Cikkek
Cikkek
Matolcsy kiszivárgott javaslata gyengítette a forintot
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 16:33
Gyengült a forint szerdán, az euró jegyzése 268 forint feletti tartományba tolódott el. Az eurót 268,68 forinton jegyezték szerdán délután negyed ötkor a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 267,77 forint után.
Az euró jegyzése a hét eleje óta viszonylag szűk tartományban 267-268 forintos jegyzések között ingadozik. Kedden az euró 267,30 és 268,30 forint között mozgott, kissé szűkebb tartományban a hétfői 267,30-268,60 forintnál.
Az euró kissé magára talált szerdára virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben, erősödött a dollárral szemben az elmúlt héten elért hét hetes mélypontjáról. Nap közben viszont ismét gyengülő irányba sodródott, miután erősödése 1,4250 dollár felett technikai ellenállásba ütközött.
Az euróval együtt a térségbeli devizák is enyhén gyengülő tendenciát követtek nap közben, a forint a délelőtti 267,60-as euró jegyzésről 268,60-ra, a zloty 3,92-es euró jegyzésről 3,93 közelébe, a cseh korona 24,47-es euró jegyzés környékéről 24,50 közelébe.
A forintot átmenetileg gyengítette szerdán a Reuters hírügynökség értesülése is a magyar devizahitelesek törlesztési árfolyamának rögzítéséről. A forint átmenetileg a 268,60-as euró jegyzésről 269,70-ig, kéthavi mélypontra gyengült, majd korrigált és visszatért a 268,60 körüli euró jegyzési szintre.
A dollárt 189,06 forinton jegyezik szerdán délután negyed ötkor a délelőtti 187,87 forint és a kedd délutáni 189,14 forint után. Az euró árfolyama 1,4220 dolláron állt szerdán délután a délelőtti 1,4258 dollár és a kedd délutáni 1,4168 dollár után.
A svájci frank jegyzése 214,04 forint a kedd délutáni 213,47 forint után, száz japán jent 232,09 forinton jegyeznek 232,31 forinttal szemben. Szerdán nap közben a svájci frank jegyzése 215 forint felett, a japán jen jegyzése pedig 234 forint felett is állt.
Kövesse figyelemmel a devizapiac alakulását a Privátbankáron >>
MTI, Privátbankár
Cikkek
Munka 15 éves kor felett: nem bírná el a munkaerőpiac?
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 16:23
A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2011. áprilisában felmérést végzett a 250 millió forintot meghaladó éves nettó árbevételű cégek körében - írja szerkesztőségünknek küldött közleményében a kutatócég. Az 1200 válaszadó cégvezető többek között arra válaszolt, hogy amennyiben foglakoztat szakmunkást, fogadna-e szakmunkás-diákot szakmunkásképző iskola helyetti gyakorlati képzés keretében, ahogy azt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javasolja.
A cégek közel háromnegyede foglalkoztat szakmunkást (a mezőgazdaságban és az idegenforgalom, vendéglátás ágazatban szinte minden cég). A szakmunkásokat foglalkoztató cégek 42%-a nyilatkozott úgy, hogy szívesen fogadna szakmunkás-diákot szakmunkásképző iskolát helyettesítő gyakorlati képzés, oktatás keretében, míg 58% elzárkózott ettől. A pozitívan nyilatkozók aránya a cég méretével párhuzamosan emelkedik, legkisebb arányban az 50 fő alatti, legnagyobb arányban az 500 fő felettiek jelezték, hogy foglalkoztatnának szakmunkás-tanulót.
Az ágazatok közül kiemelten pozitívan nyilatkoztak az idegenforgalom, vendéglátás cégei, 71%-uk foglalkoztatna gyakorlati képzés keretében szakmunkás diákot. Ők azok, akik nyári gyakorlatra eddig is kiemelkedően nagy arányban alkalmaztak diák-munkaerőt. Mivel a pénzügyi szektor cégei és a gazdasági szolgáltatók elsősorban diplomásokat és érettségizetteket foglalkoztatnak, legkisebb arányban ők álltak pozitívan a kérdéshez.
A javaslat szerint 15 éves kortól már munkába állhatnának a diákok. A nappali tagozatos szakiskolai képzésben a 2010/11-es tanévben 139 ezer fő tanult. Arányosan számítva, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatának elfogadásával, újabb 93 ezer fő kerülne a munkaerőpiacra szakmunkás végzettség nélkül (induláskor betanított munkásként). A GKI felmérése alapján igen kérdéses, hogy ekkora tömegű diákot ténylegesen fel tudna-e szívni a vállalkozói szféra, hiszen éppen a kkv-k körében a legkisebb az alkalmazási szándék, miközben ők foglalkoztatják a felnőtt munkavállalók közel kétharmadát. Mindez arra utal, hogy a munka világát érintő törvénykezés során is kockázatos a hatásvizsgálatok nélküli ad-hoc törvényalkotás.Privátbankár
Cikkek
Demjántól igazolt a Generali Alapkezelő
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 16:06
A Generali Alapkezelő értékesítési igazgatójaként folytatja pályafutását május közepétől Jakab Gábor, a Gránit Bank korábbi vezérigazgatója. A Generali Alapkezelő az elmúlt időszakban megváltozott piaci környezet hatására - elsősorban az intézményi vagyonkezelési piac jelentős mértékű szűkülése miatt - olyan új stratégia megvalósításába kezdett, amelynek célja egy, a korábbiaknál jóval diverzifikáltabb termék- és szolgáltatás-portfólió kialakítása és a lakossági szegmens eddigieknél szélesebb körű elérése.
„Fő törekvésünk, hogy a lakossági befektetői körünk - vagyonkezelt állományunkhoz viszonyított - aránya a jelenlegi 10 százalék körüli szintről, középtávon 25-30 százalékra bővüljön” - fogalmaz Schuszter Péter, a Generali Alapkezelő elnök-vezérigazgatója. Hozzáteszi: „Az új stratégiával összhangban kértük fel Jakab Gábort arra a feladatra, hogy segítsen befektetési alapjaink ügynöki értékesítésének beindításában és dinamizálásában, új alapok elindításában és a privátbanki értékesítés kialakításában.”
Jakab Gábor közgazdász, jelenlegi pozícióját megelőzően, 2010 májusától, a Gránit Bank vezérigazgatójaként tevékenykedett.Privátbankár
Cikkek
Matolcsy rögzítene: 250 forint egy euró, 160 a frank
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 15:45
Matolcsy György egy hete azt írta a Bankszövetségnek, hogy az euró árfolyamát 250, a frankét pedig 160 forinton rögzítsék - a Reuters megszerezte a levelet, a forint gyengül
Cikkek
Megtalálták a bölcsek kövét: vége a körbetartozásnak?
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 15:40
A HONEM egy számlakompenzáción alapuló, tartozáskiegyenlítő mechanizmus, amely megalkotói szerint egyszer és mindenkorra megoldást talál a körbetartozás problémájára
Cikkek
Megint púposodnak a sínek a fővárosban
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 14:28
"Vágánykivetődés" miatt nem jár Budapesten az 1-es villamos a Reitter Ferenc utca és a Bécsi úti végállomás között - közölte az MTI-vel Takács Renáta, a BKV fődiszpécsere.
A vágányhibát feltehetően a folyamatos napsütés okozta. A műszaki szakemberek már a helyszínen vannak, a közlekedés egy órán belül helyreáll, addig a Bécsi út és Reitter Ferenc utca között pótlóbuszok közlekednek - mondta.
MTI
Cikkek
Gémesi: az állam nem mindenható
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 14:21
Az önkormányzatok szövetségének elnöke szerint az állam nem mindenható, és naivitás azt gondolni, hogy egy jobb önkormányzati struktúra egyben olcsóbb is lesz
Cikkek
Navracsics Tibor: marad a megtorlás
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 14:00
Navracsics Tibor a preventív büntetőjogot tartja a leghatékonyabbnak, azonban úgy látja, ma Magyarország nincs abban az anyagi és kulturális helyzetben, hogy ennek révén meg lehessen akadályozni a bűncselekmények többségét, marad tehát a "megtorlás"
Cikkek
Orbán: a magyar gazdaság sikertörténet lesz fél év múlva
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 13:46
A miniszterelnök szerint a foglalkoztatottsági adatok egyre biztatóbbak. Orbán Viktor úgy fogalmazott Brüsszelben, hogy fél év múlva a magyar gazdaság sikertörténet lesz Európának
Cikkek
Mozgolódnak az egyetemek, többet átnevezhetnek
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 13:13
Nevet változtathat a jövőben a Pécsi Tudományegyetem (PTE), hogy jobban felhívja magára a jelentkezők figyelmét - közölte szerdán a Pécsi Újság internetes hírportál.
Komlósi László Imre általános rektorhelyettes a portál információját megerősítve azt mondta: egyetemi körökben komolyan felmerült a névváltoztatás gondolata. Úgy vélte, most, amikor a kormány elképzelései szerint egyetemeket választanának szét, egy híres személyiség nevét viselő intézmény talán jobban felhívhatja magára a jelentkezők figyelmét.
Hozzátette, az elnevezés kérdése hamarosan nyílt téma lesz az egyetem vezetésében. Korábban szóba került a Janus Pannonius (az intézmény az ezredfordulóig viselte ezt a nevet) vagy az Erzsébet Egyetem név is, utóbbi azért, mert jövőre lesz száz éve, hogy megalapították a PTE jogelődjének számító intézményt. Megjegyezte, egy-egy városhoz köthető híres személyiségek neveit viselő egyetemek főleg Ausztriában és Németországban népszerűek.
A Pécsi Újság úgy tudja, hogy Debrecenben is szóba került az egyetem névváltása. Ezt később szerkesztőségünknek küldött levelében az egyetem cáfolta.
"Jelenleg nem időszerű ez a névváltoztatás, hiszen az egyesítéskor felvetődött már a gondolat, hogy tartsuk meg a Kossuth Lajos nevet, de végül úgy gondoltuk, hogy fontosabb az, hogy a városhoz való tartozásunkat fejezzük ki" – magyarázta Fábián István rektor szerkesztőségünknek küldött levelében.
Komlósi László Imre kitért arra, hogy Pécshez kötődő neves személyiségekből, tudósokból nincs hiány, így biztosan lesz majd olyan megoldás, amely mindenkinek megfelel. Megjegyezte, hogy az építés előtt álló természettudományi kutatóközpontnak, a Science Buildingnek is érdemes lesz "igazi nevet" adni.
Győrben is lesznek változások
Újrapozícionálja magát a győri Széchenyi István Egyetem - mondta Szekeres Tamás rektor a város polgármesterével és két másik országgyűlési képviselővel közösen tartott szerdai sajtótájékoztatón.
A rektor kiemelte: az egyetem bővíti kapcsolatait környezetével, legyen szó képzési vagy kulturális tevékenységről. Mint hozzátette, az egyetemet rugalmas intézménynek tekintik, így erősíteni kívánnak azokon a területeken, ahol az jó, eközben pedig arra törekszenek, hogy eddig kihasználatlan lehetőségeket aknázzanak ki.
Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester, fideszes országgyűlési képviselő az MTI kérdésére válaszolva azt mondta: a bejelentés nem válasz a felsőoktatás átszervezésével kapcsolatosan napvilágot látott elképzelésre (a két hete megjelent információk szerint a győri intézmény elveszítené az önállóságát), hanem a jövőkép megalkotásának része.
MTI, Privátbankár
Cikkek
Tavaly jól zárt, idén jól kezdett a Volvo
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 13:11
Javuló értékesítési adatokkal zárta az elmúlt pénzügyi évet a Volvo Car Corporation, amely az idei első negyedévben is növelte eladásait mind világviszonylatban, mind Magyarországon - olvasható a Volvo Autó Hungária által az MTI-hez eljuttatott eredmény-beszámolóban.
A Volvo Car Corporation a 2010-es január-decemberi pénzügyi évében 113 milliárd svéd korona értékesíti árbevételre tett szert, 17,4 milliárd koronával többre mint egy évvel korábban. Kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredménye 2,340 milliárd svéd korona lett, 7,525 milliárddal magasabb az előző évinél. Eladásait 11,6 százalékkal 373.525 autóra növelte a 2009-es 334.808-ról. Kínában tavaly 36,2 százalékkal, Észak-Európában 29 százalékkal, Európa többi részén pedig 10,4 százalékkal nőttek a Volvo eladásai. Az Egyesült Államokban 53.952 Volvo gépkocsi talált gazdára tavaly, 12,2 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban.
Az idei első negyedévben a Volvo Car Corporation 640 millió svéd korona kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredményt ért el, 280 millió koronával magasabbat a 2010 első negyedévinél. Eladásait 13,7 százalékkal tudta növelni az első negyedévben, összesen 106.827 személygépkocsit adott el. Az eladások Észak-Európában 22,9 százalékkal, Kínában 10,5 százalékkal, Észak-Amerikában 9,1 százalékkal, Európában 9,7 százalékkal, a többi térségben együttesen 27,6 százalékkal emelkedtek. Magyarországon a Volvo Car Hungária 332 autót adott el az idei első negyedévben, 52,3 százalékkal többet mint a tavalyi azonos időszakban.
Az idén a Volvo eladásainak további növekedésére számít, bár kilátásait beárnyékolja a devizaárfolyam ingadozások és a nyersanyag árak alakulása által támasztott kockázat. A Volvo növelni készül gyártási darabszámát a torslandai és a ghenti üzemekben, emellett az idén mintegy 1.200 főt tervez felvenni főként kutatási és fejlesztési területekre. Kínában egy új üzemet épít a Volvo Chengdu városában, Sanghajban pedig igazgatási központot létesít, valamint bővíti és erősíti márkakereskedői hálózatát is az országban.
MTI
Cikkek
A vállalkozások piacra jutását segítené a kormány
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 13:04
Össze kell egyeztetni az Európai Unióban és annak tagországaiban a szabályozás és egyszerűsítés folyamatát annak érdekében, hogy a kis- és középvállalkozások minél jobb helyzetbe kerülhessenek a gazdasági válság mélypontja utáni időszakban - vélte Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára szerdán Brüsszelben, az úgynevezett európai üzleti csúcstalálkozón.
Hangoztatta, hogy az EU jelenlegi soros elnöksége, Magyarország az uniós versenyképesség és foglalkoztatás növelése érdekében fontos szerepet tulajdonít a vállalkozásoknak, és azon dolgozik, hogy az unió közös politikája minél aktívabban hozzájáruljon a vállalkozások fejlődéséhez.
Futó Péter, az uniós munkaadói szövetség, a BusinessEurope alelnöke, a MGYOSZ elnöke egyebek között úgy vélte, hogy a vállalkozások számára a piacra jutás, a forrásokhoz jutás és az adminisztrációs terhek csökkentése a legfontosabb kihívások.MTI
Cikkek
Szűkös a keret: az OEP-vezér sürgeti a kormányt
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 13:01
Az OEP főigazgatója szerint, ahhoz hogy ne lépjék túl a gyógyszerkassza idei évre tervezett 343 milliárd forintos keretét minél előbb végre kell hajtani a kormány által vázolt intézkedési tervet
Cikkek
Elsüllyedt egy kotróhajó a kolontári horgásztóban
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 12:58
Elsüllyedt a kolontári halastóban az a kotróhajó, amelyet a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa során elöntött, 27 ezer négyzetméteres vízfelületű magántó kitisztítására vittek kedden a helyszínre.
Szabó Csaba, a külterületek mentesítéséért felelős miniszteri megbízott az MTI-nek elmondta: a kotróhajót kedden rakták a tó még mindig erősen lúgos pH-értékű vizére, és szerdán a munkálatok megkezdése előtt észlelték, hogy az elsüllyedt. Hangsúlyozta: a kotróhajó kiemelése megkezdődött, a mederkotrás pár napot csúszik. Feltételezések szerint a hajó műszaki hiba miatt süllyedt a vörösiszapba. A horgásztó teljes megtisztításához szükséges műszaki létesítmények, összekötő csatornák, zsilipek elkészültek - tette hozzá Szabó Csaba.
A miniszteri megbízott tájékoztatása szerint a helyenként öt méter mély halastóba a tavalyi katasztrófa során becslések szerint negyvenezer köbméter vörösiszap került, a mentesítés március elején kezdődött meg. A csepp alakú horgásztó megtisztításához a lúgos vizet először másfél kilométeres övárkon keresztül semlegesítő medencébe vezették, ahol savazással közömbösítették.
A tó lecsapolásával már csaknem százezer köbméternyi semlegesített vizet engedtek a Torna-patakba, de a meder kotrása most kezdődött volna meg. A tóból kikotort vörösiszapot úgynevezett szikkasztómedencében ülepítik majd, a régóta húzódó mentesítés során a legnagyobb gondot a tavat tápláló természetes források okozzák, amelyek vize a kolontári halastó fenekén leülepedett vörösiszapon átszűrődve folyamatosan lúgos vízzel töltötte meg a medret.MTI
Cikkek
Nagyon közel az adóbevallás határideje
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 12:51
A 2010. évről szóló személyi jövedelemadó bevallásokat 2011. május 20-án éjfélig kell benyújtani
Cikkek
Korrupció: majdnem elsők vagyunk Európában
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 12:11
Az európai cégek munkavállalóinak harmada hajlandó pénzt vagy ajándékot ajánlani egy üzlet elnyeréséért. Hazánkat a korrupciós kockázati listán csak Oroszország előzi meg
Cikkek
Jelentősen csökkent az FHB nyeresége
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 12:03
Az első negyedévben 169 millió forint konszolidált adózott nyereséget könyvelt el az FHB Jelzálogbank Nyrt., 88,8 százalékkal kevesebbet a 2010 első negyedévinél, bankadó nélkül pedig a profit 21,6 százalékkal 1,18 milliárd forintra csökkent - közölte a társaság a BÉT honlapján.
A nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált mérleg főösszege a negyedév során 5,3 százalékkal 826,89 milliárd forintra csökkent. Az előző év március végéhez képest pedig 7,1 százalékkal emelkedett. Ehhez jelentősen hozzájárult az Allianz Bank megvásárlása is - jegyzi meg a jelentés.
Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 5,1 forint, jócskán elmarad a 2010 első negyedévi 86,5 forinttól.
A negyedév során az átlagos nettó kamatmarzs, a hitel- és betéti kamatok különbözete 2,91 százalék volt, ami az előző negyedévhez képest 7 bázisponttal, az előző év első negyedévi átlagánál pedig 62 bázisponttal alacsonyabb.
A nettó kamatjövedelem az első negyedévben 6,11 milliárd forint volt, 10,7 százalékkal maradt el a 2010 első negyedévitől.
A nettó díj- és jutaléknyereség több mint háromszorosára, 229 millió forintról 739 millió forintra emelkedett.
A nettó üzleti nyereség 261 millió forintról 1,13 milliárdra nőtt a működésből összesen 6,78 milliárd forint nyereség származott, ami 11,1 százalékos éves csökkenés.
A január-márciusi 4,81 milliárd forint működési költség 45,6 százalékkal volt több a bázisénál.
Az időszak végén a hitelek nettó állománya több mint 31 milliárd forint növekedéssel 364,08 milliárd forintot ért el, míg a veszteségekre képzett értékvesztés 23,17 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 9,49 milliárd forinttal.
A bruttó hitelállomány 381,77 milliárd forint volt az időszak végén, amiből 126,41 milliárd forint ingatlanvásárlási, 46,51 milliárd forint lakásvásárlási, 160,36 milliárd forint pedig ingatlan fedezete mellett nyújtott egyéb hitel volt.
A nem teljesítő - 90 napon túli késedelemben lévő - hitelek állománya egy év alatt 53,5 százalékkal, a negyedév során 5,8 százalékkal 42,37 milliárd forintra nőttek. Ez a teljes hitelportfolióra vetítve 10,83 százalék az év végi 9,65, illetve a 2010 március végi 7,99 százalékos aránnyal szemben.MTI
Cikkek
Újabb helyi pénz, a mosoni korona bevezetésén gondolkoznak
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 11:58
Akár jövőre forgalomba hozhatják a mosoni kistérség pénzhelyettesítőjét, a koronát - közölte a helyi fizetőeszköz megteremtését szervező hédervári polgármester szerdán az MTI-vel.
Juhász József (független) elmondta: még nem eldöntött, hogy papíralapú vagy - unikumként - elektronikus pénzhelyettesítő lesz a korona. A "pénzt" kezdetben a 26 településsel és mintegy 60 ezer lakossal rendelkező kistérségben használnának, de nyitva hagynák a lehetőséget arra, hogy ha sikeres a vállalkozás, akkor újabb területeket vonjanak be.
A polgármester hangsúlyozta: a koronától a lakosság összetartozás-érzésének erősítésén túl a helyi gazdaság erősödését is várják. A helyi fizetőeszköz bevezetésének kérdése a Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás csütörtöki tanácsülésének napirendjén is szerepel.
Az MNB nem hisz a "helyi pénzekben">>
Sopronban tavaly májusban indult el a mára félezernél is több kereskedelmi egységben elfogadott kékfrank, az év elején pedig elkezdték tervezni a rábaközi tallér nyár végi bevezetését.
Hétfőn pedig Porga Gyula, Veszprém polgármestere jelentette be, hogy balatoni korona néven helyi fizetőeszközt vezetnének be jövőre a térségben.MTI
Cikkek
A Richter saját részvények vásárlására adott megbízást
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 11:40
A Richter Gedeon Nyrt. 20.000 darab saját részvény vételére adott tőzsdei megbízást az UniCredit Bank Hungary Zrt. részére - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A gyógyszeripari vállalat a részvényeket a bónusz programjához kívánja felhasználni.MTI
Cikkek
Allergiás szempanaszok - mi a teendő?
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 11:25
A szénanátha jellegzetes tüsszögéssel, orrdugulással és orrfolyással járó tünetei mellett az allergia a szemeket sem kíméli. Mi okozza a panaszokat és mit tehetünk a javulás érdekében?
Cikkek
Tizenhárom használt busz érkezik a BKV-állományába
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 11:09
Folytatódik a budapesti közösségi közlekedési járműpark megújítása; tizenhárom használt, alacsonypadlós Van Hool autóbusz érkezik a fővárosba - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
A budapesti közösségi közlekedésben szolgálatot teljesítő autóbuszok többsége már elérte, vagy meg is haladta a gyártáskor tervezett élettartamát. Az 1365 darabos autóbusz-állomány csaknem felét még a harminc évvel ezelőtti műszaki színvonalat képviselő Ikarus 200-as járműcsalád adja, amely az akadálymentesség követelményét sem teljesíti. "Ahogy a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV 2010-ben bejelentette: az öreg Ikarusok esedékes felújítása helyett - a buszpark nagy arányú új járművekre történő cseréjét célzó program megindításával párhuzamosan - használt járművek beszerzésére indít pályázatot" - írták a közleményben.
A buszpark cseréjének elindításával sem lehet azonnal lecserélni az összes öreg járművet, felújításuknál azonban gazdaságosabb és környezetbarátabb az alacsonypadlós, fiatalabb használt járművek beszerzése, ráadásul az alacsonypadlós járművek a szolgáltatás színvonalát is növelik - közölte a BKK.
Tavaly december 1-jén jelent meg a nyílt nemzetközi pályázati felhívás a rendelkezésre álló flotta nagyságától függően 10 és 20 közötti darabszámú használt, városi alacsonypadlós szóló autóbusz beszerzésére. A pályázat eredményhirdetése április 14-én megtörtént.
A nyertes a Hollandiában bejegyzett Womy Equipment Supply nevű társaság. A tizenhárom Van Hool A 300-as szóló, alacsonypadlós használt autóbusz 26.250 euró/jármű áron kerül a BKV Zrt. tulajdonába. A járművek ára (mintegy hétmillió forint) jelentősen kevesebb, mint egy öreg autóbusz felújítási költsége, ráadásul alacsonypadlós és környezetbarát járművet kapnak a budapestiek - írták.
Az autóbuszokat a budapesti arculathoz igazodva fényezik, valamint megnövelik a nyitható ablakfelületeket, zárt vezetőfülkét alakítanak ki, és lehetőség szerint klímaberendezéssel látják el a flottát, amely várhatóan 2011. szeptember végére áll forgalomba.
A buszok jelentős részben azonos típusúak a Brüsszelből használtan két éve beszerzett csuklós Van Hool buszokkal, amelyek üzemeltetési tapasztalatai igen kedvezőek. A beszerzés fedezete szerepel a Budapesti Közlekedési Központ által előkészített, minden eddiginél nagyobb összegű 2011. évi tömegközlekedési beruházási támogatásban, azaz a BKV beruházási tervében.
A használt járművek beszerzése a hannoveri villamosok, az eberswaldei trolibuszok és a Van Hool szólóbuszok után is folytatódik. Folyamatban van a közbeszerzési eljárás harminc további használt autóbusz beszerzésére. A használt járművek azonban nem helyettesítik az új járművek beszerzését, amelyek előkészítésén a BKK és a BKV közösen dolgozik - áll a közleményben.MTI
Cikkek
Katasztrófavédelmi gyakorlat - próbariasztást tartottak
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 11:03
Egy előre bejelentett katasztrófavédelmi gyakorlat szerint a középföldei Hosszú-folyón levonuló, minden eddigit meghaladó árvíz miatt szükségessé vált a völgyzugolyi, a gondori és a rohani polgári védelmi árvízvédelmi csoportok riasztása - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerdán az MTI-vel.
A próbariasztás szerint az árvízvédelmi csoportokat és gépjárműveket 24 órán belül mozgósítani kell a helyi tűzoltólaktanyákba. A katasztrófavédelem Ithil, Nelossel, Lainor, Annis és Adaren településeken homokot és homokzsákot biztosít a lakosság számára saját lakóingatlanaik védelméhez.
"Mivel ez egy értesítési gyakorlat, ezért ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy most nem kell a polgári védelmi szervezetekbe beosztottaknak tenniük semmit, és természetesen sehol nem kell homokzsákokat tölteni" - hangsúlyozta az OKF.
Az OKF azt kérte, hogy senki ne telefonáljon, mivel ez csak egy próbariasztás. A közleménnyel megegyező információk elérhetőek a www.katasztrofavedelem.hu című honlapon.MTI
Cikkek
Nem mozdul a forint
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 10:33
Alig változott a forint árfolyama szerda reggelre, az euró jegyzése a hét eleje óta kialakult szűk 267-268 forintos tartományban ingadozik.
Az eurót szerdán délelőtt negyed tizenegykor 267,60 forinton jegyezték a kedd délutáni 267,77 forint után.
Kedden az euró jegyzése 267,30 és 268,30 forint között mozgott, kissé szűkebb tartományban a hétfői 267,30-268,60 forintnál. Az árfolyam ingadozás középpontja mindkét nap 267,80 forint közelében volt.
Ahogy már korábban is beszámoltunk róla, a forint az év eleje óta az euróval szemben szerzett nyereségének mintegy harmadát adta le az elmúlt héten.
Az euró kissé magára talált szerdára virradóra a nemzetközi deviza kereskedelemben, erősödött a dollárral szemben az elmúlt héten elért hét hetes mélypontjáról. Kedden a spanyol kötvénykibocsátás jegyzési eredménye enyhítette kissé az euróövezeti adósságszolgálati válság okán az euróra nehezedő árfolyam gyengítő nyomást.
Kövesse figyelemmel a devizapiac alakulását a Privátbankáron >>
Az európai államadósságszolgálati válság újabb bonyodalmai, nevezetesen a görög adósság esetleges átütemezésének kilátása azonban továbbra is felfelé erősen korlátozza az euró mozgásterét, már csak azért is, mert az európai pénzügyi vezetők csak most a hét elején kezdtek el nyíltan beszélni ennek lehetőségéről. Az euróövezeti inflációs fejlemények tükrében viszont egy újabb EKB kamatemelés erősödő valószínűsége szilárd alsó támaszt nyújt az eurónak.
A dollárt szerdán délelőtt 187,87 forinton jegyezték a kedd délutáni 189,14 forinttal szemben, az euró pedig ezalatt 1,4258 dollárra erősödött 1,4168 dollárról.
A svájci frank jegyzése 213,35 forint 213,47 forint után, száz japán jent 231,87 forinton jegyeznek 232,31 forinttal szemben.MTI
Cikkek
Közbeszerzés és pályázat nélkül bíztak meg MSZP- és SZDSZ-közeli cégeket?
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 10:29
Feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az elszámoltatási kormánybiztos az infokommunikációs kis- és középvállalkozások feltőkésítésével foglalkozó Informatikai Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 2004 és 2010 közötti gazdálkodása miatt. Budai Gyula ezt szerdai sajtótájékoztatóján közölte, hozzátéve, hogy az ügyben 1,7 milliárd forint kár érte az államot.
A részletekről kifejtette: a befektetések lebonyolítására semmilyen közbeszerzési, pályázati eljárást nem írtak ki. A vizsgálat során megállapították - folytatta a kormánybiztos -, hogy azoknak a cégeknek a többsége, amelyekkel szerződést kötöttek, az MSZP és az SZDSZ holdudvarához köthetők. Hozzátette, a társaságok nagy része mögött offshore tulajdonú cégek voltak.
A szerződéskötések egyikében érintett Kóka János volt SZDSZ-es politikus, egykori gazdasági és közlekedési miniszter is - mondta Budai Gyula, aki Kóka Jánost nevezte meg válaszul arra a kérdésre is, hogy milyen magas szintig kellett tudni a történtekről a kormányzati, állami vezetésben.MTI
Cikkek
Visszatért 23.000 pont fölé a BUX nyitáskor
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 09:24
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 134,03 pontos emelkedéssel, 23.113,57 ponton nyitott szerdán. Ez a keddi záró értékéhez képest 0,58 százalékos erősödést jelent.
Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője szerint a magyar piacon a vezető részvények közül az OTP, és a Mol szerepelhet jobban, a gyógyszerpapírok viszont gyengélkedhetnek, hiszen a gyógyszertámogatás rendszerének átalakításáról kedden megjelent új információk negatívan befolyásolhatják az Egis és a Richter árfolyamát - fejtette ki. Az FHB hajnalban közzétett első negyedéves eredményei az elemző értékelése szerint elmaradnak a várakozásoktól.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője szerint a nemzetközi hangulatot segíti az euró és a főbb nyersanyagok erősödése az éjszaka folyamán.
Hozzátette: a magyar piac esetén azért jogos a kétkedés, mert ha azok a sajtóértesülések, amelyek szerint a kormány és a bankok megállapodása a devizahitelesek megsegítéséről akadályokba ütközött, igaznak bizonyulnak, akkor az az OTP esetében ronthat az utóbbi hetek relatíve pozitív hangulatán.
Ugyan a nemzetközi hangulat fontosabb irányjelző, de azért ide kívánkozik, hogy csütörtökön a Mol és az OTP is közöl adatokat az első negyedévéről - jegyezte meg Balásy Zsolt.
Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását a Privátbankáron>>
MTI
Cikkek
Közel ötödével kevesebben haltak meg az utakon
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 09:11
Az I. negyedévben közel ugyanannyi személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, mint az előző év azonos időszakában, azonban csökkent a halálos balesetek száma
Cikkek
Közel 5 százalékos leépítés volt a közszférában
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 09:00
A költségvetési szférában dolgozók létszáma 4,6 százalékkal lett kevesebb egy év alatt, ami az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható
Cikkek
A Ménesbirtok szerint törvényes volt a privatizáció
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 08:12
A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. vezetői és dolgozói szerint a Ménesbirtok 2004-es privatizációja, annak lebonyolítása megfelelt a hatályos törvényi rendelkezéseknek és a privatizációs szerződés előírásainak - olvasható a cég keddi közleményében, amely Budai Gyula kormánybiztos hétfői bejelentésére reagál, miszerint feljelentést tesz a mezőhegyesi Ménesbirtok privatizációja ügyében ismeretlen tettes ellen folytatólagosan elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt.
A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. vezetőségének közleménye szerint 2004 áprilisában nem az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. hagyta jóvá a Mezőhegyesi Ménesbirtok állami tulajdonú részvénycsomagjának értékesítését, hanem a kormány határozattal jelölte ki másik kilenc agrárcéggel együtt.
Az ÁPV Rt. a kormányhatározat és a privatizációs törvény előírásai szerint nyílt, egyfordulós pályázati eljárással bonyolította le a tranzakciót. Egy pályázó jelentkezett a 79,52 százalékos részvénycsomag megvásárlására, a Határhaszon Rt. A felajánlott vételár a részvénycsomag névértékét meghaladta, valamint a vevő vállalta, hogy egy éven belül 800 millió forint készpénzes tőkeemelést hajt végre a Ménesbirtok Rt.-ben. Ez a tranzakció a vállalásnak megfelelően megtörtént - áll a zrt. közleményében.MTI
Cikkek
Médiatanács: a Radiocafe többszörösen megszegte a feltételeket
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 08:08
A Médiatanács több alkalommal adott fizetési könnyítést a radiocafe Kft.-nak, de a szolgáltató az ezekben vállalt feltételeket is sorra megszegte - nyilatkozta az MTI-nek a testület szóvivője azzal kapcsolatban, hogy kedden befejezte műsorszolgáltatását a 98.6-es frekvencián sugárzó rádió, miután a Médiatanács felmondta a műsorszolgáltatási szerződését.
Kiricsi Karola elmondta: a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa minden esetben a méltányosság és az egyenlő elbánás követelményét tartja szem előtt a döntések meghozatalánál. A médiaszolgáltatónak 2010 júliusa óta vannak fizetési problémái, tartozása azóta halmozódik.
A testület a radiocafe Kft. esetében is méltányosan járt el és több alkalommal is fizetési könnyítést adott - többek között már tavaly ősszel hat havi kamatmentes részletfizetést tett lehetővé - de a szolgáltató az ezekben vállalt feltételeket is sorra megszegte. Kiricsi Karola mindezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a rádió közleményében azt írta: a médiahatóság nem tolerálta a díjhátralékot, "annak ellenére sem, hogy más médiumokkal szemben időnként sokkal megengedőbb magatartást tanúsított".
A szóvivő közölte azt is: a rádió utoljára mintegy 24 millió forint összegű díjtartozásának megfizetésére kapott haladékot május 9-éig. A tartozást határidőre nem rendezték, emellett a szolgáltató a bankgarancia biztosítására vonatkozó kötelezettségét is megszegte, ezért Médiatanács 2011. május 11-én a radiocafé Kft.-vel kötött műsorszolgáltatási szerződés azonnali hatállyal való felmondásáról döntött.
A kereskedelmi rádió korábban azt közölte: az elmúlt 11 évben csaknem 250 millió forint műsorszolgáltatási díjat fizetett meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak és jogelődjének, az Országos Rádió és Televízió Testületnek (ORTT). A nehéz gazdasági helyzet, a rádiós hirdetési piac nagymértékű zsugorodása miatt a díjfizetésben héthavi hátralékuk keletkezett, amelyet a médiahatóság nem tolerált tovább, "annak ellenére sem, hogy más médiumokkal szemben időnként sokkal megengedőbb magatartást tanúsított" - olvasható a radiocafé közleményében.MTI
Cikkek
Rokkantnyugdíjak: tavaly még a mostani ellenzék is felülvizsgált volna?
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 08:00
Rétvári Bence szerint egy év alatt 180 fokot fordult az MSZP, az LMP és a Jobbik véleménye is a korai nyugdíjba vonulás kapcsán, hiszen mindegyik ellenzéki párt 2010-es választási programjában szerepelt ennek felülvizsgálata
Cikkek
Rokkantnyugdíj: az MSZP szerint csak néhány csalót kellene kiszűrni
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 07:41
Az MSZP szóvivője szerint a kormány bejelentései az ígért egymillió munkahely helyett a munkanélküliek számának növekedését, csökkenő betegterhek helyett pedig a gyógyszerárak emelkedését ígérik. A rokkantnyugdíjasok esetében a párt szerint csak néhány csalót kellene elfognia a kormánynak
Cikkek
Szociális kérdőív: adatok nélkül nem lehet visszaküldeni?
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 07:19
Vizsgálatot indított az adatvédelmi biztos a napokban postázott szociális konzultáció miatt, mivel a kérdőíven feltüntetett vonalkóddal kapcsolatban érkezett több panasz a biztoshoz
Cikkek
Új cukorgyár épül Kapuváron?
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 07:08
A hazai piac és az unión kívüli országok ellátását is szolgálná egy, a rábaközi gazdák terve szerint Kapuváron megépítendő cukorgyár - írta szerdai számában a Népszabadság.
Szarvas Béla, a Korona Vagyonkezelő Szövetkezet koordinációs igazgatója azt mondta a közelmúltban Csornán egy összejövetelen a gazdáknak: a szaktárcánál azt közölték, hogy a kiosztott kvóták miatt 2014-ig kevés mozgástere van a kormánynak.
A zöldmezős gyárépítés ötlete Kiss M. Vince gazdálkodótól származik. Tulajdonosai ugyanis rábízták az egykori kapuvári lengyár 35 hektáros területének gondozását. Ott gondolta felépíteni az új üzemet, melyben a környéken termelt répát dolgoznák fel. Ehhez persze fel kellene éleszteni a petőházi cukorgyár megszűnése után haldokló répatermelést a Rábaközben - írta a lap.MTI, Népszabadság
Cikkek
A plázák árnyékában újabb közepes láncok dőlhetnek be
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 07:07
A válság ideje alatt is erőteljes maradt a bevásárlóközpontok és a plázák terjeszkedése, ami a kiskereskedelmi láncokét is erősíti - írta szerdai számában a Napi Gazdaság, amely újabb közepes láncok bedőlését valószínűsíti.
A lap szerint a recessziós időszak alatti gyors növekedés egészségtelenül hathat a közepes és annál valamivel nagyobb kereskedelmi hálózatokra. Mint írták, a ruházati piaci elemzők szerint a magyar vállalkozások a legveszélyeztetettebbek. Hozzátették: nincs elegendő tőkéjük az árukészlet fél éves finanszírozásához, a boltban lekötött készletek pedig felboríthatják pénzügyi egyensúlyukat.MTI, Napi Gazdaság
Cikkek
Aki nem szerez diplomát, hogyan fizetné vissza a tandíjat?
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 06:58
Sem a kormány, sem az oktatási államtitkárság nem gondolkodik tandíjfizetés bevezetésében, a lemorzsolódás ellen a megelőzés lehet a leghatékonyabb módszer
Cikkek
380 forint körül alakul mától a benzinár
Privátbankár.hu | 2011. május 18. 06:50
A Mol Nyrt. egyaránt bruttó 2 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.
A mérsékléssel a 95-ös benzin ára átlagosan literenként 380-381 forintra, míg a gázolajé 360 forintra csökkent.
A Mol egy hete 6 forinttal mérsékelte a benzin és 10 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. Az autósok 20-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.MTI
Cikkek
Páva Zsolt: nincs veszélyben Pécs működésének finanszírozása
Privátbankár.hu | 2011. május 17. 18:29
Páva Zsolt, Pécs polgármestere szerint bár a baranyai megyeszékhely nehéz anyagi helyzetben van, működése ebben a ciklusban biztosan finanszírozható.
"Pécs olyan város, amely napra pontosan fizeti a számláit. A stabilabb gazdálkodás érdekében folytatni kell az év elején megkezdett programot, de a ciklus végére a bevételeink 3 milliárd forinttal meghaladják majd a kiadásainkat" - mondta a fideszes politikus kedden, sajtótájékoztatón.
Páva Zsolt megerősítette azt a korábbi sajtóhírt, miszerint az önkormányzat nem veszi fel a tervezett 2,76 milliárd forint hitelt, a költségvetés e hiányát rossz konstrukciójú hitelek kedvezőbbre váltásával kívánja pótolni.MTI
Cikkek
Új gyógyszertámogatási rendszer: a betegek nem járnak rosszul?
Privátbankár.hu | 2011. május 17. 18:20
Az új gyógyszertámogatási rendszerben a gyógyszergyártók társadalmi felelősségvállalása és az állam szerepe nagyobb lesz, betegterhek viszont tovább mérséklődhetnek - mondta Szócska Miklós
Cikkek
Visszamenőleg is csökkent a víz- és csatornaszolgáltatás díja a Balatonnál
Privátbankár.hu | 2011. május 17. 18:10
A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) a tavalyi árak alá tudta szorítani a víz- és csatornaszolgáltatás díját a balatoni települések számára a véglegesedett állami díjtámogatási rendeletnek és a cég hatékonyságjavító intézkedéseinek köszönhetően - jelentette be Winkler Tamás, a DRV vezérigazgatója kedden Fonyódon, a társaság új információs központjának avatóján.
A fogyasztók számára a különbözetet január elsejéig visszamenően jóváírja a társaság.
Veigl Gábor, a társaság érékesítési igazgatója kifejtette, a Balaton környékén a csatornaszolgáltatás díja az egy évvel ezelőttihez képest köbméterenként átlagosan, áfa nélkül számítva 484,9 forintról 448,6 forintra csökkent, míg a víz díja 380 forintról 397 forintra emelkedett. Az együttes díj így 19 forinttal csökkent köbméterenként. Ez még jelentősebb annak fényében, hogy az elmúlt években inflációt meghaladó mértékben, átlagosan 10 százalékkal emelkedettek a vízdíjak. A mostani árcsökkenés egy átlagfogyasztó számára havonta 200 forintos megtakarítást jelent. Közel száz balatoni és velencei-tavi településen köbméterenként összesen 24 forinttal csökken a szolgáltatás díja.
Veigl Gábor az MTI kérdéseire válaszolva elmondta, a Balatonnál az országos átlagot meghaladóak a víz- és csatornaszolgáltatás költségei. A térségben a szolgáltatás azért is speciális, mert máshol nincs ilyen fogyasztói kör, amelynek fele csak idény jelleggel, évenként két-három hónapra veszi igénybe a vízközmű szolgáltatásokat. Ráadásul az üdülőrégióban egy régi, a mai turistaforgalomnál nagyobbra kiépített rendszert kell üzemeltetni, sok kis települést kiszolgálva.
A költségeket növeli az is, hogy a fogyasztók nagy részét a Balatonból kinyert vízzel látják el, márpedig ennek tisztítása költségesebb, mint a kutakból, illetve karsztvízből származó vízé. Az igazgató hangsúlyozta, a társaság tavaly év végén zárult átvilágítása után végrehajtott hatékonyságjavító, a szigorúbb és átláthatóbb gazdálkodást szolgáló intézkedéseknek is köszönhető, hogy a DRV tudott élni az árcsökkentés lehetőségével.
Az országban a legnagyobb területen és legtöbb településen szolgáltató DRV vezetősége az érintett polgármesterek részvételével avatta fel Fonyód központjában az új, ügyfélbarát, akadálymentes információs pontját, amely a régi, nehezen megközelíthető fonyódi ügyfélszolgálatát váltja fel.
MTI
Cikkek
Hosszú távú együttműködés van kialakulóban Kínával?
Privátbankár.hu | 2011. május 17. 18:08
Orbán Viktor miniszterelnök Hu Chunhuával, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagjával, a Belső-Mongólia Autonóm Terület Állandó Bizottságának elnökével tárgyalt kedden. A találkozón elhangzott, hogy az elkövetkező időkben Közép-Európa lesz az európai kontinens legsikeresebb gazdasági térsége, ami megalapozhatja a Kínával való sikeres és hosszú távú gazdasági együttműködést - közölte a kormányfő szóvivője.
Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a vidéki Magyarországban nagy fejlődési lehetőség van, ezért a miniszterelnök és kínai tárgyalópartnere üdvözölte a belső-mongóliai régió együttműködési szándékát magyar vidéki városokkal. Megállapították továbbá, hogy a gazdaság mellett az oktatás és a kultúra lehet az együttműködés fontos területe - tette hozzá a szóvivő.MTI
Cikkek
MVH: több mint 176 ezer elektronikus kérelem érkezett a támogatásokra
Privátbankár.hu | 2011. május 17. 18:03
A szankciómentes határidő lezárultáig - azaz május 16-ig - több, mint 176 ezer egységes elektronikus kérelem érkezett az egységes területalapú támogatásra (SAPS), és további 20 jogcímre a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) - közölte az MVH az MTI-vel.
Palkovics Péter, az MVH elnöke nyílt levélben köszönte meg - a gazdálkodók nevében is - a falugazdászok és az agrárkamarai tanácsadók szakszerű munkáját, mellyel hozzájárultak az idei egységes elektronikus kérelmek minél pontosabb kitöltéséhez. A beérkezett több, mint 176 ezer kérelem mintegy 60 százaléka a falugazdászok és a kamarai tanácsadók támogatásával készült.
Az MVH-nál felhívják a gazdálkodók figyelmét, hogy május 16-án éjfélig lehetett szankciómentesen benyújtani az elektronikus egységes kérelmeket. Ám a kérelmeket még június 9-ig is elfogadja a hivatal, de a megállapított támogatási összeg már munkanaponként 1 százalékkal csökken. A május 16-ig beadott kérelmek módosítására viszont május 31-ig szankciómentesen van lehetőség - tartalmazza a közlemény.
A termelők az idén a SAPS mellett például a héjas gyümölcsökre, a málnára, a földieperre, a cukorra, a zöldség-gyümölcsre, a dohányra, a kedvezőtlen adottságú területekre (kat), az agrár-környezetgazdálkodásra (akg), erdősítésre, a fás- és a lágyszárú energiaültetvényekre igényelhetnek támogatásokat.MTI
Cikkek
A Mol válaszolt a horvát tőkepiaci felügyelet kérdéseire
Privátbankár.hu | 2011. május 17. 17:56
Négy ügylet keretében összesen 21.009 INA részvényt vásárolt a Mol professzionális brókereken keresztül OTC-n vagy a Zágrábi Értéktőzsdén - válaszolta a horvát tőkepiaci felügyelet (HANFA) kérdéseire a magyar olajipari társaság, válaszairól tájékoztatta kedden az MTI-t is.
Minden tranzakció a piaci árakkal összhangban történt, és minden vásárlást brókerek bonyolítottak - áll a válaszlevélben.
A HANFA-nak küldött levélben a Mol azt is tudatta, hogy letétkezelői és alletétkezelői számlákon a Mol összesen 4.746.629 darab INA részvényt tart.
A válasz előzménye, hogy korábban ismételten meghosszabbította a horvát tőkepiaci felügyelet az INA részvényeivel való kereskedés tiltását a zágrábi tőzsdén. A határozat értelmében május 20-án zárásig nem forgalmazhatók az INA értékpapírjai. A kereskedést már április 28-a óta tiltja a horvát pénzügyi felügyelet.
Az INA részvényeinek záróára április 27-én 4.200 kuna volt (1 kuna mintegy 36 forint).
A hosszabbítás indokaként a HANFA azt közölte - a korábbi hetek indoklásaihoz hasonlóan -, hogy adatokat kért a Moltól az INA részvényeivel való kereskedésekről. A felügyelet arra vár választ, hogy a Mol közvetítőkön vagy saját cégein keresztül vásárolt-e horvát olajvállalatának értékpapírjaiból.
Az INA legnagyobb tulajdonosa a magyar Mol, amely közel 47,47 százalékot birtokol a társaság papírjaiból, míg a horvát kormány részesedése csaknem 44,84 százalék.
A Mol 2010. december közepén tett vételi ajánlatot a kisrészvényeseknek, a kínált 2.800 kunás ár akkor 60 százalékkal magasabb volt a kihirdetés előtti utolsó záróárnál.MTI
Cikkek
Magyarországon is áthaladna az észak-déli gázfolyosó
Privátbankár.hu | 2011. május 17. 17:33
Még az idén hivatalosan benyújtják az Európai Bizottságnak az észak-déli, Lengyelországból Horvátországba vezető gázvezeték tervét, és három év múlva a projekt várhatóan már a megvalósulás szakaszában lesz - jelentette ki Mikolaj Budzanowski lengyel kincstárügyi miniszterhelyettes kedden Katowicében.
A balti-tengeri Swinoujscie lengyel kikötővárosban épülő cseppfolyósgáz-termináltól Lengyelországon, Csehországon, Szlovákián és Magyarországon át a tervezett horvátországi Adria cseppfolyósgáz-terminálig vezető folyosó terve az egyik témája volt a sziléziai vajdasági székvárosban zajló III. Európai Gazdasági Kongresszus keddi műhelybeszélgetéseinek.
A folyosó nem lesz teljesen új gázvezeték, sok már létező vagy a tervezés-megvalósítás különböző szakaszaiban lévő nemzetközi vagy nemzeti vezetékre épül. A miniszterhelyettes szerint mire Swinoujsciéban 2014-re működni kezd a gázterminál, a folyosó projektje már a megvalósulás szakaszában lesz. Ez azonban függ az EU pénzügyi támogatásától és a szükséges környezetvédelmi és közbeszerzési eljárásoktól.
A gázfolyosó célja a regionális gázpiacok integrációjának és a gázszállítások biztonságának növelése, valamint az, hogy lehetővé tegyék a közép- és kelet-európai országok számára a hozzájutást új forrásokhoz (például Norvégiában).
A swinoujsciei cseppfolyósgáz-terminál az első ilyen létesítmény a balti-tengeri térségben. Kapacitását 5 milliárd köbméterre tervezik azzal, hogy 7,5 milliárd köbméterig bővíthető. Megépítése "új minőséget" jelent Közép-Európában, tekintve, hogy ott eddig csak kelet-nyugati vezetékek léteztek, ami azzal járt, hogy csak a keleti szomszédoktól lehetett földgázt vásárolni - mondta a miniszterhelyettes.
Jan Chadam, a kivitelező Gaz-System vállalat elnöke szerint a projekt reális, gond nélkül lehet pénzügyi forrásokat szerezni olyan jól előkészített infrastrukturális beruházásokhoz, mint amilyen az észak-déli gázfolyosó. A projekt nem jár gázár-növekedéssel, sőt hosszabb távon olcsóbban lehet majd gázt vásárolni. A lengyelországi beruházások összköltsége a következő 4 évben mintegy 2 milliárd euró lesz, s a vállalat 2017-ig további 1 milliárd euró befektetést tervez. Közölte, hogy a balti-tengeri gázterminál építése az ütemtervnek megfelelően halad, nincs késedelem.
A Gaz-System folytatja a gázvezetékek építését is, az idén 160 kilométerrel készül el, főleg Alsó-Sziléziában. Ez több, mint amennyit Lengyelországban összesen építettek az elmúlt csaknem 10 évben - tette hozzá Jan Chadam.MTI
Cikkek
23.000 pont alatt zárt a BUX
Privátbankár.hu | 2011. május 17. 17:23
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 168,30 pontos, 0,73 százalékos csökkenéssel, 22.979,54 ponton zárt kedden.
Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását a Privátbankáron >>
MTI
Cikkek
Kényes ügy: a Fidesz kivizsgálná, hogyan tűntek el a cukorgyáraink
Privátbankár.hu | 2011. május 17. 17:08
Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték fideszes képviselők a cukorgyárak privatizációjának és a cukorreform kivizsgálása érdekében
Cikkek
Fülöp Sándor: tegyen új előterjesztést a kormány Paks bővítésére
Privátbankár.hu | 2011. május 17. 17:02
Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa azt javasolja, hogy a kormány tegyen új előterjesztést a paksi atomerőmű bővítése ügyében az Országgyűlésnek, mivel álláspontja szerint a korábbi országgyűlési határozat nem volt kellő módon előkészítve.
Az országgyűlési biztos kedden Budapesten egy háttérbeszélgetésen úgy vélekedett, hogy a 2009 tavaszán kiadott országgyűlési határozat, amely lehetővé tette a paksi atomerőműben új blokk - esetleg blokkok - létesítését, egy nem minden szempontra kiterjedő kormányzati előkészítő anyagon alapult. Ezért az az állásfoglalás született a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának hivatalában ez év áprilisában, hogy a kormány végeztesse ez a tervezett paksi bővítés kapcsán a stratégiai környezeti hatásvizsgálatot, és ez alapján tegyen ez ügyben új határozati javaslatot az Országgyűlésnek.
Fülöp Sándor hangsúlyozta: nagy jelentőségű ügyről van szó, amely több évtizedre előre meghatározhatja a követendő magyar energiapolitikát, ezért szükséges a körültekintő előkészítés.
Ezért is kezdeményezett az ügyben országgyűlési biztosi vizsgálatot két éve az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ - mondta Perger András, az Energiaklub munkatársa az MTI-nek.
Perger András szerint a kifogásolt országgyűlési határozattal a mindenkori kormány olyan biankó felhatalmazást kapna a paksi atomerőmű bővítésére, amely nemkívánatos. A kifogásait ezért az energiaklub még 2009-ben megfogalmazta, amelynek nyomán indult meg az ombudsmani vizsgálat.
A jövő nemzedékek országgyűlési biztosának nemrégiben közzétett állásfoglalása lényegében tükrözi az energiaklub által megfogalmazott kifogásokat. Bár az állásfoglalásban más szempontok is megjelentek, a szakértő példaként említette a nagyobb nyilvánosság bevonását a kérdéskör megvitatásába.
Perger András hangsúlyozta, hogy az atomerőmű bővítésének koncepcióját azért is különös körültekintéssel kell megvizsgálni, mert az ronthatja az alternatív energiaforrások felhasználási esélyeit is. A szakértő megjegyezte: az ombudsmani állásfoglalás még időben született, ugyanis a paksi atomerőmű esetleges bővítéséről még semmilyen konkrét döntés nem született semmilyen szinten.MTI
Cikkek
Tartja magát a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2011. május 17. 16:35
Alig változott a forint árfolyama az euróval szemben kedden a hétfőihez képest.
Az eurót kedden délután negyed ötkor 267,77 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 267,33 forint után. Kedden az euró jegyzése 267,30 és 268,30 forint között mozgott, kissé szűkebb tartományban a hétfői 267,30-268,60 forintnál. Az árfolyam ingadozás középpontja mindkét nap 267,80 forint közelében volt.
A forint az év eleje óta az euróval szemben szerzett nyereségének mintegy harmadát adta le az elmúlt héten.
Az euró egymással ellentétes hatású tényezőknek kitéve ingadozott kedden. Egyrészt változatlanul ki van téve egy esetleges görög adósság átütemezés árfolyamgyengítő hatásának, másrészt az euróövezeti inflációs adatok függvényében egy újabb EKB-kamatemelés növekvő valószínűségének támogatását élvezi. Kedden a spanyol kötvénykibocsátás jegyzési eredménye enyhítette kissé az euróövezeti adósságszolgálati válság okán az euróra nehezedő árfolyam gyengítő nyomást.
Kövesse figyelemmel a devizapiac alakulását a Privátbankáron >>
Az euró jegyzése 1,4168 dolláron állt kedden délután a hétfő délutáni 1,4219 után, a dollárt pedig 189,14 forinton jegyzik a hétfő délutáni 188,20 forint után.
A svájci frankot 213,47 forinton jegyzik kedden, míg száz japán jent 232,31 forinton a hétfő délutáni 212,82 forintos svájci frank és 232,70 forintos jen jegyzés után.MTI
Cikkek
Megtalálja-e itthon is a piacát a libamáj?
Privátbankár.hu | 2011. május 17. 16:11
Konkrét marketingeszközökkel és stratégiával próbálják fellendíteni, valamint bővíteni a magyar libamáj bel- és külföldi piacait az ágazat szereplői és a kormány
Friss
Makro / Külgazdaság
Valakinek 394 milliárd forintos ajándékot hozhat a Jézuska
Hatalmas összeg jött össze az amerikai lottón.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Magyarország is szeretne róla példát venni, Németországból viszont egy pofon jöhet
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Sior: levelek haza - 3.
09:57
-
Megrendezték Egerben a Shotokan Karate Liga Nemzetközi Bajnokságát
19:47
-
Megjelent az új méh állatjóléti támogatási konstrukció
18:43
-
Nemzetközi szinten is az élmezőnybe tartoznak Magyarország zöld átállással összefüggő eredményei
18:36
-
Harminc éve hódítják meg a Bükköt a túrázók
18:19
legolvasottabb
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
-
Ledőlt egy tabu Kijevben – végjátékához közelít az ukrajnai háború
2024. december 3. 18:31
top 24
-
„Nem vagyok biztos benne, hogy megvan az a 280 milliárd forint” – milyen csontvázak vannak Matolcsy György szekrényében?
2024. december 21. 14:35
-
Olaf Scholz: Jóval nagyobb a támadás mértéke, mint azt gondoltuk
2024. december 21. 12:46
-
Magyar Péter megijesztette Orbán Viktort? A nevét sem ejtette ki a miniszterelnök
2024. december 21. 13:18
-
Ausztriában már megkapták levelüket a szír menekültek
2024. december 21. 15:59
-
Robert Fico korrupcióval vádolja Zelenszkijt
2024. december 21. 15:44