.jpg)
Kökény Mihály hozzátette: a megbeszélésen a köztársasági elnök átiratáról volt szó, és arról, milyen módosító indítványokkal foglalkozzanak. Azt mondta, olyan indítványokról gondolkoznak, amelyek a Sólyom László által igényelt garanciákat biztosítja, illetve erősíti a kiszámíthatóságot.
Példaként említette az országos kockázatközösségi alappal kapcsolatos szabályozás pontosítását, illetve a pénztárak feladatainak tételes felsorolását. Azon is gondolkoznak, hogy benyújtanak egy olyan módosító indítványt, amely az állami működtetés szabályait határozná meg, ha lesz olyan pénztár, amelyhez nem lesz befektető.
A szocialista politikus elmondta, hogy a reggeli megbeszélésen szóba kerültek a törvény végrehajtási rendeletei. A törvény hatályba lépése után rögtön ismertetni kell a közép-magyarországi régióhoz tartozó területi beosztást, a pénztárak alapításával kapcsolatos részletes szabályokat - tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a találkozón nem volt szó Tóth Károlynak a vizitdíj eltörlésével kapcsolatos javaslatáról, amit még formálisan nem is nyújtott be a szocialista képviselő. A szakbizottsági elnök közölte: nem gondolja, hogy ez a javaslat támogatást kaphat.
Kökény Mihály kitért arra, hogy a módosító javaslatokat a jövő heti, január 15-i informális frakcióülésen vitatják meg, és azokról koalíciós egyeztetés is lesz. Mint mondta, a frakció február 4-i évindító ülésén dönt az indítványokról. Hozzátette: a törvény megismételt záróvitáját és zárószavazását február 11-én folytatja le az Országgyűlés. Az Egészségügyi Bizottság szocialista elnöke még ezen a héten egyeztet Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel.
Az egészségbiztosítással kapcsolatos népszavazási kezdeményezésekről az MSZP politikusa azt mondta, az Országgyűlésben elfogadott, de ki nem hirdetett törvény nem hoz létre több-biztosítós rendszert. Utalt arra is, hogy magánszemélyek kezdeményeztek erről népszavazást.
Kökény Mihály szerint, mivel a jogszabály alapján nem üzleti biztosítók fogják helyettesíteni a társadalombiztosítást, a kérdés nem állja meg a helyét. Felhívta a figyelmet arra, hogy ki nem hirdetett törvényt csak az Országgyűlés küldhet népszavazásra és ez nem merült fel. Arra sincs lehetőség - folytatta -, hogy a köztársasági elnök kezdeményezzen a jogszabályról referendumot, és az államfőnek már arra sincs lehetősége, hogy az Alkotmánybírósághoz küldje át.
Egy hónap alatt akarják a 200 ezer aláírást
A Fidesz támogatja az elutasítókat
Újra nekimegy a vizitdíjnak az MSZP-s képviselő
Üzleti alapú TB: fejüket rázzák a helyhatóságok
MTI