Cikkek
Cikkek
Az euróval és a svájci frankkal szemben is erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 16:29
Péntek délutánra a forint erősödött az euróhoz és a svájci frankhoz képest is a bankközi devizapiacon. Az eurót pénteken 16 órakor 264,10 forinton jegyezték, de napközben 263,81-ig is erősödött a forint a csütörtök délutáni 264,77 forintos euróárfolyam után. A svájci frank jegyzése pénteken délután 208,26 forint volt, és a nap folyamán 207,68 forintig csökkent, míg csütörtökön délután 208,16 forinton állt a kurzus.
Realtime devizaárfolyamok a Privátbankáron >>
Devizapiaci kereskedők az MTI-nek azt mondták, hogy meglepő módon erősödött a forint a csütörtök esti és péntek reggeli 266,35 illetve 265,88/euró árfolyamhoz képest, de nagyon alacsony forgalomban. A csütörtökön közzétett államháztartási- és más makrogazdasági adatok, valamint az eurókötvény kibocsátásának sikere miatt a befektetők pozitívan állnak a magyar fizetőeszközhöz. A dollár 181,99 forintot ért pénteken délután, szemben a csütörtök délutáni 180,74 forinttal. Száz japán jenért pénteken délután 225,03 forintot adtak, míg csütörtökön délután még 226,08 forint volt az árfolyam.MTI
Cikkek
Arab tavasz: elcsalhatják a véres forradalmakat
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 16:19
Ma már azt is nehéz megítélni, hogy Egyiptomban forradalom vagy egy jól előkészített államcsíny történt-e. Egy biztos: Európát felkészületlenül érték az események.
Cikkek
Orbán szerint 2020-ra lehet eurónk
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 16:17
2014-re az államadósság szintjét 65-70 százalékra csökkentjük, a foglalkoztatási aktivitási rátát pedig jelentősen növelni fogjuk - mondta a miniszterelnök
Cikkek
A hétvégén forgalomkorlátozások lesznek az M0-ás autóúton
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 15:46
Építési munkálatok miatt egésznapos forgalomkorlátozásra kell számítani a hétvégén az M0-s autóút déli szektorának több szakaszán az M1-es és az M5-ös autópálya között - közölte az Állami Autópálya-kezelő Zrt. (ÁAK) pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint szombaton és vasárnap szélesítési munkák, a Dunaharaszti és Gyál közötti szakasz építése, valamint egyéb üzemeltetői feladatok elvégzése miatt a déli szektorban több szakaszon mindkét irányban sávlezárásokra kell számítani. Az autópálya-kezelő azt tanácsolja az autósoknak, hogy aki teheti, válasszon más útvonalat a hétvégén.MTI
Cikkek
120 forintos osztalékot fizet az Egis
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 15:42
Május 31-én kezdi meg az Egis Gyógyszergyár Nyrt. a részvényenként 120 forint osztalék kifizetését, és osztalékszelvénnyel utoljára május 19-én lehet kereskedni az Egis részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén - közölte a társaság a tőzsde honlapján pénteken.
Azok a részvényesek jogosultak osztalékra, akik május 24-én a részvény tulajdonosai. Az Egis részvényesei a január 26-án tartott, a 2010. szeptember 30-án végződött üzleti évet lezáró éves rendes közgyűlésen a magyar számviteli szabályok szerint 18,725 milliárd forint adózott nyereségből 934 millió forint osztalékalapról döntöttek. Ez részvényenként 120 forint, a névérték 12 százaléka, azonos az évek óta fizetett osztalékkal.MTI
Cikkek
Érkezik a kedvező kamatozású agrár forgóeszköz hitel
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 15:38
A mezőgazdaságból élők várhatóan május második felétől igényelhetik az agrár forgóeszköz hitelt, amelynek részletei a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) honlapján olvashatók - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken az MTI-t.
A termelők és a tenyésztők 1-50 millió forint között, a termeltetők - azaz az integrátorok - 250 millió forintig vehetik igénybe a kedvező kamatozású hitelt. A kamat mértéke 8 százalék, a futamidő három év, egyéves türelmi idővel. Az MFB forrásbiztosítása mellett zajló hitelprogramban való részvételhez önerő nem szükséges.
A kormány március végén döntött a piacinál kedvezőbb finanszírozású hitelprogram elindításáról. (Az akkori tájékoztatásban 7,5 százalékos kamat szerepelt.) A 15 milliárd forintos keretből 10 milliárdot az állattenyésztési ágazat szereplői - ezen belül 5 milliárd forintot a sertés- és baromfi ágazatban tevékenykedő integrátorok - igényelhetnek. A növénytermesztésből-, kertészetből élő gazdálkodók finanszírozását 5 milliárd forintos hitelforrás segíti.
A hitel célja a mezőgazdasági termelés, elsősorban az állattenyésztés versenyképességének javítása - áll a közleményben.MTI
Cikkek
Mínuszban zártak a pártkasszák, kivéve a Jobbikot
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 15:38
Csaknem 140 millió forintos mínusszal zárta a tavalyi évet a Lehet Más a Politika: összes bevétele 279,2, kiadása 418,9 millió forint volt – derül ki az ellenzéki párt 2010. évi, a Hivatalos Értesítőben pénteken megjelent beszámolójából.
Az LMP tagdíjakból 3,5 millió forint bevételhez jutott, az állami költségvetésből történő támogatása 138,2 millió forint volt, egyéb hozzájárulások, adományok 70,4 millióval gazdagították. Schiffer András frakcióvezető egymillió forinttal, Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes 800 ezer forinttal segítette pártját, a külföldiektől származó 19,5 millió forintnyi támogatás döntő részét - 17,3 forintot - Richard Field biztosította az LMP-nek, amely az egyéb bevételei között mintegy 67 millió forintot tüntet fel.
Az LMP 20 millió forinttal támogatott egyéb szervezeteket, működési kiadásai 59,7 millió forintra rúgtak; eszközbeszerzésre 1,5, politikai tevékenységgel kapcsolatos kiadásaira 348,5 millió forintot költött.
Növelte bevételeit és nyereséges volt a tavalyi évben a Kereszténydemokrata Néppárt, a kisebbik kormánypárt összes bevétele 259.814 millió forintról 281.493 millió forintra nőtt a Hivatalos Értesítőben pénteken megjelent mérlegbeszámoló szerint. A KDNP a tárgyévi eredményei között a tavalyi 15.326 millió forintos veszteséggel szemben idén 54.851 forint nyereséget könyvelhetett el. A párt összes ráfordítása 275.140 millió forintról 226.642 millióra csökkent.
A Fidesz korábban közölt mérlegbeszámolója szerint a kormánypárt 300 millió forintos veszteséggel zárta a tavalyi évet, bevétele mintegy 1,9 milliárd, kiadása pedig több mint 2,2 milliárd forint volt. Több mint 500 millió forinttal költött többet tavaly a bevételeinél az MSZP, amelynek tavalyi bevétele 1 milliárd 54 millió forint volt, kiadásai 1 milliárd 559 millió forintra rúgtak. A Jobbik - a szintén a Hivatalos Értesítőben korábban publikált adatok szerint - nyereséges volt az elmúlt évben: 358 millió forintos bevétele 44 millióval haladta meg a kiadásait.
MTI
Cikkek
Sárgák lesznek a mentőautók
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 15:30
Külsőleg is megújul a szervezeti átalakítással párhuzamosan az Országos Mentőszolgálat (OMSZ): a szervezet új logót és szlogent kap, a mentőautók sárga színűek lesznek és megváltozik a mentődolgozók ruhája is - jelentette be Mártai István, az OMSZ főigazgatója egy pénteki rendezvényen, Budapesten.
A főigazgató az MTI-nek elmondta: az új külsejű mentőautók még az idén megjelennek az utakon, mivel a legutóbbi közbeszerzési pályázatot már sárga alapszínű autókra írták ki. A színváltásban fontos szempont volt, hogy a mentőjárművek több országban is sárgák - tette hozzá. Közlése szerint az új mentőautók pontos designe-ja még kialakulóban van, de az azokra is felkerülő új szlogent - "Hivatás az Életért" - már megtalálták. Mártai István megjegyezte, hogy az új külsejű mentőautók, valamint a dolgozók új ruhája sem igényel pluszforrást, mivel ezeket belekalkulálták a közbeszerzési eljárásba.
A mentőszolgálat 63. születésnapja alkalmából tartott ünnepségen Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár közölte: tudják, hogy milyen nagy számban öregedtek el a mentőautók, de várhatóan hamarosan beindul a mentőszolgálat infrastruktúrájának fejlesztése. Emlékeztetett arra: lassan egy éve arról beszéltek, hogy az egységesítés irányába mozdítják el a mentést. Ez irányú intézkedéseik közül kiemelte a betegszállítás egységes irányítását és az állami rendezvények biztosításának szabályozását.
Az ünnepségen azok is elismerést kaptak, akik a mentőszolgálat pályázatára beküldték az új designe-ra és logóra vonatkozó ötleteiket. Mártai István az MTI-nek elmondta: ezek közül nem egyet választottak ki, hanem a legjobbak elemeiből alakítják majd ki az új arculatot. A pályázatot művészeti szakos főiskolások és a mentődolgozók között hirdették meg, vagyis az arculat kialakítását nem egy profi kommunikációs cégre bízták, így arra nem költöttek milliós összegeket - tette hozzá a főigazgató.MTI
Cikkek
Megújuló energia: jönnek az intelligens hálózatok?
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 15:07
Jó eséllyel indul hazánk a megújuló energiák hasznosítására kiírt uniós pályázaton. Az intelligens hálózatok kiépítése a társadalmi integrációt is segítené a hátrányos helyzetű térségekben
Cikkek
"Egyenruhás bűnözés": szombattól hatályos a törvény
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 15:07
Megjelent a Magyar Közlönyben és szombaton hatályba lép a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítása, ami a kormányzat indoklása szerint az "egyenruhás bűnözés" megjelenése miatt volt szükséges.
A törvénymódosítás szerint a jövőben három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az, aki mással szemben valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz, illetve a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt olyan, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely riadalmat kelthet.
Emellett a Btk. kiegészült a közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezésére vonatkozó paragrafussal, amely rögzíti, hogy aki olyan, a közbiztonság, a közrend fenntartására irányuló tevékenységet szervez, amelyre jogszabály nem jogosítja fel, vagy a közbiztonság, a közrend fenntartásának látszatát keltő tevékenységet szervez, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Ugyanígy szankcionálható az is, aki a helyi polgárőrszervezet tagjának a polgárőrségről szóló törvényben meghatározott feladatai ellátását úgy szervezi meg, hogy a szervezet a polgárőrségtörvényben meghatározott együttműködési kötelezettségét nem teljesíti.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a múlt szerdai kormányülés után azt mondta, a Btk. szigorítását azzal összefüggésben kezdeményezi a kabinet, hogy egy új bűnözési forma, az "egyenruhás bűnözés" jelent meg Magyarországon. Az "egyenruhás bűnözés" jellemzője - folytatta -, hogy egyenruhát jogosulatlanul viselő vagy különböző hatóságok egyenruháihoz hasonló öltözetet viselő emberek csoportosan követik el. "Akik ilyen egyenruhában járkálnak, akik úgy tesznek, mintha joguk lenne bármilyen intézkedésre, joguk lenne bármilyen módon fellépni másokkal szemben, (...) egészen egyszerűen bűnözők, rendbontók", és Magyarországon egy új bűnözési formát jelenítenek meg - mondta a szóvivő.MTI
Cikkek
Csökkent a halálos közúti balesetek száma
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 13:19
Mintegy 20 százalékkal (187-ről 150-re) csökkent a halálos közúti balesetek száma az év első négy hónapjában 2010 azonos időszakával összehasonlítva - közölte Kiss Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) autópálya-felügyeleti és baleset-megelőzési osztályának vezetője pénteki sajtótájékoztatóján a fővárosban.
A vezető elmondta: idén január 1. és április 30. között 4132 személyi sérüléssel járó baleset történt az országban. Ez az előző év adataival összehasonlítva kétszázalékos csökkenést mutat (2010 azonos időszakában 4223 ilyen baleset volt). Hasonlóan kis mértékben, 6,5 százalékkal csökkent a súlyos sérüléssel járó balesetek száma 1247-ről 1166-ra, viszont a könnyű sérüléssel járó közúti balesetek száma körülbelül egy százalékkal emelkedett. Ilyen balesetből az idén az első négy hónapban 2816 volt, míg tavaly 2789.
A vezető kiemelte: a leginkább kedvező hír, hogy az adatok szerint 20 százalékkal csökkent a közúti balesetben elhunytak száma, 206-ról 166-ra. Az ittasan okozott balesetek száma is kedvezőbben alakult az idén: az első négy hónapban 389 ilyen baleset történt, míg tavaly 474, ez 18 százalékos csökkenést jelent - sorolta Kiss Csaba. A vezető szerint a közúti balesetek 30 százalékának hátterében a gyorshajtás áll; 1242 balesetnél ez volt a kiváltó ok. Ezt követi - az összes baleset 23 százaléka - az elsőbbségi jog megsértése és a kanyarodási szabályok megszegése (14 százalék). A balesetek túlnyomó részét - 67 százalékát - a személygépkocsi-vezetők okozták.
MTI
Cikkek
Közel 524 milliárd dollár Oroszország arany- és devizatartaléka
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 13:08
Oroszország arany- és devizatartaléka áprilisban 2008 októbere óta legmagasabb szintre emelkedett az ország központi bankjának pénteki közlése szerint. A tartalékok 21,5 milliárd dollárral 523,95 milliárd dollárra nőttek áprilisban.
Ezen belül a devizatartalék 17,5 milliárd dollárral 471,73 milliárd dollárra nőtt, az aranytartalék 3,7 milliárd dollárral bővült. 2009 április óta az orosz arany-és devizatartalék közel 144 milliárd dollárral nőtt. Oroszország arany- és devizatartaléka a világon a harmadik legnagyobb.MTI
Cikkek
Lendítenének a lakossági hitelkeresleten
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 12:58
A lakáshitelezés a gazdasági fejlődés egyik motorja, amely a gazdaság alaptevékenységét tartja mozgásban - mondta a PSZÁF elnöke
Cikkek
Bezárt az összes Photo Hall üzlet
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 12:46
Nem nyitottak ki pénteken a Főfotó Kft. üzletláncot üzemeltető Photo Hall üzletei az index.hu információi szerint; az internetes hírportál úgy tudja, a hálózat minden egysége váratlanul arra kapott utasítást, hogy tartsák zárva üzletüket és kezdjenek összepakolni.
A Photo Hall üzletláncot a közvetve magyar magánszemélyek tulajdonában lévő Főfotó Kft. üzemelteti. Az MTI próbálta elérni a cég vezetését, ám a központ automatája - amely még termékek vásárlására buzdítja a telefonálókat - senkit nem kapcsol, és a közvetlen telefonszámok többsége vagy kicsöng, vagy folyamatosan foglaltat jelez. Az index.hu-nak több üzletben jelezték, hogy a dolgozók az április bérüket nem kapták meg.
A Photo Hall mintegy 150 üzletből áll, ebből mintegy 50 saját tulajdonban van, a franchise rendszerben üzemeltetett boltok száma meghaladja a százat - írja az index.hu. A hírportál beszámol arról, hogy a cégnyilvántartás adati szerint a Főfotó Kft. mindig veszteséges volt. Üzemi szinten 2009-ben 190 millió forint, 2008-ban pedig 417 millió forint volt a veszteség.
A kilencvenes években a Főfotót a svájci Porst Holding privatizálta, ami 1996-ban a belga Spector Photo Group érdekeltségébe került. Ennek egyik cége a Photo Hall-csoport, amelyhez a Főfotó saját és franchise üzleteivel csatlakozott 2002-ben - emlékeztet az index.hu. A társaságot 2009 nyarán vásárolta meg a Főfotó Holding Kft.-n keresztül a menedzsment, azóta száz százalékban magyar cégként működik.
Az Opten cégtárának adatai szerint más cégeken keresztül hat magyar magánszemély, Biernaczky Miklós és Farkas András, valamint Pozsonyi Gábor, Járdán Tamás, Egri András és Schieszler Tamás tulajdonában van. Közülük hárman, Biernaczky, Farkas és Pozsonyi vesznek, illetve vettek részt a Főfotó irányításában. "Már nem én vagyok az ügyvezető, megbízatásomról május 4-i hatállyal lemondtam" - mondta Biernaczky Miklós az indexnek, ám a cég helyzetéről nem kívánt nyilatkozni. Pozsonyi Gábor az internetes lapnak ugyancsak azt mondta, hogy nem jogosult nyilatkozni.MTI
Cikkek
Hoffmann: nem szüntetjük meg a Corvinust
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 12:24
A Budapesti Corvinus Egyetemre szükség van, és meg is fog maradni - jelentette ki az oktatási államtitkár a TV2 Mokka című műsorában pénteken.
Hoffmann Rózsa azt mondta, "teljes félreértése" volt a szándékuknak az a megjelent sok hír, amelyek szerint a Corvinust be fogják zárni. Ilyen rossz ötlete nem születhet senkinek, aki az oktatással foglalkozik - jelentette ki.
MTI
Cikkek
Ab: sérti az emberi méltóságot a 98%-os különadó
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 11:30
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a 98 százalékos különadóról szóló törvénynek azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni
Cikkek
Áll a debreceni elkerülő út építése
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 11:07
Bár vészesen közeledik az októberi átadás, mégsem építhetik a 4-es Debrecent elkerülő szakaszát, a főút ugyanis Natura 2000-es területeket is érint, így a március 15. és szeptember 1. közötti, úgynevezett vegetációs időszakban tilos a munka - írta pénteken a Hajdú-bihari Napló.
A lap szerint e szabályra hívta fel a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének figyelmét a Bocskaikerti Zöld Egyesület, már másodszor jelezvén, hogy a tiltás ellenére is éjszakába nyúlóan dolgoznak az úton. A hivatal válaszul - az előírásoknak megfelelően - leállíttatta a munkát, így várhatóan a határidőre nem készül el a jelenleg 35 százalékos készültségben lévő, Debrecent elkerülő útszakasz - olvasható a Hajdú-bihari Naplóban.MTI
Cikkek
Örülhetnek a Commerzbanknál
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 10:21
A német Commerzbank 39 százalékkal növelte adózott eredményét az idei első negyedévben, miközben közel felével csökkentette rossz hiteleinek számát. Németország második legnagyobb tőzsdén jegyzett bankja, amelyben az államnak 25 százalékos részesedése van, a március végével záródott negyedévben 985 millió euró adózott eredményt ért el az egy évvel korábbi 708 millió euró után. Ez jóval felülmúlja a szakértők által várt 751 millió eurót.
A cég bevétele 3,6 milliárd euró volt az idei első három hónapban, ami nagyjából azonos az egy évvel korábbival. A bank működési eredménye 48 százalékkal 1,14 milliárd euróra nőtt, jócskán meghaladta az elemzők által várt 833 millió eurót. A pénteki éves közgyűlésén a bank közel 11 milliárd euró tőkeemeléshez kíván támogatást kapni a részvényesektől, hogy visszafizethesse júniusig az államtól korábban kapott támogatás nagyobbik részét.MTI
Cikkek
Moratórium utáni ársokk következik?
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 10:15
Az árverezési, illetve kilakoltatási moratóriumok július 1-jei megszüntetése könnyen okozhat ársokkot az ingatlanpiacon. Az MNB szerint van ellenszer, de az sem 100%-os
Cikkek
Hiába a robosztus ipari növekedés, túlzott a kormány derűlátása?
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 09:48
A londoni elemzők szerint hazánk a régió legnagyobb meglepetése, az export hajtotta kiváló ipari teljesítmény ellenére azonban a kormány távlati előrejelzései "túlzottan derűlátónak" tűnnek
Cikkek
Államháztartás: megkezdődött a spórolás
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 09:43
Az április hiányadat annyira jó lett, hogy az elemzők is meglepődtek. Ennek ismeretében lehet, hogy a büdzsében zárolt 250 milliárd forint túlzás
Cikkek
Ilyen hideg májusban még sosem volt
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 09:33
Megdőlt péntekre virradóan az országos és a budapesti hidegrekord is, a Nógrád megyei Zabaron mínusz 4,2 fokot mértek hajnalban. Szombaton még hidegebb lehet
Cikkek
Tőzsdék: itt az ideje egy nagyobb zuhanásnak
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 08:58
Stagnálással, enyhe emelkedéssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők szerint. Gerőcs Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint emelkedéssel kezdhet a budapesti piac a Magyar Telekom vártnál jobb első negyedéves eredményei hatására.
A távközlési társaság péntek virradóra tette közzé első negyedéves adatait. Eszerint a Magyar Telekom Nyrt. 15,2 milliárd forint nettó eredményt és 142,5 milliárd forint bevételt ért el az első negyedévben, ami 7,8 százalékkal, illetve 3,3 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője szerint a vártnál jobb eredmény megerősítheti az osztalékszelvény leválása óta látható vevői hullámot. A Concorde elemzője szerint lassan már minden adott ahhoz, hogy egy nagyobb esés történjen a nemzetközi piacokon: a fejlettek is enyhén csökkentek, csütörtök óta a dollár is erősödik, a nyersanyagok pedig egyre gyorsabban "omlanak".
Balásy Zsolt szerint ugyanakkor nemhogy pánikhangulat, de még csak gyenge sincs: a részvénypiacok pénteken reggel nulla körül nyithatnak, bár a magyar piacon a Molba további eladókat hozhat a csütörtöki magyar zárás után 3-4 százalékkal zuhanó olajár. Gerőcs Tamás szerint a nemzetközi piacokon délelőtt kivárás lesz a jellemző az amerikai foglalkoztatási adatok délutáni publikálásáig.
Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője azt közölte az MTI-vel, hogy talán fellélegezhetnek a piacok, a csütörtöki ideges mozgások után nyugodtabb napnak nézhetünk elébe.
A vezető részvények közül a gyógyszerpapírok defenzív jellegüknél fogva jól tartják magukat, a nemzetközi hangulatváltozásoknak továbbra is az OTP, és a Mol lehet jobban kitéve. Délután 14.30-kor érkezik az átfogó munkaerő-piaci adat a tengerentúlról, amely megmozgathatja a piacokat - tette hozzá.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,71 pontos, 0,07 százalékos emelkedéssel, 23.670,80 ponton zárt csütörtökön.MTI
Cikkek
Gyengül az euró, de a forint stabil
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 08:17
Kissé gyengült a forint péntekre virradóra az euróval szemben, de árfolyama a nemzetközi devizapiaci fejlemények tükrében stabilnak mondható. A svájci frankkal és a japán jennel szemben viszont nagyot veszített a forint.
Az eurót péntek reggel röviddel hét óra előtt 265,88 forinton jegyezték a nemzetközi deviza kereskedelemben a csütörtök éjszakai 265,99 forint után. Csütörtök délután 264,77 forinton jegyezték az eurót.
A forint árfolyama mintegy két hete nagyjából a 264-265 forintos euró jegyzési sávban mozog, gyakorlatilag függetlenül az euró/dollár árfolyam alakulásától.
A forint stabilan tartotta árfolyamát csütörtökről péntekre virradóra a 265 forintos euró árfolyam környékén annak ellenére is, hogy csütörtökön az euró komoly árfolyam veszteséget szenvedett el a dollárral szemben, miután az EKB kamatdöntés utáni tájékoztatóján a várakozásokkal ellentétben nem hangzott el utalás egy kamatemelés szükségességére.
Az euró csütörtökön az EKB tájékoztatón elhangzottak hatására rövid idő alatt 1,4900 körüli dollár jegyzésekről 1,4550-re zuhant, a forint árfolyama pedig eközben alig változott, a megszokott euró/dollár árfolyamkövető magatartás helyett mindössze 266 forintos euró jegyzésig tolódott el a 265,50-es szintről.
Kövesse figyelemmel a devizapiaci fejleményeket real-time a Privátbankáron >>>
A forint a héten több alkalommal is a befektetői bizalmat növelő támogatásban részesült. Ilyen volt a magyar eurókötvény négyszeres túljegyzésben megmutatkozó kedvező piaci fogadtatása, valamint az ÁKK 3-, 5- és 10 éves kötvény aukcióján tapasztalt szintén magas túljegyzés és hozamcsökkenés.
A forint ugyanakkor a svájci frankkal és a japán jennel szemben megérezte a romló nemzetközi befektetői kockázatvállalási hajlandóság hatását, árfolyama mindkét devizával szemben jelentősen gyengült. A dollárt 182,68 forinton jegyzik 1,4569 dolláros euró árfolyam mellett a csütörtök délutáni 180,74 forintos és 1,4658 dolláros jegyzésekkel szemben. A svájci frank árfolyama 210,24 forint a csütörtöki 208,16 forint után, száz japán jen jegyzése 226,91 forint 226,08 forinttal szemben. Szerdán a svájci frankot még 206 forint, a japán jent pedig 219 forint környékén jegyezték.MTI
Cikkek
Audi-telek: Gyurcsány igazából Bajnait kérdezte?
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 07:50
Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök írta alá azokat a kormányrendeleteket, amelyek megnyitották az utat az Audi-gyár mellett fekvő, állami tulajdonú volt katonai lőtér eladása előtt
Cikkek
Nem fenntartható a bújtatott gázártámogatás
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 07:31
Az ipari energiafogyasztók szerint a kát-rendszer a kormány energiapolitikai fordulatai után szinte felesleges is. Úgy vélik, a szabályozás beleillik abba az évek óta folyó gyakorlatba, miszerint az állam és az energialobbi a nagyfogyasztók kárára állapodik meg egymással - a fogyasztói árak számítanak csak, de az áremelés elkerülhetetlen
Cikkek
Tömegesen mondhatnak fel orvosok
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 07:01
Összesen kilenc, zömében egészségügyi törvényt kíván módosítani a kormányzat, amellyel egyebek mellett rendeznék az ügyeleti díjakat. Az orvosok közben szervezkednek. Tömegesen mondhatnak fel
Cikkek
Corvin sétány: 100 milliós áfa-csalás, milliárdos kár
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 06:59
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya másfél éves nyomozás eredményeként százmilliós áfa-csalás gyanújára bukkant a Budapest VIII. kerületében folyó rehabilitációs projekt, a Corvin sétány program megvalósítása kapcsán - írta a pénteki Népszabadság.
A cikk emlékeztetett arra: a BRFK eredetileg különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt egy ismeretlen személy, majd őt követően Hárs Gábor, akkor az MSZP parlamenti frakciójában politizáló, a VIII. kerületi önkormányzatban függetlenként dolgozó képviselő feljelentése nyomán indította meg a büntetőeljárást ismeretlen tettesek ellen.
A feljelentők az önkormányzat vagyonkezelő társasága, a Rév8 gazdasági átvilágításának megállapításaira hivatkozva tettek feljelentést, amely szerint az önkormányzatnál hibás döntések sora született, s ezek, valamint hiányosságok, értékbecslés nélküli telekértékesítések, illetve mulasztások miatt az önkormányzatot 2003 és 2007 között 5,947 milliárd forint vagyoni hátrány érte - olvasható a cikkben.
A Népszabadság meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta: a BRFK másfél év alatt a büntetőeljárás keretében eddig csak azt állapította meg, amit már a feljelentők is sejtetni engedtek, hogy az ügyben felsejlik egy körülbelül százmilliós áfa-csalás gyanúja. Az adócsalás és a számviteli bűncselekmény nyomozása azonban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságának illetékességébe tartozik, ezért a BRFK az adóbűncselekményt az alapügyről elkülönítette, és azt illetékességből áttette a vámnyomozóknak.
MTI, Népszabadság
Cikkek
Szerény eredményeket tud felmutatni az MTelekom
Privátbankár.hu | 2011. május 6. 06:49
A Magyar Telekom Nyrt. 15,2 milliárd forint nettó eredményt és 142,5 milliárd forint bevételt ért el az első negyedévben, ami 7,8 százalékkal, illetve 3,3 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál a pénteken közzétett tőzsdei gyorsjelentés szerint.
A portfolio.hu által megkérdezett elemzők az első három hónapra 143 milliárd forint bevételt és 12,83 milliárd forint nettó eredményt vártak.
A közlemény idézi Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatót, aki az eredményekről elmondta: az elért eredményekben a lassú gazdasági fellendülés jelei mutatkoznak meg. A magyarországi piacon
továbbra is biztatók a jelek, nőtt a mobilforgalom, valamint a vezetékes és a mobil szegmensben is csökkent az ügyfélelvándorlás. Hozzátette, ugyanakkor az erős verseny és a fő piacok érettsége változatlanul kedvezőtlenül befolyásolták az üzleti teljesítményt.
A Magyar Telekom a jövőre nézve a konszolidált, nem auditált, nemzetközi számviteli elvek alapján (IFRS) készült gyorsjelentésében megerősítette célkitűzéseit: 2011-ben 3-5 százalékos bevételcsökkenésre és 4-6 százalékos működéshez kapcsolódó kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) mérséklődésre számít. Cél az is, hogy a tavalyihoz képest körülbelül 5 százalékkal csökkentsék a beruházásokat.MTI
Cikkek
"Lerombolt közmorálban" fehéredő gazdaság
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 18:40
A szocializmusban belénk ivódott a kiskapuk keresése és nem igazán javított a helyzeten az elmúlt 20 év gyakorlata sem - hangzott el egy korrupcióellenes nemzetközi konferencián
Cikkek
6 dollárral csökkent az olaj ára
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 18:30
Csütörtökön késő délután is folytatódott a nyersolaj világpiaci árának a csökkenése. A WTI és a Brent egyaránt több mint 6 dollárral gyengült a szerda esti záró szinthez képest.
Röviddel 17.30 óra előtt az északi-tengeri Brentet 6,50 dolláros (5,3 százalék) csökkenéssel 114,69 dolláron jegyezték. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta ára 6,20 dollár gyengüléssel 103,04 dolláron állt. Mintegy két óra alatt mindkét olajfajta ára több mint két dollárral csökkent tovább .
A nyersolaj ára negyedik napja csökken. Pénteken a Brent 125,89 dolláron, a WTI 113,93 dolláron zárt.
A csütörtöki árzuhanást részben a munkanélküli segélyért először folyamodó amerikaiak adata okozta, amely várt csökkenés helyett nőtt a múlt héten. Ez felerősítette az olajkereslet alakulásával kapcsolatos aggodalmakat, amelyek már így is jelen voltak az amerikai gazdaság növekedésének a lassulása miatt. Gyengítette az olajárat az is, hogy a dollár erősödött az euróhoz képest.MTI
Cikkek
A svájci frankkal szemben gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 17:37
Csütörtökön is alig változott, a mintegy két hete tartott 264-265-ös euró jegyzési tartományban ingadozott a forint árfolyama, a svájci frankkal és a jennel szemben azonban nemzetközi devizapiaci hatásokra nagyot gyengült.
Az eurót csütörtök délután fél ötkor 264,77 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, az előző nap jellemző árfolyamnak nagyjából megfelelő szinten, bár szerdán délután a magyar eurókötvény kedvező piaci fogadtatásának hatására átmenetileg a 264-es euró jegyzés közelébe erősödött a forint.
Szerdán délután négy órakor az eurót 264,08 forinton jegyezték, de csütörtökre virradóra és nap közben is többnyire 265 környezetében ingadozott a jegyzés. A forint árfolyama a múlt héten is és ezen a héten is a 264-es és 265-ös euró jegyzések környezetében mozgott. Csütörtökön a nemzetközi devizapiacok fő eseménye az EKB kamatdöntő ülése és az azt követő tájékoztató volt. Az EKB az elemzői várakozásokkal összhangban nem változtatott alapkamatán, viszont mivel a tájékoztatón a várakozásokkal ellentétben nem hangzott el utalás egy újabb kamatemelés szükségességére, a piacokon azonnal megindult az euró erősödésére felvett pozíciók felszámolása, az euró néhány perc alatt 1,4830 dolláros jegyzésről 1,4730-ra esett, majd lassú ütemben tovább gyengült
A forint ezzel párhuzamosan 265 közeli euró jegyzésekről 265,50-re gyengült, holott ezt megelőzően az ÁKK 3-, 5- és 10 éves kötvény aukcióján tapasztalt szokatlanul magas jegyzési érdeklődésnek köszönhetően 264,60 forintos euró árfolyamig erősödött.
Kövesse figyelemmel a devizapiaci fejleményeket real-time a Privátbankáron >>>
Csütörtökön fokozódott a kockázatkerülés a nemzetközi piacokon, megélénkült a kereslet a befektetési menedéknek tekintett deviza eszközök iránt, jelentősen erősödött a japán jen és a svájci frank árfolyama mind az euróval, mind pedig a dollárral szemben. A dollár egészen 79,80 jenig gyengült, arra a szintre, ahol a G7 által végrehajtott összehangolt jen-gyengítő nyílpiaci művelet előtt március 18-án állt.
A befektetői kockázatkerülés fokozódásának oka a világgazdasági fellendülés ütemével szemben a nyersanyagárak csökkenése miatt felmerült kétely volt. A jen és a svájci frank erősödése a forint árfolyamán is nyomot hagyott. A dollárt 180,74 forinton jegyezték délután fél ötkor 1,4658 dolláros euró árfolyam mellett. Szerdán délután 176,92 forinton és 1,4936 dolláron állt a jegyzés.
A svájci frank jegyzése 208,16 forint 206,69 forint után, száz japán jen jegyzése 226,08 forint 219,47 forinttal szemben.
MTI
Cikkek
Alig észrevehető pluszban a BUX
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 17:32
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,71 pontos, 0,07 százalékos emelkedéssel, 23.670,80 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 1,07 százalékkal 23.495 forintra csökkent, az OTP részvények ára 1,22 százalékkal 6.225 forintra erősödött.
Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását a Privátbankáron>>
MTI
Cikkek
Pénteken dönt az Ab a 98%-os különadóról
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 17:19
Az Alkotmánybíróság holnap foglalkozik a 98%-os különadóval kapcsolatos beadványokkal, így valószínűleg még a bevallási időszak előtt lesz döntés
Cikkek
Ismét az éves előirányzat 100%-a alatt a hiány
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 16:45
Az idén először zárt többlettel egy hónapot az államháztartás, így az éves előirányzat 100% alá csökkent a hiány - bár az NGM múlt havi prognózisa szerint ez nem marad így. Áprilisban legalább sikerült spórolni
Cikkek
Bezenye alsóból nem lesz Euro Vegas
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 16:25
Nem kerül fel településrészként Bezenye térképére az Euro Vegas kaszinó- és szórakoztatóközpont; a település önkormányzata ugyanis csütörtökön leszavazta a beruházó kérését. Kammerhofer Róbert, a falu független polgármestere a testületi ülés után az MTI-nek elmondta: négyen ellenezték a kérés teljesítését, egy képviselő támogatta, egy pedig tartózkodott.
Múlt pénteki ülésükön több képviselő is jelezte: attól tartanak, hogy ha - Hegyeshalomhoz hasonlóan - önálló településrésznevet kap a beruházás, akár ki is válhat ez a rész a faluból.
A beruházó képviselői a múlt heti megbeszélésen azt kérték, hogy vagy Euro Vegas, vagy Bezenye - Euro Vegas névre kereszteljék a területet, mert e nélkül nem tudják a köztudatba már bevitt márkanévvel reklámozni a létesítményt. "Mi nem akarunk külön községet, várost, ez nincs szándékunkban" - mondta Rada Anikó, a beruházó képviselője.
Emlékeztettek arra: évekkel ezelőtt úgy határozott a testület, hogy akkor dönt a kérdésben, ha megvan a beruházás minden szükséges építési engedélye. Márpedig a hatályos jóváhagyások rendelkezésre állnak.
A másfél ezres település független polgármestere akkor arra utalt: volt már rá példa, hogy létrejön egy új településrész, aztán egy idő múlva a különválásra szavaz.
Helyettese, a szintén független Kammerhofer Lívia egyenesen arról beszélt: tisztában vannak azzal, hogy a falu "az Euro Vegasból él", és nem szeretné, ha nem ide tartozna a komplexum. Akkor elhangzott az is, hogy a még nem is épülő létesítmény évi hatvanmillió forintnyi telekadóval gazdagítja Bezenye kasszáját.
A beruházó képviselői jelezték: hajlandók visszavonhatatlan jognyilatkozatot tenni arról, hogy nem kívánják elszakítani a területet Bezenyétől, de arra is, hogy vállalják: csak addig használhatják az Euro Vegas területmegnevezést, amíg nem tesznek lépést az elszakadás érdekében.
MTI
Cikkek
Már nem úgy veszteséges az Opel, mint ahogy régen
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 16:22
Az átalakítással járó költségek miatt ismét veszteséges negyedévet zárt az Opel, bár termelését és eladásait egyaránt növelte. Az amerikai anyavállalat a General Motors európai érdekeltsége, az Opel, és brit "kistestvére" a Vauxhall az első negyedévben 390 millió dollár (263 millió euró) veszteséget szenvedett el.
2010 negyedik negyedévében 568 millió dollár volt a az üzleti veszteség, első negyedévében pedig 477 millió dollár. Tavaly az Opel 1,76 milliárd dollár veszteséget szenvedett el.
Az Opel és a Vauxhall értékesítése azonban emelkedett az első negyedévben. A január-márciusi periódusban 320 ezer autót adott el a két márka, szemben a 2010 első negyedévi 295 ezerrel. A termelés 344 ezer autóra emelkedett 305 ezerről. Nick Reilly, a GM európai üzletágának igazgatója az idén üzleti eredmény szinten a fedezeti pont elérését, 2012-re pedig már jelentős nyereséget helyezett kilátásba.MTI
Cikkek
Egészségügy: nem látni még a fényt az alagút végén
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 16:16
A visszaforgatható tartalékokat a bérekre fordítaná az egészségügyi intézményekben Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, aki szerint megengedhetetlen, hogy egy páciens 200 kilométert utazzon az ellátásért
Cikkek
Aki nem bírja a hitelt, hogy fizeti majd a rezsit?
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 15:32
A devizahiteleseket mentő csomaggal a legnagyobb baj, hogy egyre jobban csúszik bejelentése, ez pedig bizonytalanságot szül az adósok és az ingatlanpiac szereplői körében is. A szakértő szerint differenciálni kell a hiteleseket
Cikkek
Egyetemi bezárások: Orbán súgott Hoffmannak?
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 14:55
Visszatáncolnak a kormánypártok a tegnap kiszivárgott felsőoktatási koncepciótól. Sajtóinformációk szerint az ötletgazda maga Orbán Viktor volt
Cikkek
Az EKB tartja a tétet
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 14:09
Az elemzők várakozásának megfelelően nem változtatott az eddigi kamatszinten az Európai Központi Bank: maradt az 1,25 százalékos alapkamat. Az EKB hosszú idő után április elején emelt kamatot a 2009 májusa óta változatlan, rekordalacsony 1 százalékról.MTI
Cikkek
Mikor ébred fel a hazai szállodaipar?
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 13:16
A magyar szállodaipar nem a legfényesebb korszakát éli, csökkenő bevételek mellett növekvő költségek jellemzik, nem kerülik el a létszámleépítések, a hitellehetőségek pedig befagytak. Budapest egy felmérés szerint 74. azon a listán, amelyiken a fő konkurenciát jelentő Bécs a második. A Magyar Szállodaszövetség értékelte a helyzetet
Cikkek
A kkv-k felívelésében az MTelekom is bízik
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 12:59
A Magyar Telekom megítélése szerint a magyar kis- és közepes szektor a válság hatására az öt évvel ezelőtti állapothoz tért vissza gazdasági teljesítményét és sikerességét nézve. A szektor cégei hosszú távú fejlesztésekben nem gondolkodnak, csak a napi, illetve rövid távú bevételeikre, nyereségükre, a készpénz-menedzsmentre koncentrálnak, miközben fontos számukra az is, hogy növeljék értékesítésüket, versenyképességüket.
Király István, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten sajtóbeszélgetésen elmondta: a magyar piacon mintegy 350 ezer cég, nagyvállalat, mikro-, kis- és közepes vállalkozás, illetve nonprofit és állami szervezet vásárol távközlési szolgáltatást. Tavaly 228,6 milliárd forintot költöttek erre, amiből a Magyar Telekom részesedése 57,4 százalék volt. A társaságnak mintegy 200 ezer üzleti ügyfele van.
A gazdasági növekedés megindulásával emelkedni fog a cégek távközlési költése, amit részben az is generál, hogy a vállalatok fejleszteni fogják az informatikai, internetes rendszereiket, amelyekhez a mostaninál több és jobb távközlési szolgáltatás is kell.
MTI
Cikkek
Olasz-magyar nukleáris kutatási megállapodás készül
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 12:45
Megállapodott egymással egy nukleáris kutatási megállapodás alapvonalairól az olasz kormány és Magyarország - írta csütörtöki számában a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lap.
A római keltezésű tudósítás szerint Olaszország negyedik generációs atomenergia-kutatásokat akar folytatni. Olyan, a legmagasabb biztonsági szintet képviselő nyomottvizes reaktorról van szó, amelynél az orosz atom-tengeralattjárókban alkalmazott technológiát is felhasználnák. A kutatási és együttműködési megállapodás középpontjában a paksi atomerőmű áll - írta a lap.
A tudósítás szerint noha az olasz kormány a fukusimai katasztrófa hatására félretette az atomenergia felhasználásához való visszatérésre vonatkozó terveit, ugyanakkor külföldön élen akar járni a kutatásban.
Az olasz-magyar megállapodás szerint a következő öt évben megterveznék egy negyedik generációs, francia EPR (Európai Nyomottvizes Reaktor) technológiát és az olasz ENEL energiaipari vállalat know-how-ját is felhasználó negyedik generációs reaktor prototípusát - állt a Wirtschaftsblatt cikkében.MTI
Cikkek
Corvinus: a közgazdászképzés fellegvára szűnhet meg
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 12:30
A Budapesti Corvinus Egyetem közleménye szerint intézményük szétdarabolásával a közgazdászképzés fellegvára szűnne meg, a magánfinanszírozásból történő fennmaradásra pedig nem látnak esélyt.
Az egyetem MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében Mészáros Tamás rektort idézve hangsúlyozza: a kormány tervei szerint az ország egyik legjobb egyetemét zárhatják be; az egyetem vezetője szerint intézményükről már "szétosztási terv" is készült, így a közigazgatási szakok a közszolgálati egyetemhez kerülnének, míg a többit az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Szent István Egyetem között osztanák el.
Az intézmény tájékoztatása alapján Mészáros Tamás bizonyos mértékben érthetőnek tartja az államilag támogatott hallgatói létszám csökkentését, de - mint fogalmaznak - az egyetem rektora abban bízik, hogy a szétbontásukról szóló javaslat még nem végleges döntés. Hozzáteszik: az egyetem a tervekről hivatalos tájékoztatást egyelőre nem kapott.
Az egyetem közleményében kiemelik, hogy a Corvinus szétdarabolásával a legjobb nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező intézmény szűnne meg, jelenleg ugyanis az ide járó hallgatóknak van a legnagyobb esélyük arra, hogy külföldi részképzésben részt vegyenek. Az egyetem karai minden rangsorban az élen végeznek, a munkáltatók véleményét vizsgáló felmérésben például a maximális 10 pontból 9,2 pontot kaptak, míg a második helyezett 3,3 pontot ért el - fűzik hozzá.
Szintén a rektort idézve aláhúzzák, hogy az egyetemre történő bekerüléshez szükséges pontszámok szinte minden területen a legmagasabbak, és ez nagy valószínűséggel az idén sem lesz másképp, hiszen 2011-ben minden eddiginél többen jelentkeztek a Corvinusra. A gazdaságtudományi képzésben 1600 hallgatóval, a társadalomtudományi képzésben pedig hatszázzal csökken az államilag finanszírozott helyre felvehetők száma, ami az egyetem szerint várhatóan még följebb srófolja a pontszámokat. Megjegyzik: a mesterszakokra 3550-en jelentkeztek, ami messze meghaladja a Corvinusnál nagyobb vidéki egyetemek jelentkezési adatait.
Arra is felhívják a figyelmet, hogy a Corvinus az utóbbi időben milliárdokat költött infrastruktúrájának fejlesztésére, így mára minden tervezett épületük, kollégiumuk és arborétumuk elkészült. Mészáros Tamás szerint nagyon nehéz lenne áthelyezni az informatikai hálózatot, továbbá nem tudja, egy esetleges összevonás után mi lenne a külföldi egyetemekkel közösen kiadott diplomák sorsa, illetve mi történne az egyetemen lévő 5,5 milliárd forintos pályázati pénzzel és a különböző nemzetközi tudományos tagságokkal, amelyeket nem lehet más intézményekre ruházni.
Az egyetem aláhúzza, hogy jelenleg nem látnak olyan befektetőt, illetve fizetőképes keresletet, amely finanszírozni tudná az egyetem magánúton történő működését.MTI
Cikkek
Bedőlt cégek: sokan inkább maguk lépnek
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 12:26
A fizetésképtelenségi eljárások számának csökkenése a végelszámolások számának elképesztő növekedésével párosul, tehát a válság még itt van
Cikkek
Sok a munkaügyi szabálytalanság a bankoknál
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 12:08
A bankoknál a vártnál magasabb, a bankok személy- és vagyonvédelmét ellátó vállalkozásoknál a szakma általános tapasztalataitól eltérően kisebb számban tárt fel szabálytalanságokat az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) első negyedévi komplex munkaügyi ellenőrzése.
Az OMMF csütörtöki közleménye szerint az országos vizsgálat összesen 379 foglalkoztató 6.829 munkavállalóját érintette, az ellenőrzések fókuszában az ország több pontján telephellyel rendelkező kereskedelmi bankok, takarékszövetkezetek és a fiókjaik őrzésével megbízott munkáltatók voltak.
A hatóság a munkáltatók 61 százalékánál, a munkavállalók 32 százalékát érintően állapított meg szabálytalanságot. Ezek alapján 200 bírsághatározatot hoztak, és - mivel a jogsértések jelentős része kötelezően bírságolandó súlyos szabályszegésnek minősült - összesen több mint 50 millió forint bírság kiszabása várható.
A bankoknál és a pénzintézeteknél a munkaidő-nyilvántartás, munkaidő-beosztás hiánya vagy nem szabályszerű vezetése, a szabadságra vonatkozó szabályok megszegése, a rendkívüli munkavégzés ellentételezését illető jogsértések, és a munkabér védelmére vonatkozó szabályok megszegésével találkoztak leggyakrabban a felügyelők.
Az OMMF közleménye szerint az ellenőrzött pénzintézetek többségében törekednek a jogszerű foglalkoztatásra, de elvétve előfordul, hogy a bejelentések nem történtek meg szabályszerűen. Volt példa a napi 12 órát is meghaladó munkavégzésre is, ami a napi munkaidő megengedett legmagasabb mértéke és nem léphető túl.
A bankok személy- és vagyonvédelmét ellátó cégeknél a munkaszerződés és bejelentés nélküli foglalkoztatás, a részmunkaidős bejelentés melletti teljes munkaidőben való foglalkoztatás, a munkaidő-nyilvántartás, munkaidő-beosztás hiánya, a napi és heti munkaidőre vonatkozó szabályok megszegése és több munkabér kifizetéssel összefüggő szabálytalanság volt a legjellemzőbb.
Az ellenőrzések tanúsága szerint gyakran fordult elő a rendkívüli munka ellentételezésének hiánya, valamint a szektor egyik jellemző szabálytalansága: a munkáltatók készenléti vagy részben készenléti jellegűnek nyilvánítanak olyan munkakört, amely valójában nem az.
Tendenciaként figyelte meg a hatóság a teljes személyi állomány mögötti gyakori cégváltást, amelynek során a munkavállalók változatlanul ugyanabban a bankfiókban, változatlan munkaidő-beosztásban, ugyanazon formaruhában (a fővállalkozó emblémájával ellátva) dolgoznak, de a "fejek felett" a munkáltatók folyamatosan változnak. Rendszeres időközönként új gazdasági társaságokat hoznak létre, majd az előző cég teljes személyi állományát átjelentik az új társaságba. Emiatt jellemző olyan vagyonvédelmi cégek megjelölése a fiókokban, az őrök ruházatán, amelyek tényleges tevékenységet nem folytatnak, a vállalt munkát alvállalkozókon keresztül teljesítik.
A két ellenőrzött szektor közötti, a foglalkoztatási gyakorlatban is megmutatkozó különbség, hogy a bankok többsége rendelkezik a megfelelő apparátussal a munkaügyi rendelkezések betartásához az akcióellenőrzés mégis több, adminisztrációs hiányosságból fakadó szabálytalanságra mutatott rá. Ezzel szemben a bankok személy- és vagyonvédelmét biztosító vállalkozások egy része ismeri, ám tudatosan figyelmen kívül hagyja a vonatkozó jogszabályokat, másik része nem ismeri, illetve nem tudja alkalmazni azokat - állapította meg az OMMF.MTI
Cikkek
Jó irányba mutat a kormány vidékstratégiája?
Privátbankár.hu | 2011. május 5. 12:01
A MTVSZ üdvözli a társadalmi vitára bocsátott Nemzeti Vidékstratégiai Koncepciót, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a stratégiának az ország népességmegtartó képességével is számolnia kell
Friss
Makro / Külgazdaság
Valakinek 394 milliárd forintos ajándékot hozhat a Jézuska
Hatalmas összeg jött össze az amerikai lottón.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Magyarország is szeretne róla példát venni, Németországból viszont egy pofon jöhet
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Sior: levelek haza - 3.
09:57
-
Megrendezték Egerben a Shotokan Karate Liga Nemzetközi Bajnokságát
19:47
-
Megjelent az új méh állatjóléti támogatási konstrukció
18:43
-
Nemzetközi szinten is az élmezőnybe tartoznak Magyarország zöld átállással összefüggő eredményei
18:36
-
Harminc éve hódítják meg a Bükköt a túrázók
18:19
legolvasottabb
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
-
Ledőlt egy tabu Kijevben – végjátékához közelít az ukrajnai háború
2024. december 3. 18:31
top 24
-
„Nem vagyok biztos benne, hogy megvan az a 280 milliárd forint” – milyen csontvázak vannak Matolcsy György szekrényében?
2024. december 21. 14:35
-
Olaf Scholz: Jóval nagyobb a támadás mértéke, mint azt gondoltuk
2024. december 21. 12:46
-
Magyar Péter megijesztette Orbán Viktort? A nevét sem ejtette ki a miniszterelnök
2024. december 21. 13:18
-
Ausztriában már megkapták levelüket a szír menekültek
2024. december 21. 15:59
-
Robert Fico korrupcióval vádolja Zelenszkijt
2024. december 21. 15:44