EU: Tony Blair visszatérhet, Václav Klaus mindent elronthat

Miután a pénteki ír népszavazáson - másodszori nekifutásra - elfogadták az EU-t megreformáló lisszaboni szerződést, immár csak két tagország adós a hivatalos ratifikációval: Lengyelország és a Cseh Köztársaság.

Lech Kaczynski lengyel államfő minden bizonnyal hamarosan aláírja a parlament által elfogadott megerősítő dokumentumot, hiszen ő ezt már korábban is az ír referendum kimenetelétől tette függővé. Nem így Václav Klaus cseh köztársasági elnök, aki nyilvánosan helytelenítette, hogy Írországban megismételték a tavaly kudarcba fulladt népszavazást. A mostani eredmény egy fikarcnyit sem változtatott Klaus véleményén: ő továbbra is makacsul ellenáll a reformszerződés életbe léptetésének, mert úgy véli, hogy az a szuverén nemzetállamok fölötti európai "szuperállam" létrehozása felé mutat.

Tekintettel arra, hogy a prágai törvényhozásban is igent mondtak már a lisszaboni szerződésre, a felszínen pillanatnyilag úgy fest a helyzet, hogy az európai reform életbe léptetésének egyetlen releváns kerékkötőjét Václav Klausnak hívják. Mellékszál, hogy Klaus arra hivatkozik: ki kell várnia, mit mond a lisszaboni szerződés ellen - az elnökhöz hűséges szenátorok által - benyújtott panaszra a cseh alkotmánybíróság.

Mind a 27 tagállamban eleget tettek a demokratikus követelményeknek: Írországban népszavazáson, a legtöbb tagországban a parlamentben elfogadták a lisszaboni szerződést. Ám közismert tény, hogy a népszavazáson soha meg nem kérdezett brit lakosság nagy többsége ellenzi a szerződést, és a jövő tavasszal esedékes választásokra jó győzelmi esélyekkel készülő konzervatívok azt ígérik, hogy ők majd elrendelik a referendumot Lisszabonról. Klaus tehát távolról sincs egyedül.

Igent mondtak az írek a szerződésre

A cseh szenátorok beadványa nyomán az alkotmánybíróság várhatóan mintegy három héten belül tűzi ki a nyilvános meghallgatást, ami még messze nem a végső jogi verdikt kimondásának időpontja. Márpedig október végén lejár a José Manuel Barroso vezette Európai Bizottság mandátuma, és jó lenne tudni, hogy az EU új "kormányának" a megalakítására immár az új, lisszaboni szerződés szabályai szerint kerül-e majd sor, vagy továbbra is a most hatályos nizzai szerződés szabályai maradnak-e érvényesek. Ha "Nizza szerint" alkotják meg az Európai Bizottságot, akkor az új testületben már legalább eggyel kevesebbnek kell lennie a biztosok számának, mint amennyi a tagállamok száma.

Uniós tisztviselők szerint semmi komolyabb gondot nem okozna, ha november 1-jétől néhány héttel meghosszabbítanák a régi összetételű bizottság mandátumát. De a több hónapos halogatás kényszere már komoly fejtörést okozna a jogszerű megoldást kereső szakértőknek.

Az új bizottságról csak annyit döntöttek el eddig, hogy annak is José Manuel Barroso jobbközép portugál politikus lesz az elnöke. Ha úgy adódna, hogy egy tagország nem jelölhet biztost, akkor a formálódó közmegegyezés arról szól, hogy az az ország áldozná be a biztosi helyet, amely megkapja az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének tisztségét. Ezt a posztot jelenleg a spanyol szocialista Javier Solana tölti be, és a jelenlegi uniós intézményrendszerben Solana nem a biztosok egyike, hanem a tagállami kormányokat képviselő Európai Tanácshoz tartozik. A lisszaboni szerződés ezt megváltoztatná: a főképviselő posztját összevonnák a bizottság külkapcsolati biztosának posztjával, és e tisztség betöltőjének irányítása alatt önálló uniós külügyi apparátust hoznának létre.

Ha Lisszabon életbe lépne, akkor a tanácsban a félévente váltakozó soros elnöklő ország mellé az unió kapna egy két és fél évre választott elnököt is. Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter egykor panaszosan kérdezte: "kit tárcsázzak, ha Európával akarok beszélni?" Nos, ha Lisszabon életbe lép, akkor elnöke és megerősített hatáskörű külpolitikai főképviselője is lesz Európának.

E két poszt várományosainak személyéről már javában folyik a latolgatás - csak azt nem tudni még, lesz-e mindebből valami, és ha igen, mikor.

Az Európai Tanács elnökének posztjára a legtöbben Tony Blair volt brit kormányfőt tartják a legesélyesebbnek. Sok szól ellene: a britek nem euróval fizetnek, nem részesei a belső határellenőrzéstől mentes schengeni övezetnek, és egyáltalán, számos kérdésben kilógnak a sorból. Blair emellett munkáspárti, márpedig Nagy-Britannia minden jel szerint konzervatív irányba tart. Munkáspárti mivolta ráadásul nem akadályozta Blairt abban, hogy annak idején kételyek nélkül George Bush amerikai elnök mögé álljon az iraki háború megindításakor. Ennyi hátrány mellett mi szól Blair mellett? Sokan a gyakran emlegetett, ám nehezen értelmezhető "karizmatikus egyéniségére" hivatkoznak.

Felmerül néha az uniós elnöki posztról szóló találgatásokban Jean-Claude Juncker luxemburgi, illetve Jan Peter Balkenende holland miniszterelnök, valamint Mary Robinson volt ír államfő neve.

A külpolitikai főképviselő posztjának várományosa lehet a találgatások szerint Carl Bildt svéd külügyminiszter - de őt sokan túlzottan "törökbarátnak" tartják -, Olli Rehn finn bővítési EU-biztos, valamint Paavo Lipponen volt finn miniszterelnök. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter esetében nehéz eldönteni, hogy szociáldemokrata mivolta erősíti vagy gyengíti-e a pozícióját. Pártja nagyot bukott a legutóbbi német választásokon, de ebből az is következik, hogy nem gondolkodhat berlini kormányzati tisztségben, "szabaddá vált" Európa felé. Az európai szocialisták egy emberként követelik, hogy miután Barroso személyében az Európai Bizottság elnöke néppárti politikus, a másik két vezető uniós állás legalább egyike a baloldalnak jusson. Ha ennek jegyében Blair viszi el az európai tanácsi elnöki tisztséget, akkor Steinmeier bizonyára búcsút mondhat reményeinek. Ebben az esetben sokak szerint jó választás lehet a liberális Rehn.

Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!

Írországon Európa szeme
Ír igenért imádkozik Európa
Belerúgnak-e Európába újra az írek?
Írország megint kirúgja a széket Európa alól?
EU: a reformok már a spájzban vannak!

MTI, Privátbankár