
Az idei amerikai recesszió gyakorlatilag konszenzussá vált a londoni elemzői közösségben, sőt, több szakértő szerint az amerikai gazdaság már be is lépett visszaesés - az elemzői szakzsargonban negatív növekedés - szakaszába. A világ egyik legnagyobb, 750 milliárd dollárnyi befektetői tőkét kezelő kötvényalapjának, a Pimcónak a vezetője például nemrég azt mondta: véleménye szerint az amerikai gazdaság recessziója már decemberben elkezdődött, és négy-öt hónapig eltarthat.
A Merrill Lynch e héten Londonban ismertetett elemzése szerint az amerikai gazdaságban 16 éve első ízben teljes körű - tehát nemcsak egy-egy szektorra kiterjedő - recesszió kezdődött, amely jelenleg az első hónapjában jár.
Más nagy londoni házak már tavaly jelentős valószínűséggel jósolták az idei amerikai recessziót. Ennek esélyét például a Moody"s Investors Service nemzetközi hitelminősítő és az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságelemző és előrejelző háza - egyaránt 40 százalékosra, a JP Morgan befektetési csoport 35 százalékosra tette 2008-ra kiadott előrejelzéseiben.
A Goldman Sachs pénteki új elemzése szerint a cég stratégái rontották a dollárra adott prognózisukat. A ház most azt várja, hogy az euró átlagos árfolyama 3 és 6 havi távlatban egyaránt 1,51 dollár lesz, ugyanakkor egy éves távlatban a dollár 1,40-re erősödik vissza. A cég korábbi előrejelzésében rendre 1,43, 1,43, illetve 1,35 dolláros euróárfolyam szerepelt ugyanezekre az időtávokra.
A GS elemzői ugyanakkor nem számítanak arra, hogy az amerikai recesszió és az erős euró érdemben rontaná az euróövezeti növekedési kilátást. A ház mindössze 0,1 százalékponttal, 1,6 százalékra csökkentette az euróövezetre adott idei GDP-növekedési előrejelzését. Ezt a derűlátást nem mindegyik nagy londoni ház osztja. A JP Morgan londoni részlege által kiadott 2008-as világgazdasági előrejelzésben például az áll, hogy idei amerikai recesszió esetén az euróövezeti növekedés ebben az évben 1,3 százalékra zuhanna a 2007-re becsült 2,6 százalékról, és az euróövezeti jegybank (EKB) 1,00 százalékpontos kamatcsökkentést hajtana végre az európai recesszió elkerülése végett.
A Goldman Sachs pénteki elemzése szerint a cég nyersanyagpiaci elemzői az olajárak gyengülését sem várják az amerikai recessziótól. A GS prognózisa a globális alaptípusnak tekintett északi-tengeri Brent olajfélére három- és hathavi távlatban 92 dolláros, tizenkét havi távlatban 103 dolláros hordónkénti átlagárat valószínűsít. A cég egyik korábbi előrejelzésében a nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) könnyűolajfélére - amely az év első napjaiban már többször átlépte a 100 dolláros lélektani küszöböt - 2008 végére 105 dolláros árjóslatot adott.
A felzárkózó piaci térségről a GS pénteki elemzése azt írta, hogy a ház jórészt változatlanul hagyja az ezekre a piacokra adott előrejelzéseit, abból az "óvatos" várakozásból kiindulva, hogy folytatódik a térség és az Egyesült Államok gazdasági "szétkapcsolódása". A cég hozzáteszi ugyanakkor, hogy ha a fejlett piacok a vártnál nagyobb mértékben lassulnak, és gondok merülnek fel a pénzügyi szektorban, az a globális kockázatvállalási hajlandóság gyengülését okozhatja, ami a külső finanszírozásra rászoruló gazdaságokra jelentene növekvő kockázatot.
A londoni elemzői közösség nem egyöntetű a felzárkózó térség és az amerikai gazdaság teljesítménye közötti kapcsolat lazulásának megítélésében. A Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő 2008-ra kiadott londoni világgazdasági előrejelzésében például "illúziónak" nevezte az a várakozást, hogy a felzárkózó gazdaságok el tudják szigetelni magukat az amerikai gazdaság bajaitól, mert kereskedelmük minden ellenkező vélekedéssel szemben közvetve vagy közvetlenül továbbra is erősen függ az amerikai kereslettől.
A Fitch úgy számol, hogy a fejlett gazdasági térség importnövekedésének gyengülése miatt a húsz legnagyobb felzárkózó gazdaság exportpiac-bővülési üteme - dollárértéken számolva - 10 százalékra lassul 2008-ban a 2004-2006-os időszak 17 százalékos éves átlagáról; ez a hitelminősítő szerint "jelentős sokk".
Maradt az uniós kamat - az EKB az inflációtól fél jobban
Nem nyúlt a kamathoz a brit központi bank
Japán recesszióval riogat a Goldman Sachs
Idén lepipáljuk a Nyugatot?
Nem gyűrűzött be az EU-ba a hitelválság
Évszázados mélyponthoz közelít az amerikai lakáspiac
Jóslatból valóság: Amerika recesszióban!
MTI