Féltik az eurót a német cégek, de nem kérnek a márkából
Majdnem minden második német vállalat tart attól, hogy az euróövezet válsága egyben az euró végét is jelentheti
Majdnem minden második német vállalat tart attól, hogy az euróövezet válsága egyben az euró végét is jelentheti,
A Die Welt hétfői számában idézi az Ernst and Young felmérését, amely szerint most a megkérdezettek 47 százaléka gondolja azt, hogy közép távon szétesik az euróövezet. Februárban még csak 34 százalék volt ez az arány. Jól illik ebbe a képbe az euró bizalmi mutatójának a változása: 2009 júliusában az euró egy öt fokozatú skálán 3,59-es osztályzatot kapott a megbízhatóság szempontjából, egy évvel később már csak 2,87-et.
Az Ernst and Young a bizalmi index összeállításához 700 németországi vállalatot, köztük kis-és közepes cégeket kérdezett meg, ami jól reprezentálja a jellemzően a közepes üzemek uralta német gazdaságot. A megkérdezetek 34 százalékának éves forgalma meghaladja a 1000 millió eurót, 22 százalékánál 50-100 millió euró között van, a többieknél 20-50 millió euró közötti az árbevétel.
Minden negatív vélemény ellenére a megkérdezetteknek mindössze 10 százaléka szeretné újra bevezetni német márkát.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke.
Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.
Privátbankár