Cikkek
Cikkek
A német kormány támogatja az elektromos autók elterjedését
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 11:37
A német kormány milliárdokkal kívánja támogatni elektromos autók vásárlását - írta csütörtöki számában a Bild című lap.
A tervek között szerepel egyebek mellett, hogy tíz évre mentesülnének a gépkocsiadó megfizetése alól azok, akik elektromos autót vesznek. A szolgálati gépkocsik esetében olyan mértékben csökkentenék az adót, hogy kedvezőbb legyen e-autó vásárlása, mint egy hagyományos kocsié. Emellett a kormány több ezer elektromos autó beszerzését is tervezi állami hivatalok számára.
Az elektromos autók elterjesztésére létrehozott, főként az ipar képviselőiből álló nemzeti NPE platform egy héten belül előterjeszti javaslatait, majd ezt követően a kormány kidolgozza a támogatási programot.
Az NPE 3,8 milliárd euró támogatást tartana szükségesnek, ennek segítségével 2020-ig - összhangban a kormány terveivel - egymillió e-autó kerülhetne forgalomba Németországban, és legalább 30 ezer új munkahely létesülhetne.MTI
Cikkek
Munkaerőpiaci nyitás: nincs szó bevándorlási hullámról?
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 11:30
A munkaerő szabad mozgása része a munkanélküliség megoldásának Európában - nyilatkozta Andor László, hozzátéve: kétirányú mozgást biztosító stratégiára van szükség
Cikkek
Álláskeresés: a netet használjuk, a Facebooktól félünk
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 10:58
Egy felmérés szerint a magyarok egyharmada az interneten igyekszik állást találni. A Facebook egyszerre segítség és veszélyforrás is?
Cikkek
Bermuda, sportzokni, szandál: mi tilos tárgyaláskor?
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 10:48
Milyen ruhát kell viselni, ha üzleti vacsorára vagy bálba vagyunk hivatalosak és mikor öltözhetünk lazábban? A MrSale.net összeállítása
Cikkek
Portugália: nyugdíj-különadó is van a mentőcsomaghoz csatolva?
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 10:41
Mély recesszió és többévi kemény megszorítás vár Portugáliára a pénzügyi mentőcsomaghoz csatolt feltételrendszer alapján - írta a csütörtöki Financial Times
Cikkek
A piaci szereplők az EKB döntésére várnak
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 10:17
A szerda délutánihoz képest kissé gyengült a forint; csütörtök délelőtt 9.45-kor az eurót 264,91 forinton, a svájci frankot 207,71 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon.
Az euró szerda délután, a magyar eurókötvény kibocsátás után 264,08 forintra erősödött a kedd délutáni 265,55 forintról. Csütörtök kora reggel az euró 265,57 forinton állt a nemzetközi jegyzésben. A svájci frankot 206,69 forinton jegyezték szerda délután, míg csütörtök reggel 207,65 forinton.
Az Európai Központi Bank döntésére, és az azt követő sajtótájékoztatón elhangzó kommentárokra várnak a piaci szereplők, így a forint piaca is lanyha - mondták az MTI kérdésére devizapiaci kereskedők. A forint várhatóan 264,50-265,50/euró árfolyamon mozog a nap folyamán. A svájci frank viszont - bármi történik a világban - erősödik a többi devizához képest.
Friss devizapiaci árfolyamok >>
A CIB szakértői úgy vélik, hogy a piac alapvetően örült az eurókötvény kibocsátásnak, mert az értékesítés sikere még inkább csökkenti az ország kockázatosságát.
A dollár csütörtökön délelőtt 177,97 forintot ért 1,4889 dolláros euró árfolyamnál, szerda délután még 176,92 forinton jegyezték. Száz japán jent délelőtt 222,04 forinton jegyezték a szerda délutáni 219,47 forint után.MTI
Cikkek
Mérnököt, informatikust keres az álláshirdetések negyede
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 10:11
Sokkal több mérnökre és informatikusra lenne szükség hazánkban, a távmunka alkalmazása pedig továbbra sem népszerű itthon
Cikkek
Alulfinanszírozottá válhat a felsőoktatás?
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 10:05
A kutatóegyetemek rektorai szerint az új felsőoktatási törvény koncepciója a forráskivonásnak alárendelten ír elő strukturális átalakításokat. Hoffmann Rózsa szerint túlméretezett a felsőoktatás
Cikkek
Sokat spórol az állam az egészségpénztári tagokon
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 09:57
Egy friss felmérés szerint az egészségpénztári tagok nagyobb valószínűséggel kerülik el a súlyos, magas egészségügyi kiadásokkal járó betegségeket
Cikkek
155 milliárdos vagyonnal a leggazdagabb az OTP-vezér
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 09:30
A leggazdagabb magyar 2011-es listáját az idén Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója vezeti 155 milliárd forintos vagyonnal
Cikkek
Visszafogott kereskedés lesz ma a BÉT-en?
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 09:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,74 pontos emelkedéssel, 23.676,83 ponton nyitott csütörtökön. Ez a legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 0,10 százalékos erősödést jelent.
Az enyhe pozitív nyitás után a nemzetközi piacokhoz hasonló irány várható a budapesti parketten - mondta el Rózsa Balázs, az OTP Bank tőzsdei műveletek osztályának vezetője. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy több éves csúcs után vették lefelé az irányt a piacok, de a trend egy nap alatt nem fordul meg. A "tetőn gyengeség mutatkozik", és majd a következő napok döntik el, hogy megálló, vagy trendforduló következett-e be - tette hozzá.
Rózsa Balázs szerint nyitásnál a BUX enyhe nyereségét a határidős piacok alapozzák meg, de semmi specifikus nem várható, ami miatt az európai piacok irányától elválna a budapesti árfolyamok mozgása.
Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását a Privátbankáron>>
A CIB reggeli elemzése számos európai bank kamatdöntésével összefüggő várakozásokra hívja fel a figyelmet és a döntések előtt visszafogott kereskedést várnak.
Somi András, a KBC Securities elemzője szerint a BUX, "egy karnyújtásnyira" került a 23.600-as szinten található támaszához. Ennek "eleste" esetén a vezető index ismét visszakerülhet a korábbi sávba, melyet hosszú ideig nem tudott elhagyni.MTI
Cikkek
Alkotmány: a Védegylet aggódik, az ombudsman bizakodó
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 08:59
A Védegylet meglepődve fogadta Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának az új alaptörvénnyel kapcsolatos optimizmusát. A környezet védelméért kiálló szervezet képviselői közleményükben azt írták, nem tudják osztani az ombudsman "lelkesedését", mert szerintük fontos elemek kerültek ki az alkotmányból
Cikkek
Kapos Volán: megegyeztek, így nem lesz sztrájk
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 07:59
Elhárult a sztrájkveszély a Kapos Volánnál - közölte Dobi István, a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (KVASZ) elnöke az MTI-vel.
A Kapos Volán Zrt. vezérigazgatójával, Gál Zoltánnak folytatott szerdai egyeztető tárgyaláson "sikerült a nézeteltéréseket tisztázni" - mondta a társaság 640 munkavállalójából 534 dolgozót képviselő szakszervezeti vezető.
A tárgyalás, melyen Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke is részt vett, eredménnyel zárult: a munkáltató a tagdíjat a szakszervezeti tagoktól levonja és a munkaidő kedvezmény pénzbeni megváltással együtt a szakszervezet bankszámlájára átutalja - közölte Dobi István.
Mivel teljesült a szakszervezet elvárása, így a május 17-ére meghirdetett munkalassító sztrájk megtartására nem kerül sor - tette hozzá a KVASZ elnöke.MTI
Cikkek
6 százalék a magyar eurókötvény kuponja
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 07:51
Az egymilliárd eurós hétéves magyar kötvényt négyszeres túljegyzés és 6 százalékos kupon mellett bocsátották ki szerdán az IFR Markets, a Thomson Reuters pénzügyi hír- és piaci elemző szolgáltatásának értesülése szerint.
A 2019 januárjában lejáró kötvény árazásakor kialakult hozam 270 bázisponttal magasabb a vonatkozó euró kamatcsere (mid-swap) hozamnál.
A Reuters kora esti információja szerint a kötvény kuponja (azaz az évenként fizetendő kamat) 6 százalék.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerdán a honlapján hozta nyilvánosságra, hogy mandátumot adott a Deutsche Bank, az ING és a UniCredit pénzintézeteknek egy euróban denominált benchmark kötvény kibocsátásának megszervezésére.
Pénteken Orbán Viktor, Matolcsy György, Fellegi Tamás és Varga Mihály Frankfurtban részt vesz a Deutsche Bank által szervezett befektetői találkozón - erősítette meg a korábban már bejelentett programot a miniszterelnök sajtóstábja az MTI-nek.MTI
Cikkek
98%-os különadó: mégis vonatkozni fog a politikusokra is?
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 07:29
A Fidesz frakcióelnöksége kezdeményezi, hogy a végkielégítéseket 98%-os adóval sújtó törvény a parlamenti képviselőkre, valamint a távozó megyei közgyűlési elnökökre is vonatkozzon
Cikkek
Keresik a vagyonosodási vizsgálatok által "kinevelt" kölcsönneppereket
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 07:19
A vagyonosodási vizsgálatok olyan kölcsönneppereket neveltek ki, akik a szerződéses összeg néhány százalékáért biztosítanak - papíron - kölcsönt az ellenőrzés alá vont személynek - írta a csütörtöki Napi Gazdaság.
A napilap cikke szerint a szerződések akár 10-20 millió forintról is szólhatnak, az adóhatóság viszont nehezen tudja felderíteni a kölcsönadók vagyoni helyzetét, mivel az érintettek sok esetben Szlovákiában élők vagy hajléktalanok.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nem tudott felvilágosítást adni arról, hogy eddig hány büntetőfeljelentést tett ilyen ügyekben.
A kölcsönnepperrel szemben nehéz fellépni, az ugyanis kevés, hogy a hatóság szerint nem volt elég pénze a kölcsön nyújtására. Ez csak azzal a következménnyel jár, hogy az adózónak meg kell fizetnie az adót, de azzal már nem, hogy megvádolják adócsalással. Azt kell bizonyítani, hogy a nepper a szerződést a benne foglalt összeg néhány százalékáért írta alá, de ezt szinte csak abban az esetben tudják megtenni, ha egy nepper egyszerre több ügyben is felbukkan - olvasható a cikkben.
A Napi Gazdaság információi szerint a NAV több ilyen nepperről is tud.MTI, Napi Gazdaság
Cikkek
Továbbra is titkos a Gripen-beszerzések háttere
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 07:03
Még tíz évig, 2021. december 31-ig titkos az első Orbán-kormány nemzetbiztonsági kabinetülésének az a jegyzőkönyve, amely a Gripen-beszerzésről szól - írta a csütörtöki Népszabadság.
A cikk szerint a kabinetülésről szóló jegyzőkönyvből pontosan kiderülne, hogy az első Orbán-kormány miért döntött a szakmai iránymutatások ellenére az F-16-osok helyett a svéd vadászgépek mellett.
A napilap a Honvédelmi Minisztériumnál (HM) találta meg az iratot, ahol azt a tájékoztatást adták, hogy az előterjesztés minősítésére az akkor hatályos államtitokról és szolgálati titokról szóló törvény, valamint a honvédelmi szolgálati titokról szóló HM-rendelet alapján került sor. A szaktárca elismerte azt is, hogy az irat minősítésének felülvizsgálatára legutóbb tavaly került sor, amely során a minősítő a 2021-ig szóló határidő fenntartását tartotta indokoltnak - áll a cikkben.MTI, Népszabadság
Cikkek
Aki gyermeket vállal, nem szegénységet vállal
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 19:05
A Szociális, Család- és Ifjúságügyért felelős Államtitkárság kampányban hívja fel a figyelmet a családi életet támogató munkahelyek fontosságára
Cikkek
A házi erőmű lehet a jövő megoldása
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 19:00
Szakemberek szerint a házunk tetőszerkezetébe építve is megtermelhetjük az éves szükségletünket kielégítő villamos energiát napenergiából
Cikkek
Felborult nálunk a természet rendje
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 18:53
Megszaporodtak a természeti katasztrófák a Kárpát-medencében, a biztosítók által kifizetett kárösszegek a korábbi évek átlagának többszörösét érték el az elmúlt 2 évben
Cikkek
Egyetemek bezárása: a Nefmi cáfol
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 18:36
A kormány várhatóan május végén tárgyalja a felsőoktatási koncepciót - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) szerdán az MTI-vel, alaptalannak nevezve azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint a kabinet már döntött volna felsőoktatási intézmények bezárásáról.
A minisztérium oktatásért felelős államtitkársága utalt arra, hogy február 4-én egyetértés alakult ki a kormány, a diákszervezetek és az érintett intézmények képviselői között a felsőoktatási törvényt előkészítő dokumentumokról.
Mint írta, a dokumentumban a felsőoktatás egyik legfőbb problémájaként az oktatás színvonalának csökkenését, az oktatói és hallgatói teljesítmények egyenetlenségét, az átláthatatlan, ellentmondásos szabályozást nevezték meg.
Az államtitkárság felidézte a dokumentum alapelveit is, az egyebek mellett kimondja: a magyar felsőoktatás a közjót szolgáló intézményrendszer, a minőségi felsőoktatás az ország versenyképességének hajtóereje.
"Küldetése a nemzet szellemi és gazdasági fejlődésének megalapozása, célja a versenyképes tudás átadása, az emberiség tudásának gyarapítása, az egyén és a köz boldogulásának elősegítése" - írták a közleményben.
MTI
Cikkek
Feleannyi egyetemet hagyna meg a kormány?
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 18:07
Az origo.hu szerint a mostani 29 állami fenntartású egyetem helyett a jövőben csak 16 maradna. Az államtitkárság helyett az illetékes minisztérium reagált közleményben
Cikkek
Ki merték mondani: "strukturális reform"
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 17:54
Már a nemzetgazdasági tárcánál is kimerik mondani a "strukturális reform" kifejezést, sőt Nátrán Roland helyettes államtitkár szerint e nélkül eurónk sem lesz
Cikkek
Kórház előtt gázolt gyalogost egy mentőautó Budapesten
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 17:38
A budapesti Honvédkórház előtt gázolt el egy gyalogost egy mentőautó szerda délután. A baleset miatt az 1-es villamos vonalának egyik szakaszán autóbuszok közlekednek.
Az elgázolt gyalogos állapotáról egyelőre nem érkezett jelentés. Az MTI úgy tudja, a baleset a villamossíneken történt: egy személyautóból kiszálló gyalogos a Róbert Károly körúton a villamosmegálló felé futott, amikor elgázolta a mentő.
A BKV fődiszpécsere az MTI-vel azt közölte, hogy az 1-es villamos vonalán a Lehel utca és a Bécsi út között - a helyszínelés befejezéséig - buszokkal szállítják az utasokat.MTI
Cikkek
Jelentős kivándorlási hullám várható Kelet-Európából?
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 17:36
Jelentős kivándorlóhullám várható a következő években a közép-kelet-európai EU-tagállamokból a német munkapiacra az átmeneti korlátozások megszűntével, és ennek elsősorban a lengyel gazdaságra lesznek kedvezőtlen hatásai - jósolták szerdai előrejelzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
A BNP Paribas bankcsoport prognózisa szerint a ház által várt nagy áttelepülési hullámot a még mindig igen nagy bérkülönbség, valamint a német piacon mutatkozó munkaerőhiány és a magas közép-kelet-európai munkanélküliség valószínűsíti. A cég szakértői kiemelik, hogy Lengyelországban a bruttó havi átlagbér alig 40 százaléka a németországinak.
A BNP Paribas azt jósolja, hogy az áttelepülők zöme Lengyelországból érkezik majd a német munkapiacra, tekintettel a földrajzi közelségre, valamint demográfiai tényezőkre.
A ház várakozása szerint 2011 és 2015 között 500 ezer lengyel települhet át munkavállalás céljából Németországba. A BNP Paribas elemzői azonban közölték, hogy erre a prognózisra is felfelé mutató kockázatok hatnak; a cég idéz egy nemrégiben elvégzett felmérést, amely szerint csak Nyugat-Lengyelországból akár 1,3 millió munkavállaló is távozhat.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szerint Magyarországról nem várható tömeges elvándorlás Ausztria irányába a "határnyitás" miatt. MTI
Cikkek
BÉT: semmi izgalom, csak a pesszimizmus
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 17:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 141,63 pontos, 0,60 százalékos csökkenéssel, 23.653,09 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 17,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Nyugodtan indult a kereskedés szerdán a BÉT-en, 11 órától azonban romlani látszott a hangulat - számolt be Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az MTI-nek. Mint mondta, a vártnál rosszabb amerikai makrogazdasági adatokra aztán jelentősen, 1,5-2 százalékkal estek a nyugat-európai tőzsdék, különösen a német piac. Ez hatással volt a budapesti tőzsdére is.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője úgy vélte, az elmúlt 2-3 hét emelkedésének korrekciója történt, ami most még természetes folyamatnak mondható. A szakértő úgy vélte, hogy a piac komoly ellenállási szintekhez érkezett, amelyek áttöréséhez nem érkezett lendület. Magyarország felülteljesítőnek volt mondható, izgalom nélkül zajlott le a szerdai kereskedés.
Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását a Privátbankáron >>>
Cikkek
Magyar eurókötvény: jó időben, jó árazással
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 17:19
Magyarország jó időben bocsájtotta ki az egymilliárd eurós hétéves kötvényt, mert most van pénz a piacon. A 2011-es devizaadósságunk ezzel rendben is van
Cikkek
Eddig egységes az MNB monetáris tanácsa
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 16:30
A hazai infláció köti az MNB 7 főre kiegészült monetáris tanácsát, így a tagok a legutóbbi döntésnél összezártak. A nyersanyagárak megbonthatják az egységet legközelebb
Cikkek
Szűk sávban mozgott a forint, de élénkült a piac
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 16:19
Szerdán kissé megélénkült a forintpiac, a forint erősödött: az eurót délután négy órakor 264,08 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 265,55 forint után.
A forint szerdán a nap túlnyomó részében tartotta a 265-ös euró jegyzés feletti szintet. A forint a múlt héten jórészt a 264-265-ös jegyzési tartományban mozgott, hétfőn a 264-es jegyzések, kedden pedig a 265 feletti jegyzések voltak jellemzőek. Szerdán kora délután a magyar eurókötvény kibocsátás kedvező piaci fogadtatása, a négyszeres túljegyzés híre adott némi lökést a forint erősödésének.
Ugyanakkor megfordult a dollár erősödése is a nemzetközi piacokon, az euró új 17 havi árfolyamcsúcsot érintett 1,4930 dollár felett, ami a befektetői kockázatvállalási hajlandóság ismételt javulására utal.
ŰA dollárt a vártnál kevésbé növekvő árpilisi amerikai foglalkoztatási adatok rendítették meg és térítették le - az előző hetekben elszenvedett veszteségeit korrigáló - erősödő pályáról. A foglalkoztatás alacsony szintje megerősíti azt a piaci nézetet, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kitart gazdaságösztönző laza monetáris politikája mellett, szemben az ezzel homlokegyenest ellenkező értelmű, inflációellenes céllal szigorító monetáris politikát folytató többi központi bankkal, közöttük az EKB-val is.
Élénkülő piac, szűk sáv
Az eltérő monetáris politikából származó kamatkülönbözet az euró, valamint az eurónál is magasabban kamatozó "kockázatosabb" devizák árfolyamának kedvez az irántuk dollárban jelentkező kereslet miatt.
A dollárt délután négy órakor 176,92 forinton jegyezték 1,4936 dolláros euró árfolyam mellett a kedd délutáni 179,29 forintos és 1,4827 dolláros jegyzések után. A svájci frank jegyzése 206,69 forint a kedd délutáni 207,62 forinttal szemben, száz japán jent pedig 219,47 forinton jegyeznek 221,75 forint után.MTI, Privátbankár
Cikkek
Európa nem láthatja a belvárosi lomizókat
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 16:16
A budapesti lomtalanítás menetét azért alakították át, hogy a soros magyar EU-elnökség kapcsán tartandó programokat és a delegációk útvonalát ne zavarják a kihelyezett lomok - közölte a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. és a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. szerdán az MTI-vel.
A Népszava a Stop.hu-ra hivatkozva szerdai számában azt írta, hogy elmarad Budapest belső kerületeiben a tavaszi lomtalanítás; az internetes lap információi szerint a lomtalanítási tilalom csak az V., a VI., a VII. és a XIII. kerületet érinti.
A városüzemeltetési központ és az FKF erre reagálva közölte: a közterület-fenntartó a hatóságokkal és az érintett kerületi önkormányzatokkal egyeztetve módosította a munka menetrendjét. Ez azt jelenti, hogy a belvárosban és a budai kerületekben is el fogják végezni a lomtalanítást, mindössze az időpont módosult. Az idén nem tavasszal, hanem ősszel gyűjtik majd a lomot Budapest említett részein - áll a közleményben.MTI
Cikkek
Négyszeres túljegyzés a magyar eurókötvényre
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 15:17
Négyszeres túljegyzés fogadta szerdán az egymilliárd eurós hétéves magyar kötvényt az IFR Markets, a Thomson Reuters pénzügyi hír- és piaci elemző szolgáltatásának értesülése szerint. A 2019 januárjában lejáró kötvény árazásakor kialakult hozam 270 bázisponttal magasabb a vonatkozó euró kamatcsere (mid-swap) hozamnál.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerdán a honlapján hozta nyilvánosságra, hogy mandátumot adott a Deutsche Bank, az ING és a UniCredit pénzintézeteknek egy euróban denominált benchmark kötvény kibocsátásának megszervezésére.
Pénteken Orbán Viktor, Matolcsy György, Fellegi Tamás és Varga Mihály Frankfurtban részt vesz a Deutsche Bank által szervezett befektetői találkozón - erősítette meg a korábban már bejelentett programot a miniszterelnök sajtóstábja az MTI-nek.
A Deutsche Bank által szervezett befektetői találkozó minden valószínűség szerint Magyarország tervezett eurókötvény kibocsátásával hozható kapcsolatba - így kommentálták múlt csütörtökön a tervezett befektetői találkozó bejelentését internetes gazdasági portálok.MTI
Cikkek
A házimunka nem fogyaszt, inkább egy életmód-program
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 15:13
Sokan különféle gyorsdiétákat, csodamódszereket választanak, hogy leadjanak kilóikból, a hosszútávú fogyás titka azonban egészen más
Cikkek
Hamarosan megnyitják a Műegyetem rakpartot
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 15:02
Kétéves lezárás után várhatóan néhány héten belül újra megnyitják a Műegyetem rakpartot az autóforgalom előtt, miután rövidesen befejeződnek a 4-es metró beruházáshoz kapcsolódó útépítési munkák.
A XI. kerületi Szent Gellért tér és a Bertalan Lajos utca közötti felsőrakpart-szakaszon a közlekedés kétszer egy sávon indulhat majd meg. A főpolgármesteri hivatal sajtóirodájának szerdai tájékoztatása emlékeztet arra, hogy a Szent Gellért téri állomás szerkezetépítése tavasszal befejeződött, a vállalkozó a pajzskiszolgáló berendezések elbontása után az állomás fölötti, úgynevezett leadónyílásokat megszüntette, így lehetőség nyílt a felszín rendezésére.
Közölték, hogy az útépítési munkák a tervek szerint május közepéig befejeződnek, ezt követően a Műegyetem rakpart eddigi teljes útzára megszűnik, csak két szűk munkaterületrész marad lezárva.
A két éve tartó útlezárás megszüntetése várhatóan jelentősen javítja majd Dél-Buda közlekedését. A DBR Metró Projekt Igazgatóság 2009 május végén zárta le a Műegyetem (azaz felső) rakpartot a metróalagút fúrása miatt. Azóta az észak-déli gépkocsiforgalom az alsó rakpartot, illetve a Budafoki utat és Bartók Béla utat terhelte.MTI
Cikkek
Újra nőtt, így 2 millió körül van a szélessávú net-előfizetések száma
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 14:54
2011 márciusában 8 ezerrel nőtt, így a hónapban 1,967 millió volt a becsült vezetékes szélessávú internet-előfizetések száma, közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A gyorsjelentés a három inkumbens szolgáltató, valamint a vezető alternatív szolgáltatók (jellemzően a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok) önkéntes adatközlésére épül.
A vizsgált hónapban a hagyományos telefonvonalon szélessávú xDSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma az előző havi 804 ezerről közel 803 ezerre csökkent. A gyorsjelentésben szereplő – legnagyobb – kábelszolgáltatók előfizetései márciusban 765 ezerre változtak. Az FTTx, vagyis az optikai szálon nyújtott szolgáltatás esetében 228 ezer előfizetés volt a hónap végén. Így összességében 2011 márciusában a vezetékes szélessávú internet-előfizetések becsült száma 1,967 millió volt (februárban 1,959 millió).
A gyorsjelentésben szereplő szolgáltatók által nyilvántartott vezetékes- és kábeltelevízió-hálózatos hangátviteli csatornák száma összességében nőtt, márciusban ez az érték közel 2,953 millió volt. A teljes hangcsatorna-számon belül a hagyományos vezetékes telefon vonalak száma a hónapban 2,219 millió (az előző hónapban 2,242 millió), a kábeltelevíziós hálózaton működő hangcsatornák száma 628 ezer (az előző hónapban 619 ezer), míg az IP-alapú hangcsatornák száma 105 ezer (az előző hónapban közel 104 ezer) volt.
Márciusban a száz főre jutó vezetékes hangátviteli csatornák száma 29,58 darab, a háztartások vezetékes telefon ellátottsága pedig 59,28 százalék volt. Az előfizetők hagyományos telefonvonalon 373 millió, IP-alapon pedig 101 millió percnyi hívást kezdeményeztek. A vizsgált hónapban az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama 160,5 perc volt. A márciusi adatok szerint az előfizetők a szolgáltatóváltást megkönnyítő számhordozhatóság keretében 2004. január óta összesen 615 ezer számot hordoztak - tájékoztatott az NMHH.Privátbankár
Cikkek
Szupergyors mobilnetet ígér a Telekom
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 14:44
A Magyar Telekom az elmúlt 6 évben 500 milliárd forintot meghaladó beruházást végzett Magyarországon, most "szupergyors" mobilinternet-hálózatot építenek
Cikkek
Magyar asztalra magyar ételt?
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 13:49
A kormányzat célja, hogy a lakosság minél több hazai élelmiszert fogyasszon - mondta Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke szerdán Budapesten, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) éves tisztújító közgyűlésén az MTI kérdésére.
A fideszes parlamenti képviselő a tanácskozáson tartott előadásában rámutatott: konkrétan meg kell határozni azt, hogy mi számít magyar terméknek a jövőben az élelmiszerpiacon - a jelenlegi szabályozás ugyanis nem egyértelmű . Font Sándor jelezte: a szabályozás szigorú lesz, a magyar élelmiszereknek Magyarországon kell készülniük, várhatóan legalább 95 százalék magyar alapanyag felhasználásával. További intézkedéseket kilátásba helyezett, példaként említette, hogy az élelmiszerek jelenlegi magas áfakulcsának csökkentése elkerülhetetlennek tűnik, továbbá fenn kívánják tartani Magyarország GMO-mentességét is.
MTI
Cikkek
Orbán: új Marshall-segélyt Afrikának!
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 13:35
Annak a civilizációnak, amely saját erejéből nem képes megoldani demográfiai problémáit, meg vannak számlálva a napjai - mondta a magyar miniszterelnök az Észak-Afrikából érkező gazdasági migránsokra utalva Palermóban.
Cikkek
Hosszabb távon lehet kedvezőbb a kiskereskedelem helyzete
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 13:18
Egy vizsgálat szerint az elkövetkező időszak sorsdöntő lesz a magyarországi élelmiszeripari cégek számára, melyek közül a legtöbb a talpon maradás határán billeg
Cikkek
Az Emfesz nyomdokain nyomul a Tigáz
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 13:13
A Tigáz lépésről lépésre 20-30 százalékos piaci részesedést szeretne elérni Budapesten az egyetemes szolgáltatói körben, az eddigi szolgáltatási területén ellátott 1,2 millió felhasználó mellett - mondta el Cesare Cuniberto, a Tigáz elnöke szerdán a Budapesten tartott sajtótájékoztatón. A cég Pest megyében már 400 ezres fogyasztói körrel rendelkezik.
Az Emfesz gázkereskedői engedélyének 2011 januárjában történt felfüggesztésekor a Tigáz mintegy 60 ezer - úgynevezett végső menedékes - fogyasztót "kapott meg" a hatósági áras egyetemes szolgáltatói körben 2011 április közepéig a fővárosban és Pest megyében, és közülük 54 ezren továbbra is a Tigáznál maradtak - mondta Csapó Róbert, a társaság kereskedelmi igazgatója.
Az ármoratórium és a hatósági ár bevezetése a lakosságot és kiemelt közintézményeket ellátó egyetemes szolgáltatásban veszteséget okozott az első negyedévben, és minden bizonnyal okoz az év nagy részében is, de az éves várható veszteség nagyságát Cesare Cuniberto elnök újságírói kérdésre nem tudta megmondani.
MTI
Cikkek
VM: gyanús szerződések az Agrárkamaránál
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 12:44
Poprády Géza agrárkamarai biztos átadja Buday Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak a Magyar Agrárkamara és Ebele Ferenc agrárkamarai főtitkár között létrejött, visszaélésekre utaló szerződéseket - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerdán az MTI-vel.
A szaktárca tájékoztatása szerint a Magyar Agrárkamara és Ebele Ferenc főtitkár az elnökség döntése alapján jó erkölcsbe ütköző, jogosulatlan előnyöket biztosító szerződéseket kötöttek.
A Magyar Agrárkamara Ebele Ferenccel 2008-ban négy évre szóló szerződést kötött havi 750 ezer forintos fizetéssel, plusz juttatásokkal és szolgálati jármű biztosításával. A határozott idejű szerződést két évvel a lejárat előtt, 2010-ben közös megegyezéssel megszüntették. A kamara kifizetett a főtitkárnak 11,2 millió forintot, azaz 12 havi munkabért, és 750.000 Ft jutalmat.
A Magyar Agrárkamara (MA) főtitkára, Ebele Ferenc cáfolja a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) állítását, miszerint "jó erkölcsbe ütköző, jogosulatlan előnyöket biztosító szerződéseket kötött" a Magyar Agrárkamarával.
Ebele Ferenc jelenleg is a Magyar Agrárkamara főtitkára, ugyanis a felek a szerződés felbontásával egy időben, 2010. november 29-én újabb, ezúttal határozatlan idejű munkaszerződést kötöttek egymással - tartalmazza a tárca közleménye.
A főtitkár az elmúlt 15 hónapban indokolatlanul nagy mennyiségben, 2 millió forint értékben tankolt üzemanyagot, rendszám-azonosítás nélkül, a kizárólagos használatában álló Mol-kártyájával - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.
Az MTI-nek a Magyar Agrárkamaránál nem sikerült elérnie Ebele Ferencet.
MTI
Cikkek
A kormány eltökéltségén múlik minden
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 12:33
A gazdasági növekedés fokozatos gyorsulására és az infláció mérséklődésére számítunk, a forint árfolyama pedig stabilizálódhat - mondták a TakarékBank elemzői
Cikkek
A Moody´s nem bízik a kormány által várt gazdasági növekedésben
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 12:30
A Moody´s vezető elemzője szerint a magyar kormány növekedési várakozásai vélhetően túl magasak és elképzelhető, hogy a kormánynak további költségvetési intézkedéseket kell hoznia
Cikkek
650 milliós áfacsalás autóeladásokból Szegeden
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 12:16
Negyven helyszínen egyszerre száz pénzügyi nyomozó lépett akcióba egy használt autókra specializálódott bűnszervezet leleplezésekor a múlt héten Szegeden; heten előzetes letartóztatásba, egy ember házi őrizetbe került - írta szerdán a Délmagyarország.
A gyanú szerint a banda használt autók eladása után 650 millió forint általános forgalmi adót titkolt el - olvasható a napilapban. Az elkövetők több cégen keresztül nagy értékű használt gépjárműveket hoztak be Magyarországra az Európai Unió különböző országaiból. A belföldi értékesítés után valótlan áfabevallásokat nyújtottak be, így 650 millió forinttal rövidítették meg a központi költségvetést.
A házkutatások és kihallgatások során bizonyítékként szolgáló könyvelési iratokat, okiratokat, az érintett cégek, illetve elkövetők tulajdonában lévő gépjárműveket és készpénzt foglaltak le, a bankszámlákat zárolták. Az akcióban 360 millió forint értékű vagyont foglaltak le a pénzügyi nyomozók.
A különösen nagy értékre elkövetett adócsalás miatt nyolc évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság.MTI
Cikkek
Még a bevallások fele sem érkezett meg a NAV-hoz
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 12:04
Az idén várható személyi jövedelemadó (szja) bevallásoknak még a felét sem nyújtották be eddig a bevallásra kötelezett magánszemélyek - mondta Honyek Péter, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője szerdán az MTI-nek.
A magánszemélyek számára az idén is május 20-a a személyi jövedelemadó bevallásának és befizetésének határideje.
A május 2-i állapotok alapján országosan 1 millió 962 ezren teljesítették a szja-bevallási kötelezettségüket a 2010. évi jövedelmükről, és becslések szerint még 2 és fél millió várható. Tavaly 4 millió 527 ezer szja-bevallás és munkáltatói elszámolás érkezett az adóhatósághoz, amely az idén valamivel kevesebb vagy több is lehet - mondta a NAV adószakmai szóvivője.
Tavaly a határidő lejárta előtt három héttel a bevallásoknak mindössze felét adták be, ez az arány az idén még alacsonyabb. Általában a visszaigénylők adják be a legkorábban a bevallásukat, a határidő közeledtével pedig a befizető adózók nyújtják be az elszámolást.
Honyek Péter elmondta, hogy visszaigénylés esetén a bevallás benyújtásától számítva 30 napon belül visszautalják a személyi jövedelemadót, eddig 620 ezer főnek fizettek vissza összesen 46,5 milliárd forintot.
Németh Gabriella, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy eddig 440 ezer bevallás érkezett hozzájuk, és a május 20-ig hátralévő alig három hét alatt még további 393 ezer darabot várnak a budapesti, illetve Pest megyei magánszemélyektől.
Németh Gabriella hangsúlyozta, hogy több okból sem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a bevallás leadását. Előfordulhat ugyanis, hogy az adózó hibásan tölti ki bevallását és például visszaigényelhető adó helyett ténylegesen fizetési kötelezettsége keletkezik. A mielőbbi benyújtással még a május 20-i befizetési határidő előtt fény derülhet a hibára, így az adózó elkerülheti a késedelmi pótlék felszámítását - emelte ki Németh Gabriella.
A visszaigényelhető adót, járulékot a bevallás benyújtásától számított 30 napon belül, de legkorábban 2011. március 1-jétől - az elektronikus úton teljesítők már február 1-jétől - kaphatják meg az adózók.
A korábbi tendenciának megfelelően az idén is sokan vették igénybe a NAV internetes honlapján elérhető bevallás kitöltő programot. Az ÁNYK program népszerűsége - azon felül, hogy "önállóan" számol - abban rejlik, hogy minden fontos összefüggésre felhívja az adózó figyelmét - hangsúlyozta Németh Gabriella.
MTI
Cikkek
Hatalmas olaj- és gáztartalékokat tártak fel a Kaszpi-tengernél
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 11:52
A Kaszpi-tenger kontinentális talapzatán 3 milliárd tonnányi kőolaj és több mint 3000 milliárd köbméter földgáz-tartalékot tártak fel - jelentette be szerdán Szergej Ivanov orosz miniszterelnök-helyettes.
Ivanov kijelentette: az illetékes orosz főhatóságok szerint csak a már feltárt tartalék ezen a helyszínen 2,95 milliárd tonna kőolajat és 3100 milliárd köbméter földgázt tesz ki.
Az orosz kormány tengeri kollégiumának ülésén tartott előadásában Ivanov hozzátette: a nyugati cégek a Kaszpi-tenger kőolaj- és földgáztartalékait ennél jóval többre becsülik, és ezek a források a jövőben a térség gazdasági felvirágzásának alapjául szolgálhatnak.
A miniszterelnök-helyettes elmondta: jelenleg a Kaszpi-tenger orosz szektorában tíz lelőhelyet tártak fel, s ezek évi mintegy 40 millió tonnányi kőolaj-kitermelést biztosíthatnak.MTI
Cikkek
BMI: a vártnál nagyobb csökkenés az euróövezeti szolgáltatóiparban
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 11:46
Az euróövezet szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexe áprilisban 56,7 pontra csökkent - derül ki a Markit kutatóintézet szerdai tájékoztatásából.
Elemzők arra számítottak, hogy a mutató 56,9 pontra csökken a márciusi 57,2 pontról, amely négy éves csúcsot jelentett.
A mutató az egymást követő huszadik hónapban mutatott a bővülést jelző 50 pontnál magasabb értéket.
Annak ellenére, hogy áprilisban némiképp csökkent a mutató értéke, a növekedési kilátások tekintetében nagyobb aggodalomra nincsen ok, annál nagyobb gondokat okozhat a megnövekedett infláció - állapította meg a friss adatot kommentálva Chris Williamson, a Markit elemzője.
A Markit felmérése szerint a végtermék árát mérő indexe 53,0 pontra nőtt áprilisban a márciusi 52,3 pontról ami a 2008 júliusa óta tapasztalt legmagasabb érték.
A kutatóintézet összetett beszerzési menedzser mutatója, amely a hétfőn nyilvánosságra hozott feldolgozóipari indexet is tartalmazza 57,8 pontra nőtt a márciusi 57,6 pontról.
A Markit tájékoztatása szerint a nyilvánosságra hozott adatok nagyjából 0,8 százalékos második negyedévi gazdasági növekedést vetítenek előre. A Thomson Reuters által megkérdezett elemzők korábban 0,4 százalékos növekedést jósoltak az áprilistól júniusig terjedő időszakra.
Kedden nyilvánosságra hozott adatok szerint a német szolgáltatóipari index csökkent ugyan, de továbbra is erős bővülést mutat. Franciaország növekedési üteme tovább gyorsult, miközben Spanyolország átlépte a stagnálást jelentő 50 pontos határt és ismét bővülésnek indult.
A munkanélküliségi index áprilisi értéke megegyezett a márciusi 53,1 ponttal.MTI
Cikkek
Történelmi magasságban maradhat a külkertöbblet?
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 11:34
A január-februári rekord után kissé csökkenthet a külkereskedelmi többlet, de év végén még így is a tavalyinál csaknem 2 milliárd forinttal nagyobb szufficittel zárhat a mérleg
Cikkek
Jövedelmező bankrendszer nélkül nincs gazdasági fellendülés?
Privátbankár.hu | 2011. május 4. 10:57
Király Júlia, Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint a pénzügyi rendszernek támogatnia kell a gazdaság fellendülését és a jegybank javaslatai hozzájárulnak ehhez. Kifejtette: a csökkenő jövedelmezőség gyengíti a bankok likviditási helyzetét, amely végső soron lassíthatja a gazdaság fellendülését - derül ki az MNB közleményéből
Friss
Makro / Külgazdaság
Az ukránok felé billen a legfrissebb matek, előzik az oroszokat
kevesebb, mint egy perce
Makro / Külgazdaság
Valakinek 394 milliárd forintos ajándékot hozhat a Jézuska
Hatalmas összeg jött össze az amerikai lottón.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Magyarország is szeretne róla példát venni, Németországból viszont egy pofon jöhet
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Sior: levelek haza - 3.
09:57
-
Megrendezték Egerben a Shotokan Karate Liga Nemzetközi Bajnokságát
19:47
-
Megjelent az új méh állatjóléti támogatási konstrukció
18:43
-
Nemzetközi szinten is az élmezőnybe tartoznak Magyarország zöld átállással összefüggő eredményei
18:36
-
Harminc éve hódítják meg a Bükköt a túrázók
18:19
legolvasottabb
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
-
Ledőlt egy tabu Kijevben – végjátékához közelít az ukrajnai háború
2024. december 3. 18:31
top 24
-
„Nem vagyok biztos benne, hogy megvan az a 280 milliárd forint” – milyen csontvázak vannak Matolcsy György szekrényében?
2024. december 21. 14:35
-
Olaf Scholz: Jóval nagyobb a támadás mértéke, mint azt gondoltuk
2024. december 21. 12:46
-
Magyar Péter megijesztette Orbán Viktort? A nevét sem ejtette ki a miniszterelnök
2024. december 21. 13:18
-
Ausztriában már megkapták levelüket a szír menekültek
2024. december 21. 15:59
-
Robert Fico korrupcióval vádolja Zelenszkijt
2024. december 21. 15:44