.jpg)
"Az ilyen készenléti tevékenység során előfordulhat rövidebb-hosszabb riasztásra várakozás, ez azonban nem hiba a teljes kihasználtság elérésében, hanem az ügyeleti tevékenység természetes velejárója" - fogalmazott.
Közleményében Győrfi Pál megjegyzi azt is: a két tevékenység szétválasztását - amelyet többek között éppen a magán-betegszállítók és szervezeteik kezdeményeztek és sürgettek - több mint egyéves előkészítő munka előzte meg, ez idő alatt az érintetteknek bőven volt idejük felkészülni a vállalt feladatra. Bizonyosan lett volna idejük központi telefonszámok biztosítására, diszpécserszolgálatuk bővítésére, kapacitásaik ésszerű elosztására is - olvasható a közleményben.
A mentőszolgálat tevékenységét, feladatmutatóit, dokumentációját, adatait és gazdálkodását az Egészségügyi Minisztérium és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is folyamatosan ellenőrzi, és a betegszállítók a rájuk vonatkozó szolgáltatói szerződést a vállalt feladat és az érte járó ellenszolgáltatás ismeretében írták alá.
"Néhány nappal a vállalt tevékenység megkezdése után még bizonyosan korai megítélni a szolgáltatókra jutó feladatok eloszlását, és az abban érvényesülő tendenciákat. Hasonlóképpen korai a betegszállítások finanszírozhatóságával kapcsolatos következtetések levonása is" - írta közleményében Győrfi Pál.
A mentés és a betegszállítás szétválasztásának elsődleges célja az volt, hogy az OMSZ mentőkocsijai a sürgősségi ellátásban tudjanak hatékonyabban dolgozni, életveszély esetén gyorsabban tudjanak a helyszínre érkezni. Korábban ez a cél a mentőket terhelő, de a mentők szaktudását és felszerelését nem igénylő, úgynevezett egyszerű betegszállítási feladatok miatt sok esetben nem teljesülhetett.
Kincses Gyula, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára korábban elmondta: az orvosok számára sem újkeletű intézkedés a mentés és betegszállítás szétválasztása, hiszen eddig is foglalkoztak magáncégek betegszállítással Magyarországon. Közölte: az ÁNTSZ mindenhova eljuttatta a betegszállítók elérhetőségét, de az orvosok a szakminisztérium, az OEP és a Doktorinfo honlapján is tájékozódhatnak.
Az államtitkár hozzátette: a betegszállítási tevékenységet a minisztérium folyamatosan monitorozza, és ha a jövőben úgy látja, hogy a betegszállításban megnövekedtek a kapacitások, akkor korrigálnak a finanszírozáson is. Az Egészségbiztosítási Alapon belül betegszállításra 4,2 milliárd forint az előirányzott összeg 2008-ra.
Fidesz: Káosz van a betegszállításban
Tudta? Naponta majd négyezerszer megy a mentő (hanganyag)
Hétköznapi hősök: légimentők helikopteren
MTI