Az összehasonlításnak természetesen van alapja, hisz akkor is, és most is kifejezetten az orosz piacon uralkodott el a medve, más piacokra vagy instrumentumokra csak átgyűrűzött a hatás. Akkor is az olajáresés volt a közvetlen kiváltó ok, és akkor is túlértékelt volt a rubel az esés kezdetén.

Más volt a helyzet

Ezzel azonban a hasonlóságok nagyjából ki is merültek. 1998-ban Oroszország teljesen más jellegű volt, mint most. A Szovjetunió bukását követően egyik napról a másikra a legvadabb kapitalizmus kezdett tombolni. A privatizáció ellenőrizetlenül zajlott, az ország legfőbb értékeit jelentő olaj-, és gázipari cégeket oligarchák szerezték meg mesés vagyonokra szert téve, országukat pedig kifosztva. Oroszország politikailag is ingatag volt: a korábbi szuperhatalom most egy gyenge vezető, Jelcin kezei alatt, mindenkinek kiszolgáltatva vergődött.

A volt szovjet ipar nagy része megszűnt, az ország legfőbb jövedelemforrása a nyersanyagok, mindenekelőtt az olaj és a gáz exportja lett. 1998-ban az addig 15-20 dollár körül mozgó olajár hirtelen leesett 8 dollárig. A kiszolgáltatott ország exportbevételei leestek, devizatartalékai elapadtak, kötelezettségeit nem tudta teljesíteni, fizetésképtelenné vált. Aki orosz államkötvényeket birtokolt, bajba jutott: ott volt a váratlan, óriási bukó. Hirtelen máshonnan kellett likviditást teremteni, így az alapok gondolkodás nélkül adtak mindenféle értékpapírt, és ezzel a világ tőzsdéit is zuhanórepülésbe küldték. Ráadásul egy nagy alap, az LTCM összeomlott, annak csődje ugyancsak mértéktelen likvidálásokat vont maga után. Így a piacok végül összeroppantak, világméretű krach lett a vége. Ezért is emlékszünk rá olyan élénken még 16 év után is.

Mennyiben más most?

Most a szituáció teljesen más: Oroszország nem hasonlítható össze jelcini formájával. Az ezredforduló óta Putyin irányítja az országot erős kézzel. A megalázott ex-birodalmat időközben újra nagyhatalommá fejlesztette, olyannyira, hogy már az elveszett oroszlakta területeket is megpróbálja összegyűjtögetni, kiváltva a világ éktelen haragját. Persze mindezt az időközben egekbe szökő olajár tette lehetővé. Az ország éveken át vidáman költekezhetett, és népe életszínvonalát is olyan magasra emelte, amiről sem a cári időkben, sem a szovjet érában soha nem álmodhattak.

Mindemellett Putyin tudta, hogy a magas olajár nem tart örökké. Ezért az olajból származó jövedelmet nem költötte el teljes egészében, hanem izmos valutatartalékot épített fel belőle. Ez idén év elejére 500 milliárd dollárra hízott. Az év során a rubel védelmében ugyan elégettek nagyjából 80 milliárdot, de ha a továbbiakban ésszerűen kezelik a megmaradó 420-at, akkor az országot nem lehet belátható időn belül két vállra fektetni, fizetésképtelensége kizárható.

Van még egy nagy eltérés: az elmúlt években jóval kevésbé voltak népszerűek az orosz részvények, mint a 98-as válság előtt. Akkor a nagy feltörekvő piac korlátlan lehetőségét látták benne, és méretes lufit fújtak tőzsdéjén. Most viszont egyáltalán nincs ilyen: az utolsó nagy nekilendülés még a 2008-as pénzügyi válság előtt volt, azóta nem kapták fel az orosz piacot.

A világ nincs akkor bajban, mint 1998-ban

A világra és a nagyobb piacokra tehát koránt sincs akkora hatással a mostani orosz lejtmenet, sokkal inkább az ott érintett külföldi cégekre. Köztük az osztrák bankokra, mindenekelőtt a Raiffeisenre, a hazai tőzsdei cégek közül pedig a Richterre és az OTP-re. A Raiffeisen elég csúnyán szakad is, ellenben a magyar cégek papírjaiban jóval kisebb az eladói nyomás, mint akkor. Az orosz piac akár teljes elvesztését is túlélték volna akkor is és most is, de akkor lélektani szempontok miatt öntötték őket a válság előtti áruk töredékére. Élt még ugyanis az a beidegződés, ami a kelet-európai országokat még Oroszországgal egy csoportba sorolta (a szovjet blokk emléke), ezért az ott forgó papírokat is úgy kezelték, mint az orosz részvényeket. Ma ez fel sem merül: EU tagok vagyunk viszonylag kis orosz kitettséggel.

A kiváltó okok között is van egy, ami akkor fel sem merülhetett, és ez épp az ország nagyhatalommá válásával függ össze. Az idei év eleji események, melynek során Oroszország bekebelezte a Krímet, ill. aktívan részt vett más ukrajnai oroszlakta területek elcsatolásában, komoly ellenállást és gazdasági szankciókat váltottak ki a Nyugat részéről. Ezek hatása mindenképpen kedvezőtlen az orosz gazdaságra, és automatikusan a tőke kivonásával is jár. Ráadásul Putyin ezt nem hagyja annyiban: a szankciókat ellen-szankciókkal kontrázhatja, ami az ott tevékenykedő nyugati cégeket érintheti kellemetlenül.

Mi motiválja Putyint?

Meg kell próbálni megérteni, mi motiválja Putyint, miért tartja fenn ezt a feszült helyzetet, ami gazdaságilag ekkora kárt okoz országának. A Szovjetunió felbomlása nem egy természetes folyamat volt, hanem a hataloméhes Jelcin 1991 végén egyszerűen feloszlatta. Mégpedig anélkül, hogy a még Sztálin által meghúzott, ill. részben az egykori cári birodalom kormányzóságaiból megmaradt belső határokat megpróbálták volna ésszerűen módosítani, mielőtt a különválás lezajlik. Ezt szeretné most Putyin orvosolni. A maga módján érthető, hisz országa nagyhatalomként, háborúvesztés nélkül szenvedett el egy kvázi „Trianont”. Csakhogy 22-23 évvel az után, hogy a határok külsőkké váltak, nem túl elegáns ilyet kezdeményezni, és a nemzetközi szabályoknak és szokásoknak is abszolút ellentmond. Így a világ reakciója is érthető, vagyis egyfajta patthelyzet alakult ki, aminek feloldása hosszú folyamat lehet.

Mindezek az alapján a mostani „orosz válság” nem fog olyan gyorsan és nyomtalanul elmúlni, mint 1998-ban, viszont hatása feltehetően messze nem lesz olyan pusztító, mint azon a drámai őszön.