Csicsvarkin, akárcsak számos más orosz üzletember, az olcsó hitelek hullámát lovagolta meg az elmúlt években, hogy agresszíven kiterjessze üzleti érdekeltségeit. Így valóságos kis birodalmat épített fel az oroszországi mobiltelefon-piac fellendülésére alapozva. Az 1997-ben alapított Euroset ma 3 milliárd dollárnyi üzleti forgalmat bonyolít le és ötezer ügynöksége működik az országban.
Minden, amit a válságról tudni akar a Privátbankáron: Hitelválság 2008
Szeptemberben azonban a már több hónapja fenyegető likviditási válság elérte Oroszországot is. A bankok, amelyek maguk is bajba kerültek, elutasították az általa felvett kölcsönök újrafinanszírozását, és így az a pénzügyi modell, amelyet alkalmazott, csődbe jutott.
Csicsvarkin elismeri, hogy még nincs a padlón és rendelkezik pénzalapokkal, "de nem elegendővel". A Kommerszant című lap értesülése szerint partnere, Timur Artyemjev és ő, akik 50-50 százalékos részesedéssel bírtak a cégben, együtt 400 millió dollárt kaptak, ami azt jelenti, hogy 1600 millió dollárt vesztettek.
Ön szerint ebben a válságos időszakban meddig süllyedhet a budapesti tőzsde indexe? Szavazzon!
Románia 500 leggazdagabb emberének a vagyona eléri a 39 milliárd eurót, és az ország GDP-jének majdnem egyharmadát teszi ki - derül ki az Adevarul című napilap által elkészített toplistából. A legtöbb milliomos, szám szerint 201, Bukarestben él, közülük a leggazdagabb Dinu Patriciu olajmágnás, aki az Adevarul-toplista szerint egyben az ország leggazdagabb embere. Vagyonát 1,9-2 milliárd euróra becsülik. A legtöbb gazdagot tömörítő történelmi régiók versenyében Bukarest után a második helyet Erdély foglalja el, ahol 103 milliomos él. |
Az orosz pénzügyi elitben korántsem csak ők ketten ismerkedtek meg a válsággal: a tőzsdei összeomlással párhuzamosan a vesztesek száma egyre nő. Az RTSZ, a vezető orosz tőzsde szeptember elseje óta 50 százalékot vesztett - sőt 65 százalékot a májusban elért történelmi csúcs óta.
A vihar nem kímélte Oroszország leggazdagabbnak tekintett emberét, Oleg Gyeripaszkát sem, aki szintén arra kényszerült hogy eladja aktíváinak egy részét. Az elmúlt napokban túladott a kanadai Magna cégben 20 százalékos részesedésén, majd a Hochtief német cégben birtokolt 10 százalékon. Szergej Polonszkij, a moszkvai felhőkarcoló-király pedig a maga részéről tudatta, hogy nincs miből finanszíroznia új épületek felhúzását.
Az orosz milliárdosok listáját évről évre közzéteszi a Forbes magazin, de az Uralszib orosz bank elemzője, Chris Weafer szerint a lista jövőre alighanem jóval rövidebb lesz, mint az idei.
Friss tőzsdei árfolyamok
Legfrissebb devizaárfolyamok
Számos első vonalbeli oligarchát kétszeresen is sújt a válság, mert tőzsdei részvényeiket elzálogosították, amikor azoknak az árfolyama a legmagasabb volt, hogy gigászi kölcsönöket vegyenek fel nagyra törő és kockázatos új projektjeik pénzelésére - húzza alá Vlagyimir Fedorin, a Forbes magazin orosz változatának helyettes főszerkesztője.
Fedorin biztosra veszi, hogy amikor a krach pora elül, az orosz elitben végbemenő megrázkódtatás "ugyanolyan mélységű lesz", mint amilyen az 1998-as, az orosz gazdaságot térdre kényszerítő súlyos pénzügyi válság után volt.
Nyomtalanul eltűnhetnek az "orgiák" résztvevői
A válságnál is lesz nagyobb probléma
Magyarországot a veszélyzónába sorolták
Ez most nem fog menni: visszavonták az adótörvény- és költségvetési javaslatot
Elbukott a piacgazdaság - máris vége a válságnak?
MTI