.jpg)
A második helyzett Philip Falcone, aki a Harbinger Capital Partners nevű társaságnál 1,3 milliárd dollárt keresett.
A hitelválságon legjobban kereső menedzserek között a harmadik helyezett lett a tavalyi első, Jim Simons, a Renaissance Technologies vezetője, aki a Bloomberg szerint szintén jó egymilliárd dollárhoz jutott.
Már 2006-ban is Jordánia éves nemzeti jövedelmét meghaladó összesített fizetést vittek haza a világ 25 legnagyobb fedezeti alapjának vezetői az iparágról összeállított, idén áprilisban kiadott éves felmérés szerint.
A felmérésbe bevont alapkezelők tavaly összesen 14 milliárd dollár javadalmazásban részesültek.Közülük is a legtöbbet Jim Simons, a Renaissance Technologies vezetője kapta, 1,7 milliárd dollárral. Ken Griffin, a Citadel Investment Group igazgatója 1,4 milliárd, Eddie Lampert, az ESL Investments első embere 1,3 milliárd dollárt kapott.
Ezek a fizetések tükrözik a fedezeti alapokba áramló rekord tőkemennyiséget, elsősorban annak nyomán, hogy intézményi befektetők, köztük már nyugdíjalapok is egyre inkább az ilyen alapok felé fordulnak.
Egyre több adós a feketelistán: itt a válság?
Aranylövés az infláció ellen
Visszatekintés: meglepő volt a hitelválság (hanganyag)
Hitelválság: 500 milliárd dolláros kár simán van (hanganyag)
Karácsonyi roham vs. hitelválság - lesz recesszió? (hanganyag)
MTI