást gyakorolni a másikra annak érdekében, hogy megszerezze a stratégiai kezdeményezést. Az orosz erők vélhetően a front egész hosszában, különösen annak keleti szakszán próbálkoznak majd, míg az ukránok a Dnyeper (Dnyipro) bal partján megszerzett hídfőjüket próbálhatják meg elmélyíteni. Az utóbbival és a Krím félszigetre gyakorolt nyomással erősíthetik a Fekete-tenger nyugati medencéjében húzódó gabonaszállítási útvonalak védelmét.

Masszívabb offenzívára az idén nem számítanak a szakértők. Fotó: MTI/AP/Irina Ribakova
Masszívabb offenzívára az idén nem számítanak a szakértők. Fotó: MTI/AP/Irina Ribakova

Összességében 2024 a konszolidáció éve lehet, amelyben a felek és a háborúba többé-kevésbé belekeveredett társadalmak beállnak arra, hogy annak kiszolgálása a gazdasági tevékenységük része. Oroszországnak sem elég embere, sem katonai felszerelése nincs arra, hogy 2025 előtt stratégiai offenzívát indítson. Ukrajna a nyugati támogatás köldökzsinórján lóg. Az ipari kor háborúinak megvívása a belekeveredő országok kormányainak döntéseitől és társadalmainak tűrőképességétől függ.

A Krím körül ki lehet forgatni az oroszokat a helyükből

Oroszország nem rendelkezik a döntő, áttörést biztosító erőforrásokkal Ukrajna legyőzéséhez, és minden erejével azon lesz, hogy megőrizze azokat a megszállt területeket, amelyeket eddig elfoglalt. A moszkvai vezetés abban bízik, hogy az elhúzódó háború felőrli a Nyugat készségét Ukrajna támogatására – mondta Ben Hodges, az amerikai hadsereg európai erőinek korábbi főparancsnoka.

Kulcsfontosságú szerepet játszik a Krím-félsziget. Fotó: MTI/AP
Kulcsfontosságú szerepet játszik a Krím-félsziget. Fotó: MTI/AP

Ukrajna eközben a túléléséért küzd. Tudja, hogy ha belenyugszik a katonai téren kialakult holtpontba, akkor elveszti területe 18 százalékát és az oroszok újra rátámadnak, ha időt kapnak egy újabb agresszió előkészítésére. Ezért az ukrán hadseregnek meg kell próbálnia áttörést elérni.

Az egyébként elég sokat nyilatkozó katonai szakértő szerint az amerikai törvényhozáson 2024 elején át fog menni a részben Ukrajnának (részben Izraelnek, részben az USA déli határának megerősítésére) szánt pénzügyi csomag. Ezért a következő hónapokban az ukrán hadsereg

  • átszervezi erőit, amelyek egy része kifáradt a hónapokon át tartó frontharcokban,
  • javítani fogja toborzási rendszerét, hogy biztosítsa a szükséges élő erőt a harc folytatásához,
  • növeli a lőszer- és fegyvergyártást,
  • javítja képességeit az erős orosz elektronikus hadviselés elhárítására,
  • a nyár elejére bevetheti az F-16-os vadászbombázókat, amelyek megerősíthetik az ukrán védelmet.

Hodges szerint a háború döntő területe a Krím félsziget. Az ukránok mindent el fognak követni annak érdekében, hogy elüldözzék onnan az orosz hadsereget. Ez részben megtörtént azzal, hogy az orosz haditengerészet kénytelen volt kivonni hajóit a szevasztopoli kikötőből. Emellett folytatódni fognak az ukrán csapások a katonai bázisokra, köztük a Dzsankojban lévő nagy logisztikai központra.

Az ukránok erői korlátozottak, emberben, tüzérségi eszközben és hosszú hatótávú rakétákban egyaránt. Az orosz katonák viszont rosszabb állapotban vannak. Egy háború kimenetele az elszántságon és a logisztikán múlik. Az orosz logisztika a megszállt területeken törékeny és állandó ukrán nyomás alatt áll.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG