Arab tavasz: elcsalhatják a véres forradalmakat

Izgalmas beszélgetésen vehettek részt a Weird Meetup című beszélgetéssorozat eheti állomásán résztvevők, a mostani téma ugyanis az arab országokban lejátszódó forradalmi hullám volt, amelynek még közel sincs vége. Nem egyértelmű ugyanis, hogy valóban lehet-e nyugati értelemben vett demokrácia ezen országokban.

Az észak-afrikai rezsimek alatt nyomorgó tömegeknek tavasszal az élelmiszerárak megállíthatatlan emelkedése és a magas munkanélküliség adta meg a végső lökést az elsöpörhetetlen változások előmozdításához. Az  emberek az utcára vonultak, a világ közvéleménye pedig szinte fel sem fogta, hogy az arab országokban élők állampolgári érdekeiket meg tudják különböztetni alapvetően mély vallásosságuktól. 

Elviselhetetlen társadalmi feszültségek

Észak-Afrika országai az évtizedek óta stabilan uralkodó elit ellenére is sokat változtak az elmúlt években, többek között a diplomások száma emelkedett látványosan, akik nyelveket beszélnek és nyitottak a világ eseményeire. Nem véletlen, hogy ez a fiatal - és a munkanélküliség által leginkább sújtott - réteg indította el az arab dominót.

El kell választanunk egymástól a nyugati és a keleti országokat. Marokkó, Tunézia és Algéria politikai viszonyait sokkal inkább a nyugati értelemben vett pártok határozzák meg, semmint a törzsi viszonyok. Míg Líbiában Moammer Kadhafi hatalmának egyik alappillére az volt, hogy közös platformra tudta állítani az országot egymás közt felosztó 12 törzset. Kivétel ebből a szempontból Egyiptom, ahol a despoták mögött mindig is ott állt a társadalom által is nagy becsben tartott hadsereg.

Voltak előjelek, Európa nem figyelt

A budapesti beszélgetésre meghívott Rajacic Ágnes újságíró, aki maga is ott volt a forradalom napjaiban a kairói Tahrír téren, azt mondta, hogy az Észak-Afrikában bekövetkezett változásokra már lehetett számítani. Sőt, az Európai Bizottság az elmúlt években több jelentést is készíttetett a térségről, főleg a fiatalabb generációk kilátásait vizsgálva. Ezek mindegyike olyan feszültségekről számolt be, mely nagy társadalmi változásokat vonhatnak maguk után. Szerinte Európát a konfliktussorozat felkészületlenül érte.
Bár Rajacic szerint a fiatalok sem tudták volna elképzelni pár hónapja, hogy képesek leváltani Mubarakot. Egyiptomban tavaly már választásokra készültek, aminek apropóján hazatért Mohamed El-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség egykori, Nobel-békedíjas vezetője - szintén intő jel lehetett a térséget figyelők számára, hogy mekkora éljenző tömeg várta őt a reptéren. Rajacic szerint az egyiptomi fiatalok körében érezhető volt a frusztráltság - főleg a magas munkanélküliség miatt, vágytak a változásra. A forradalom előtti időszakban ráadásul vízhiány fenyegette az országot, a tuniszi események így végleg lökést adtak az elégedetlenkedőknek. Utcára vonultak.


Egyiptom: államcsíny vagy forradalom?

A beszélgetésben szintén részt vett Dr. Najat Shamil Ali, a Budapesti Corvinus Egyetem munkatársa, egyetemi docense, aki 35 éve vándorolt ki Irakból. A professzor szerint az egyiptomi helyzet megítélése utólag sem egyértelmű. "Miért kellett elmennie a hatalomból 23 év után Ben Ali, tuniszi vezetőnek? Mert a hadsereg átállt miután kitörtek a zavargások. Ugyanez történt Egyiptomban, csak ott elhúzódtak az események, a hadsereg döntötte el, mi fog történni, nem pedig a forradalmárok. Ezek után megkérdőjelezhető, hogy forradalom volt-e, ami a Tahrír téren történt. Ez sokkal inkább hasonlít egy államcsínyre" - utalt rá Shamil Ali.

Rajacic szerint a bátor fiatalok nélkül a hadsereg vezetői sem döntöttek volna a változások mellett. Hogy ezek mennyire lesznek mélyrehatóak azt valószínűleg az új alkotmány és az őszi választások döntik majd el. Tunéziában Ben Ali elüldözése után szintén alkotmányozó nemzetgyűlés ült össze. Egyiptomban egyelőre megkezdődött a pártok bejegyzése, még nagyjából 1000 alapítvány és civil szervezet várja, hogy hivatalosan is párttá alakulhasson.

Újabb fegyveres konfliktust gerjeszthet Egyiptom Az eddig egymással ellenséges viszonyban lévő két palesztin párt, a Hamasz és a Fatah békét kötött egymással, amit nem néz jó szemmel sem az Egyesült Államok, sem pedig Izrael. A szövetség újraélesztheti az önálló Palesztina létrehozásának ötletét, amit eddig Barack Obama sem vetett el teljesen. Egyiptom minden esetre megnyitotta határait a Gáza-övezet felé. A palesztin-izraeli határterületeken ismét kisebb fegyveres konfliktusok alakultak ki. Egyiptom két héten belül újabb segélyhajót indít a palesztinoknak, ami valószínűleg a mostaninál is jóval feszültebb helyzetet fog eredményezni, akárcsak tavaly. Bár Egyiptom alkotmányozásra és a választásokra készül, a külpolitika irányítása a hadsereg kezében van. És nem is fogják elereszteni.

Lesz-e a demokrácia?

Ez is a forradalmak utáni helyzet egyik nagy kérdőjele. Míg a már említett három nyugatabbra fekvő oszágban eddig is működtek politikai pártok, addig például Líbiában és Egyiptomban a civilek próbálnak meg olyan politikai formációkat alakítani, melyek képesek lehetnek levezényelni egyfajta demokratizálódást. Rajacic Ágnes szerint nem igaz az a tétel, hogy az arab országok kultúrájuk és gyökereik vagy az iszlám miatt képtelenek lennének létrehozni demokráciát. Az tudósító szerint azok, akik ezt állítják, "ugyanazt a korrupt rezsimet támogatják, amit a nyugat 30 éven keresztül pénzelt". Azt persze a tudósító is aláhúzta, hogy az arab demokráciák "mások lesznek".

Shamil Ali szerint az arab forradalmakat könnyen elcsalhatják, demokratikus fordulatnak beállítva a változatlanságot.

Zavaros viszonyok, alakoskodó főurak

Ezzel szemben Shamil Ali azt állítja, hogy a Líbiában beavatkozó amerikaiak is félnek a szedett-vedett felkelőktől, mire lesznek képesek, stabilan képesek-e kezelni a kialakult polgárháborús helyzetet? A professzor szerint a nyugati típusú demokrácia kialakulásához pártok kellenek, olyan erős formációk, melyek képesek megragadni a hatalmat. Egyiptomban ilyen erő jelenleg nincsen. Mubarack volt pártja eltűnt ugyan a süllyesztőben, de a helyét nehezen fogja bárki is pótolni. Baradei népszerűsége a forradalom alatt tett kijelentései miatt megkopott, a politikus ráadásul sokáig nem volt részese annak, amit a népnek Mubarack miatt el kellett szenvednie. Az elnöki posztért bejelentkezett az az Amr Mussza is, aki az Arab Liga vezetőjeként előbb támogatta, majd pedig ellenezte Líbia bombázását. Mussza ott volt a Tahrír téren a tüntetők között. De ott volt Mubarack mellett is jó pár évig, mint külügyminiszter...


Az egyiptomi helyzet nem kevésbé zavaros, mint amilyen 89-ben lehetett Magyarország - vetette fel Rajacic. Egyiptomban azonban elkezdődött az elszámoltatás. A volt rezsim vezetőit - Mubarack-kal az élen - sorra viszik a bíróságra, nemcsak az elmúlt három évtized bűnei, de a forradalomba való fegyveres beavatkozásuk miatt is felelősségre vonják őket. "Vajon 89-ben Magyarországon megvizsgáltak mindenkit, aki részt vállalt a előző rezsimben, a titkosszolgálatok tagjait, ügynökeit elővették?" - tette fel a költői kérdést Rajicic, aki utalt ár, hogy a modern magyar demokrácia kezdetét vizsgálva is fel lehet tenni a kérdést, vajon Magyarország képes-e a demokráciára?

Ki viszi el a demokráciát az araboknak?

Bár az arab forradalmak legtöbbje a kilátástalan életkörülmények miatt robbant ki, nem kérdés, hogy a "győztesek" ma már többet akarnak, mint munkalehetőséget és normális fizetéseket. Tunéziában és Egyiptomban is olyan folyamatok indultak el, melyek a demokratikus átalakulás irányába mutatnak. Persze nagy kérdés, hogy ezek közül melyik lesz valós átalakulás. Választásokat eddig is tartottak a két országban.

A beszélgetésen harmadik meghívott előadóként résztvevő Magyarics Tamás, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója szerint a külső tényezők is nagy nyomás alá helyezik ezeket az országokat. Az arab fiatalok tisztában vannak azzal, mi az a demokrácia, nincsenek elvágva a külvilágtól, a tüntetéseket az interneten keresztül, Twitteren és Facebookon szervezték.

Obama óvatossága érthető volt

Szíria magára marad A nagyhatalmak eddig nem avatkoztak be Szíriában, holott a rebellis Daraa városában már több száz tüntetőt lőtt le a karhatalom. Magyarics Tamás szerint nem is fognak, hiszen Szíria akár háborús gócpont is lehet, közel van Izraelhez és Iránhoz is. Az ország olajkincse ráadásul nem is jelentős. A "köztársaságot" irányító Bassár el-Aszad már több jóléti intézkedést is bejelentett, valamint hogy nem indul a következő választásokon, de a tüntetések nem hagytak alább.

Magyarics szerint az Egyesült Államok a Bush-érában felvállaltan támogatta a demokrácia exportját, ez amúgy is illet az amerikai külügy évtizedes gyakorlatába. Az USA úgy gondolja, hogy a demokratikus és ezáltal nyitottabb országok könnyebben csatlakoznak be a világkereskedelem vérkeringésébe, ami persze jó üzleti lehetőség Washingtonnak is. Az ilyen jellegű változásoknak az Egyesült Államok eddig mindig az élére állt.
Az Obama-adminisztráció viszont már más utakat jár, a háttérből akar irányítani. Obama elnöksége elején amúgy is jó viszonyra törekedett az arab országokkal, politikája a jelen helyzetben igen ambivalens volt. De Obama pragmatikus politikus - tette hozzá Magyarics.

A Tahrír téren forradalmat kirobbantó fiatalok nagyon is félte attól, hogy az Egyesült Államok beavatkozik az események folyásába - a rezsim oldalán. Erre lehetett is okuk, hiszen a status quo fenntartása Washingtonnak érdekében állt. Miután az események véres fordulatot vettek, Mubarack már egyértelműen felvállalhatatlan lett a nyugati vezetők szemében, így ha megkésve is, de Barack Obama is lemondásra szólította fel az egyiptomi vezetőt.
Magyarics szerint azt is látni kell, hogy Barack Obama "elég rossz lapokat örökölt". Az Egyesült Államok a hitelválság és az ikerdeficit miatt belpolitikailag igen sérülékeny, ami a külpolitikában relatív hatalomvesztést eredményezett, az óvatosság tehát érthető - még ha egy évtizedes külpolitikai doktrínát is kellett emiatt feladni.

Eddig nem volt érdekes, hogy mi történik Afrikában?

Lesz-e demokrácia az arab országokban?
	Igen, hiszen ezért harcoltak.
	Igen, de nem "nyugati" típusú, vagy nem most.
	Nem, képtelenek rá.
	Nem, mert a Nyugatnak ez nem érdeke valójában.

Nem egyszerűbb a helyzet a többi európai nagyhatalommal sem. Észak-Afrika a diktatórikus rezsimek ellenére is stabil térségnek számított, a gazdag nyersanyagforrások miatt pedig kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezett. Amikor az olajpénzekről volt szó Európa és az Egyesült Államok is behunyta a szemét. Mint Magyarics Tamás elmondta ez nem más, mint Wolfers billiárd golyó-modellje. Ebben a játékgolyók a világ országai, amelyek a lökéseknek megfelelően mozognak, a lényeg, hogy "célba érjenek", hogy mi van a golyón belül, az nem érdekes. A Nyugattól Kadhafihoz és Mubarackhoz befolyt pénzekből futotta persze fegyverekre is. Fegyverekre, melyekkel a tüntető tömegbe lőttek aztán.

Érdekek mozgatják az arab tavaszban résztvevő nyugati hatalmakat vagy értékek? A jelenlévők szerint egyértelműen saját érdekeik mozgatják a nyugatiakat. Shamil Ali professzor szerint az Egyesült Államok semmit nem csinált addig, amíg érdekei nem kívánták meg a beavatkozást. "Az olaj és Izrael biztonsága, ez mozgatta az amerikai és európai külügyi vezetőket. Nyilvánvaló, hogy az arab emberek két szép szeméért Washington nem vállalt volna szerepet a konfliktusok megoldásában" - mondta a professzor. Rajicic szerint a forradalmárok tisztában vannak vele, hogy Európa államai megosztottak és külön cselekednek. Az olajkincs szerinte is motiváló tényező volt, de Egyiptomban megnyugvást keltett, hogy az USA nem avatkozott be tevőlegesen a kialakult helyzetben. Ezek az országok amúgy is nehéz helyzetbe kerültek volna az iszlám világban, ha nyugati segítséget elfogadtak volna. De mi a helyzet Líbiában?

Ahol a Nyugat nem tudott várni

Az arab forradalmi tavasz egyik legsúlyosabb helyzete a törzsi alapon szerveződő Líbia, ahol Moammer Kadhafi kezében tartja a nyugati országrészt, míg a felkelők a keleti Bengáziból irányítják egyre szervezettebb csapataikat. A forradalomból polgárháborúvá alakult helyzetbe avatkozott be a nemzetközi közösség az ENSZ 1973-as határozatának elfogadásával, melytől Oroszország és Kína is tartózkodott, de vétót végül nem emelt egyikük sem (nem úgy mint Szíria esetében). Líbia példája is mutatja, Magyarics szerint, hogy nemcsak az olajvagyonról és az érdekekről van szó. Az intézetvezető szerint ráadásul az amerikai külügy alapvető hozzáállása az, hogy az értékek egybeesnek az érdekekkel.

Bár az Odüsszeia Hajnal hadművelet az Egyesült Államok vezette, az Obama-féle filozófiának megfelelően Washington hamar visszavonta magát az első sorból. A líbiai támadás egyik másik motorja Franciaország volt, holott Líbiai nem tartozik az egykori gyarmatok közé. A választásokra készülődő Sarkozy elnök azonban úgy érezte, itt az ideje demonstrálni Franciaország nagyságát. Az elnök elszámolta magát, a háború nemcsak hogy elhúzódott, népszerűsége a Le Monde tegnapi felmérése szerint 20%-ra esett, amivel már-már kezd kiszállni a következő ciklusért folytatott küzdelemből.
Nem vette ki jól magát azt sem, hogy a GDP-hez viszonyított 81,7% államadósság lefaragásán küzdő franciák egy igen költséges háborúba kezdtek, mely még csak közvetlen érdekeltségi övezetükbe sem tartozik.

Ezek tükrében nem meglepő, hogy Németország kimaradt az akcióból. A NATO és a nemzetközi közösség ügyetlenkedése a katonai műveletek folytatásában így is szembetűnő volt.

Van, ami nem változik

Kétarcú politikáját azonban nem adta fel a Nyugat, ami azt is jelzi egyben, hogy Észak-Afrika továbbra sem tartozik a világpolitika térképén az "első osztályba". Miközben az ENSZ-határozat a civilek védelméről szól, a légicsapásokkal annyit sikerült csak elérni, hogy a forradalmárok kezére kerültek az olajfinomítók, melyeket eddig a kormányerők tartottak ellenőrzésük alatt. A termelés, ha csökkentett üzemmódban is, de elindult. Ez vár vajon az arab demokráciákra is: csökkentett üzemmód?

Privátbankár - Zsiborás Gergő